2015. május 6. - A barna medve 8 napja indult el Lengyelországból, és körülbelül 250 kilométert tett meg, ez azt mutatja, hogy az állat nem nagyon siet, kényelmes tempóban sétálgat, kirándul.

Mivel ez egy hím állat, és most párzási időszak van, társat keresne magának.
Vasárnap óta nekünk, magyaroknak is van medvénk. Az Aggteleki Nemzeti Park adatai szerint május 3-án jött át magyar területre egy hím barna medve Szlovákia felől, a medve neve Iwo. Egyébként lengyel medvéről van szó, lengyel szakemberek nyomkövetője van rajta, így ők látják, hogy merre jár, és az adatokat megosztják az itthoni szakemberekkel. A Lengyel-Tátrából indult, és onnan jött el egészen a Zemplénig - olvasható a hirado.hu-n.
Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa az M1-nek nyilatkozva elmondta, hogy Rudabánya környékén lehet a medve, de az állat folyamatosan mozgásban van és északnyugat felé tart. Iworól egyébként naponta 3-4 alkalommal kapnak információkat a lengyelektől és szlovákoktól a magyar szakemberek.
Az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa elmondta, hogy a medve tulajdonképpen két völgy között, egy gerinc mentén közlekedik, kizárólag az erdőben, a lakott területeket elkerüli. Mivel délkeleti irányba lakott terület van, és megszűnik az erdő, ezért Iwo az északi, északnyugati irányba tud közlekedni.
Iwo, a barna medve 8 napja indult el Lengyelországból, és körülbelül 250 kilométert tett meg, ez azt mutatja, hogy az állat nem nagyon siet, kényelmes tempóban sétálgat, kirándul – mondta Szabó Ádám. Hozzátette: ez egy hím állat, és most párzási időszak van, társat keresne magának.
Ha medvével találkozna:
Amennyiben medvével találkozik, hátráljon ki lassan azon az úton ahol jött, és kerülje ki minél nagyobb körben, mindezt tegye csendben, lehetőleg úgy hogy a medve ne lássa meg. Amíg a medve nem veszi észre ne csapjon zajt. Ne zárja el a medve menekülési útvonalát, hagyjon neki helyet. Ha a medve nem észlelte a jelenlétét ne kiabáljon, zajongjon, csapkodjon, mert az támadásnak veheti a ragadozó. Legyen különösen óvatos, ha a medvével közelről találkozik.
Soha ne közelítse meg a medvét, meg akkor sem, ha látszólag békés, továbbá ne fordítson hátat az állatnak, és semmiképpen se kezdjen el szaladni.(A medve 40 km/h sebességgel is tud futni)
Ha a medve észrevette, akkor emelje a kezét lassan a feje felé, és halkan beszéljen, énekeljen, fütyülgessen, hogy a medve emberként tudja azonosítani. Ha a medve észrevette, de nem vesz tudomást a jelenlétéről, nem érdeklődik, akkor lassan hátráljon ki a látóteréből.
Iwót sikerült lencsevégre kapni, a felvételt Bartus Attila készítette, aki elmondta, hogy nem ijedt meg, amikor meglátta a medvét, mert kellően távol volt tőle, körülbelül 1300 méterre. „Most látott először medvét, ez volt az első találkozás" – mondta a férfi. Hozzátetette: az állat nyugodtnak tűnt.

No events