b_150_150_16777215_00_images_stories_MEGOSZ_moczabesz_9405.jpg
Tisztelt Helyettes Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Magánerdő-tulajdonosok, Erdőgazdálkodók, Erdészeti Szolgáltatók! Kedves Meghívott Vendégeink, Hölgyeim és Uraim!
Nagyrabecsüléssel és szeretettel köszöntök mindenkit a Magán- Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének 2021. évi ünnepi nagyrendezvényén.
2020. Duna - Tisza köze, Ópusztaszer után 2021. Dél-Dunántúl, Szigetvár, mint történelmi helyszín ad otthont a MEGOSZ 2021. évi országos találkozójának lebonyolítására.
Köszönöm a városnak, köszönöm a várnak, hogy fogadott bennünket. Ígérem, hogy a végvári vitézek hírét tovább visszük Szigetvárról.
Kedves Vendégeink!
Ma ünneplünk, ma a magánerdősök ünnepe van.
Az ünnep az élet lényegének közvetlen megnyilvánulása a közösség ereje által.
A Világegyetem, a Természet, az Emberiség, a Nemzet, a Család és a Személy lényege egy. Egységes létünk egy életfát alkot, egységes szerveződést, amelyben a Természet akarata fejeződik ki. Ennek elérése az ünnep igazi célja. Az ünnep
tehát az életünk hosszú távú kiteljesedésével, vagyis értelmével függ össze.
Rövidebben, lelkünk üdvét szolgálja. Kell, hogy időnként egy teljes napot lelkünk megerősítésére, tisztázására fordítsunk. Az ilyen nap az üdv-nap.
Ünnepet minden emberi kultúra ismer. A mai nap az elmúlt egy év történéseinek felidézésével a magánerdős közösség összetartozásának tudatát fokozza. Talán ez a gondolat üzenet. Meghatározó számomra, az összetartozás, a magyar
összetartozás, az erdészet ügyének összetartozása.
Az elmúlt időszak egyik legfontosabb eseménye az európai unió erdészeti stratégiájának kidolgozása, és annak kihirdetése volt. Néhány gondolatot idézek a megjelent közleményekből.
A 2021. július 16-i dátummal kihirdetett, 2030-ig szóló új erdészeti stratégia méregzölden fog beégni az erdészek évszázadok alatt érlelődött középzöld, de talán helyesebben, tiszta zöld tudatába. Az Európai Bizottság, a környezeti politikájában már megtapasztalt határozottsággal, új zsinórmértéket szabott meg az átfogó környezeti intézkedéscsomag részeként az erdészetre.
Mindezt tette úgy, hogy az erdészek, erdőtulajdonosok és a fagazdaság más szereplőinek véleményét figyelmen kívül hagyta. Természetesen, az EU erdészeti és erdő alapú szektor ágazati szereplői, pontosan 14 szervezet nehezményezte ezt.
Európában nincs érdemi mértékű erdőirtás, a társadalom a fejlődés érdekében szükséges természeti területfoglalást többszörös mértékű erdőtelepítéssel kompenzálja. Az Uniós országok erdőgazdálkodása hosszú ideje tervszerűen,
tartamosan, és a kor elvárásainak megfelelő környezeti elvárások tiszteletben tartásával zajlik. Nyilvánvalóan az erdőgazdálkodási módszereinket is mindig folyamatosan tovább fejlesztettük, így megalapozott meggyőződéssel állítható,
hogy a klímaváltozásért nem az erdőgazdálkodás a felelős. Sőt, a klímaváltozás az erdőkre is kedvezőtlen hatással van, azaz annak mi erdőgazdálkodók is elszenvedői vagyunk. Az erdészek az elsők között hangoztatták, hogy baj van, sőt, mi vetettük fel, hogy a klímaváltozás az erdőket is érinti, illetve mi jelentettük ki, hogy az erdők jelentős szerepet játszhatnak a klímaváltozás megállításában és kedvezőtlen hatásainak mérséklésében.
A kihirdetett erdőstratégia nem a fentiek szellemében íródott, hanem a magukat a közvélemény szószólójaként felkent zöld civil szervezetek szájíze szerint, ami csak a jóléti államoknak kedvez. A stratégia háttérbe szorítja a tartamos
erdőgazdálkodást, egyáltalán az erdőgazdálkodást, kioktatja az erdész szakma képviselőit. Elveti a fa hasznosítását anélkül, hogy kisebb ökológiai lábnyomú fát helyettesítő termékekre tenne javaslatot.
Meggyőződésünk, hogy az erdészek, az erdőgazdálkodással és fagazdálkodással érintettek, de más személyek sem közömbösek az erdők állapotára. Számunkra ugyanakkor az erdő kenyérkereseti lehetőség is. Az általunk megtermelt anyagi
javakra, és a szektoroktól független ökoszisztéma szolgáltatásokra a társadalomnak is igen nagy igénye van. Nem esik jól a bizalmatlanság, és szavahihetőségünk megkérdőjelezése azoktól a zöldektől, akik még életükben egy fát sem ültettek el.
Egyébként a dokumentum hat érdemi fejezetből áll, amire a 14 szakmai szervezet elutasítóan reagált. Ehhez az elutasító véleményhez csatlakozott a MEGOSZ is. A legfontosabb számunkra, hogy „a fenntartható erdőgazdálkodásnak és a többfunkciós szerepnek, továbbra is az új stratégia fő alapelveinek kell lenniük.
Az alkalmazott, fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlat azt mutatja, hogy az ökoszisztémák ökológiai funkciói, beleértve a biológiai sokféleséget, FENNTARTHATÓAK AZ AKTÍVAN KEZELT ERDŐKBEN a biomassza, fa, nem fatermékek és egyéb ökoszisztéma szolgáltatások mellett, miközben ezen erdők hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez és a lehetséges
alkalmazkodáshoz.” Az európai erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók álláspontjukat 2021. október 4-én Bécsben demonstratív módon nyilváníthatják ki az uniós erdőstratégiával kapcsolatban.
Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!
Az előző egy évben azt tapasztalhattuk, hogy a magán-erdőgazdálkodás az erdei haszonvételek tekintetében elsősorban a fakitermelésben összehúzta magát, hiszen a rendelkezésre álló 3 millió m3 fatömegből nem sokkal többet, mint a felét termelte ki. A túlélésről gondoskodtunk, ami azt jelentette, hogy csak a kötelező költségek fedezésére teremtettük meg a bevételeket. A tűzifa kereslet csökkenése és az árak zuhanása szintén azt generálták, hogy kevesebbet termeljünk. Elmozdulás talán 2021. harmadik negyedévétől látható. Kivételt képeztek az építőiparban használt faanyagok, amelyeknek az ára viszont a csillagos egekbe szökött az egész világon. Ebben az évben erdőfelújításaink sikerességét nagyban befolyásolta a csapadék hiánya. Jelentős az aszálykáros területek nagysága. Kérem, ne feledkezzenek meg az erdővédelmi lapok
beküldéséről, és a vis major bejelentésről! Ezek alapján a hatósági visszaigazolás lesz a kárfelszámolás pályázati lehetőségének az alapja. Minden évben meg kell említenem az erdészeti jogcímekre beadott pályázatok támogatói
okiratainak sürgetését, és a kifizetések meggyorsítását az agráriumban már megszokott, elfogadható módon. A mondás már a könyökünkön jön ki: Aki gyorsan ad, az kétszer ad! A legtöbb erdőtelepítés és egyéb beruházások esetén a
gazdálkodóknak a kereskedelmi bankok igénybevételére van szüksége a finanszírozáshoz. A pénzre a munkák megkezdése előtt van szükség. A támogatói okirat forrást jelenthet. A bankokkal folyamatos tárgyalásban vagyunk a hitelezési lehetőségek megteremtésében, amelyek lehetővé teszik az osztatlan közös tulajdonokból való kivásárlásokat is, ahol a fedezet maga az
erdő. Kockázatkezelés szempontjából technikailag ez a leírólapokon a jelzálogjog feltüntetését jelentené.
Az erdőtelepítések az elmúlt évben is folytatódtak, az egységes kérelmekben több, mint 30 milliárd forintnyi támogatási igény jelentkezett. A program feltételrendszere az erdőtelepítések folytatását teszi lehetővé, aminek a forrásait a tárca a közös agrárpolitikában jogfolytonosan biztosítja. A közös agrárpolitikában az erdészeti jogcímek deklarálása és a források allokációja a vége felé tart. Az ismert támogatásokon felül reményeink szerint jut pénz többek között a telephelyeink fejlesztésére és az erdei utakra is.
Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégek!
Az erdők fenntartása, új erdők létrehozása a társadalom egyik fontos feladata, e tevékenység jogi-, közgazdasági-, és anyagi biztonságának megteremtése nemzeti érdek. Az ország természeti állapotát a természetes vegetációval fedett területek határozzák meg. Legnagyobb kiterjedésű természetes, vagy ahhoz közel álló vegetációforma az erdő, ami képes
befolyásolni a klímát, ezzel a változást lassítja és kompenzálja a hatásait.
Széndioxidot köt meg a légkörből, szenet raktároz évtizedeken keresztül, miközben könnyen felhasználható, tervezhető mennyiségű, folyamatosan megújítható energiahordozót biztosít. Ezen felül oxigént termel, páratartalmat nyújt, levegőt szűr, talajt véd, táperőt pótol vissza, és fenntartja a legnagyobb faji sokféleséget biztosító életközösséget. A teljes társadalom számára nyújtja ezen szolgáltatásokat, ezzel fenntartja az ország komfortját, élhetőségét.
Fenntartása minden állampolgár érdeke, javait minden állampolgár élvezi, viszont a költségeit jelenleg kizárólag az erdőgazdálkodók viselik. A társadalmi elvárások érdekében az erdőgazdálkodást szigorú törvényi előírások
szabályozzák, amelyek az erdőgazdálkodók számára számos korlátozást – ebből eredő többletköltséget - tartalmaznak, amelyeknek jelenleg nincs anyagi kompenzációja. Az erdő tulajdonosa, gazdálkodója nem viselhet több terhet a többi – erdőtulajdonnal nem rendelkező- állampolgárhoz képest.(Egy kedves MEGOSZ tagunk ezt a következőképpen fogalmazta meg: “Napjaink erdőgazdálkodója egy veszélyeztetett másodrendű állampolgár, akinek ellentételezés nélküli kötelezettségei vannak a társadalom felé.”) A fentiek alapján szükséges bevezetni a tulajdonlás formájától függetlenül járó ökoszisztéma szolgáltatásokat és az erdő fenntartását biztosító normatív támogatást. Ez a jövő! Ezt már a CEPF, az európai magánerdős szövetség is zászlajára tűzte.
Az erdőnek a társadalom számára fontos klímamegőrző, klímaszabályozó és szénmegkötő, szén-raktározó funkcióin felül a vidéki lakosság megtartásában is nagy szerepe van. Az erdő fenntartásához szükséges munkaerő éppúgy helyben van, mint a termelési lehetőség és a felhasználás. Ugyanakkor célként fogalmazható meg egy saját megújuló energia bázisra épülő, új típusú, vidéki energia- és munkahely biztonság megteremtése is.
A támogatás bevezetésének járulékos hatása lenne az úgynevezett „rendezetlen” gazdálkodási viszonyú erdők felszámolása, az osztatlan közös tulajdonok megszüntetésének felgyorsulása, az erdőterületek felértékelődése és nem utolsó sorban az erdőgazdálkodási ágazat anyagi biztonságának megteremtése.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és az Erdészeti Tudományos Intézettel összefogva megindult ennek igazolására egy tanulmány készítése, amit generálisan az ERTI készít. Ugyancsak az ERTI kapott megbízást a magán-erdőgazdálkodás jelenlegi helyzetének elemzésére.
2021 júniusában a NAK, a FAGOSZ, az ERTI és az Agrárminisztérium közreműködésével rendezvénysorozat indult, Írjuk együtt a magán-erdőgazdálkodás jövőjét! címmel. Az országban mind a hat helyszínen nagy sikert aratott. A konzultációk alapján érdemi javaslatok születtek:
1. A használati jogon folytatott erdőgazdálkodás személyi feltételeinek felülvizsgálatát és korrekcióját kérték az erdésztechnikus szakirányítók.
Felvetődtek az erdészeti szakirányító egyéni vállalkozó, és az erdőtelepítő, mint első erdőgazdálkodó anomáliái is, ami megoldásra vár.
2. Speciális birtokmaximum szabályozás lenne szükséges a magánerdőkre a működőképes üzemméret miatt. Megoldás lehetne a teljes felmentés a korlátozás alól.
3. Fontos lenne az állami résztulajdonnal érintett magánerdők erdőhasználati lehetőségének megteremtése.
4. Működőképes lenne, ha az erdőgazdálkodási integrációs szerződés és az erdőkezelői szerződés, hatósági jóváhagyáshoz nem kötött földhasználati szerződésnek minősülne.
5. Az erdőgazdálkodásra jogosult erdészeti szakirányító vállalkozás automatikusan mezőgazdasági termelőszervezetnek minősüljön.
6. Szükséges az erdők hasznosítására és használatára vonatkozó szabályozás, valamint az illetéktörvény illetékmentességi szabályozásának összehangolása.
7. Bővítenünk kell az erdők biodiverzitásának növelését és a klímaváltozás kedvezőtlen hatásaihoz való alkalmazkodását szolgáló erdőkörnyezetvédelmi támogatások lehetőségét.
8. Szükséges az erdészeti szakirányítási és szaktanácsadási tevékenység összehangolása, és támogatásának biztosítása.
Természetesen a fentiekre konkrét megoldási javaslatokat fogalmaztunk meg a társszervezetekkel közösen!
Kedves Vendégek!
Nem mehetünk el a természetvédelmi korlátozásokból és azok kompenzációjából adódó bizonytalanságok mellett. Az elmúlt években egyre több gazdálkodót érintenek az erdőkre vonatkozó természetvédelmi korlátozások, mely következtében a MEGOSZ-hoz is egyre több megkeresés érkezik. A természetvédelmi rendeltetésű és NATURA 2000 erdőkön túl gyakori a védett fajok megőrzését, védelmét szolgáló, erdőgazdálkodást korlátozó tevékenységek feltüntetése az erdőtervben, amely korlátozásokat az erdészeti hatóság a természetvédelmi hatóság értesítése, kötelezése alapján írja elő.
A hatályos jogszabályok alapján a természetvédelmi hatóság jogköre, hogy a korlátozás elrendelését megelőzően vizsgálja annak szükségességét és a korlátozásra szánt terület kiterjedését. A jogszabályok nem tartalmaznak listákat, egzakt adatokat a lehatárolás mértékére, jellegére. Korlátozással érintett területként – rendeltetéstől, művelési ágtól függetlenül – az adott egyed vagy állomány megfelelő szintű megőrzéséhez az a terület határolható le, amelyik a fokozottan védett faj egyedének élőhelye vagy annak része, illetve az élőhely körül fekszik és állapota, használata jelentős hatást gyakorol az érintett egyed
élőhelyére.
Tehát ha a koordinátákkal meghatározott helyen valóban védett faj található, az erdőtervben rögzített korlátozás tényét, nagyságát el kell fogadnunk. Ugyanakkor a hatályos jogszabályok alapján a védett természeti területeken kívül, természetvédelmi érdekből elrendelt korlátozás, tilalom, egyéb hatósági kötelezés miatt bekövetkező, jelentős mértékű termelésszerkezet-változtatással okozott tényleges kárért kártalanítás igényelhető, melyet a jogosult a kár bekövetkezésétől vagy az arról történt tudomásszerzéstől számított 30 napon belül jogosult benyújtani.
A korlátozásokat mindig részletesen meg kell vizsgálnunk, majd meg kell határoznunk, hogy milyen hatással van az az erdőgazdálkodási termelésszerkezetre. Téves az a felfogás, miszerint a fahasználatok korlátozása csak egy kicsit időben kitolja az árbevételt, illetve a hozamot. Az erdőgazdálkodás hosszú távú és igen összetett tevékenység, melyben piaci,
egyéni és tulajdonosi közösségi érdekek is dominálnak a jogszabályi előírások mellett. A tarvágás vagy akár egy növedékfokozó gyérítés megtiltásának számos közvetlen és közvetett következménye lehet, mely megmutatkozhat az árbevétel kiesésben, likviditás romlásában, banki hitelfelvételben, beruházások elmaradásában, az erdő egészségi állapotának romlásában és még számos dologban. Az erdőgazdálkodási tevékenységek tiltásával elkerülhetetlen a
termelésszerkezet megváltozása, az ezzel összefüggő kárt illetően az államnak helyt kell állnia.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy az első természetvédők az erdészek voltak. A tartamos erdőgazdálkodást szolgáló előírások több száz évre tekintenek vissza, gondoljunk csak Mária Terézia Erdőrendtartására, míg az önálló természetvédelmi jogszabályozás csak több tíz éves múlttal rendelkezik.
Az erdészek, erdőmérnökök munkássága során az erdő gondozása az erdei ökoszisztéma gondozását is jelenti egyben. Jusson eszünkbe Kaán Károly, aki az erdőgazdálkodásban elért kiemelkedő eredményei mellett a korszerű állami
természetvédelem megteremtője is. Fontos, hogy kialakuljon a helyes egyensúly, arány e két terület között, melynek alapját az évszázados tapasztalatok kell, hogy képezzék, nem az érzelmi motivációk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagyra becsült Erdőgazdálkodók és Erdőtulajdonosok!
Engedjék meg, hogy egy verssel zárjam beszédemet. Többször elolvasva a verset, az fogalmazódott meg bennem, hogy a közel negyedórás beszámolót nem kellet volna megtartanom, mert ezek a mondatok rímekbe szedve tökéletesen
megfogalmazzák a lényeget. Kérem, hallgassák meg Aranyosi Ervin kortárs költő, Fakitermelés, erdőgazdálkodás című versét:
Aranyosi Ervin: Fakitermelés, erdőgazdálkodás
Kell a természetes anyag az embernek.
Fát a háztartásba, vajon honnan nyernek?
Erdőkből vágjuk ki a szükséges fákat,
ezért hozták létre ezt az iparágat.
A fakitermelés a gazdálkodás része,
ennél jóval többről szól munkánk egésze.
Mert az erdők lassan meg is öregednek,
de a szemünk előtt más dolgok lebegnek.
Számunkra is fontos, hogy a szép természet,
ne pusztulhasson ki, ne ölje enyészet.
Hogy a környezetünk élőn megmaradjon,
ott élők számára jó otthon maradjon.
Ne bontsuk munkánkkal meg az egyensúlyát,
felmérjük a dolgunk jövőnkre mért súlyát.
Pótoljuk a hiányt, azt, amit kivágtunk,
legyen fenntartható, élő a világunk.
Biztosítjuk a fát bútor?, s faiparnak,
s támogatjuk célját, kik erdőt akarnak.
Megóvjuk az erdő ökoszisztémáját,
védjük állatait, felnövesztjük fáját.
Igyekszünk munkánkban hasznosak is lenni,
erdőnk életében jó gazdaként tenni,
hogy még nagyon soká éljen, s gazdagodjon,
s a turista szeme örömtől ragyogjon!

Ezen gondolatok jegyében köszönöm meg mindnyájuknak, hogy elfogadták
meghívásunkat és az ünnep részesei lettek!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó szerencsét!
Üdv az erdésznek!
Szigetvár, 2021. október 2.
                                                                               Mocz András
                                                                              MEGOSZ elnök

No events