2018.04.12. - Hortobágy, Mályi, Sajóvámos – A mályi és hortobágyi madármentőknek hála megmenekült a Sajóvámoson meglőtt parlagi sas.

Természetkárosítás bűntette miatt indul nyomozás ismeretlen tettes ellen.
Hazánk legritkább ragadozómadara, egy parlagi sas került be a napokban a hortobágyi Madárkórházba. Apró szemű söréttel lőtték meg, ezért bal alkarcsontjai több helyen eltörtek. Egy sörétszem megállt a csonton a bőr alatt, a többi pedig átszakította a szárnyat, további töréseket okozva.
Április 9-én egy földön lévő, repülni nem tudó, sérült parlagi sasról (Aquila heliaca) érkezett bejelentés Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A Mályi Madármentő Állomásra, mint a legközelebbi mentőhelyre vitte megtalálója, majd az állomásról még az este folyamán elindultak a madárral a hortobágyi Madárkórházba, ahol addigra az állatorvos már a műtéthez előkészülve várta a madarat. Az éjszakába nyúló, több órás műtét során sikerült a törött csontokat összeilleszteni és rögzíteni. A sas kezelése és röntgenezése során kiderült, hogy a törés közelében egy beékelődött sörétszem található, melyet egy külön beavatkozás keretein belül csütörtökön távolítottak el a szervezetéből. A lövedéket hamarosan átadják a hatóságoknak, akik ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntettében elkezdik a nyomozást.
A madár Hortobágyon lábadozik tovább, míg össze nem forrnak a csontok. A szakértők bíznak benne, hogy mielőbb visszatérhet élőhelyére.
A parlagi sas egyike kiemelkedő természeti értékeinknek. Európai állományának mintegy kétharmada Magyarországon fészkel, így fennmaradásában a hazai természetvédelem felelőssége igen hangsúlyos. Hazai költőállománya 200 pár körülire tehető, a fészkelési és általános elterjedési területébe Sajóvámos környéke beletartozik. Fokozottan védett, egyedének eszmei értéke 1 millió forint.

 

P szept. 28 @08:00 - 05:00PM
Muzsikál az Erdő - Körösök völgye