b_150_150_16777215_00_images_stories_OEE_sziklatempIom_202111kk.jpg

Fotó: Boglári Zoltán
2021. november 12. - Szent Hubertusz püspök erdész-vadász szakmáink védőszentjének emléknapján 2021. november 3-án, Budán, a Szent Gellért téren álló Pálos atyák Sziklatemplomában, délután 17-órakor került sor szentmise bemutatására az Országos Erdészeti Egyesület szándékára.

Az idei szentmisénk szándéka a következő volt: A templom alapítóiért, építőiért, jótevőiért, erdész szakunk elhunyt, és élő tagjaiért, valamint hálából az Eucharisztikus Kongresszuson kapott kegyelmekért.
Az oltár mögött került sor a Vértesi HCS által őrzött MEVME zászló másolatának elhelyezésére. A szentmise elején Pál Csaba házfőnök atya köszöntötte a híveket, az OEE megjelent képviselőit és tagjait, akik közt idén is voltak távolabbi helyi csoportokból is. Köszöntőjében külön méltatta a templom alapítójának a rend confráterének, Pfeiffer Gyula erdőmérnök érdemeit.
Az Evangéliumi szakasz szent Lukács könyvéből annak az eseménysornak egyik jelenetéről szólt, amikor Jézus, elhagyva már Jerikót Jeruzsálembe megy tanítványaival a húsvéti ünnepekre (a vak koldus Bartimeus meggyógyítása után), ahol majd elítélik és keresztre feszítik.
»Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.”
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene?
Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle.
Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.«

Csaba atya homíliájában az evangéliumi szakasz magyarázatába belefoglalta a tanítás lényegét, mely szerint a keménynek tűnő kifejezésmód azt szolgálja, hogy soha ne feledkezzünk el a helyes értéksorrendről életünkben, mindig Isten legyen az első!
Szent Hubertus csodálatos megtérése is ezt fejezi ki számunkra. Csaba atya vadászember lévén külön is szólt egy szép személyes élményéről, amikor egy Máriazellbe vivő gyalogos zarándokútján a hívekkel együtt egy kicsi alpesi szent Hubertus kápolnában tudta az egyik nap estelén a szentmiséjét bemutatni, ahol - bár távoli a legközelebbi lakott település - mégis mindig van friss virágdíszítés.

b_150_150_16777215_00_images_stories_OEE_sziklatemplom_211103.jpg
A szentmisén az oltárszolgálatban és a lektori szolgálatban a Bp. ÁESz, a Székesfehérvári és Vértesi Helyi Csoportok tagjai segédkeztek.
Mohai Elek kollégánk szentmiséről készített videója az alábbi tárhelyen érhető el:
         https://youtu.be/o1j4axmz8rc
A szentmise után mód volt még egy kis beszélgetésre és közös fotók készítésére:

 

Fotók: Mohai Elek

Jó volt védőszentünk ünnepén ismét együtt imádkozni, és emlékezni!
Lejegyezte: Schweighardt Ottó

 

 

 

No events