Budapest, 2019. augusztus 5. - Magyarországon nem érintett a sertéspestisben a házisertés-állomány, viszont a vaddisznók között terjed a betegség - közölte az országos főállatorvos hétfőn az M1 aktuális csatornán.
   

 Bognár Lajos felidézte, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében újabb járványkitöréseket észleltek, ezért bővíteni kellett a fertőzött területet, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig a fertőzött területtől délre bővíteni kellett a magas kockázatú területet is.
    Ez a gazdálkodóknak jelentős változást nem jelent, elsősorban a vadászatra jogosultaknak változik meg a feladata: az elhullott állatokat össze kell gyűjteniük, tüneteket mutató vaddisznókat ki kell lőniük, és gyéríteniük kell az állományt - ismertette.
    Beszélt arról is, a betegség ellen csak megelőzéssel lehet védekezni, ezért fontos az alapvető állategészségügyi szabályok betartása, például a megfelelő takarítás, fertőtlenítés és eszközök használata. Ajánlott a zöldtakarmány és a friss alom elhagyása is, továbbá élő állat szállítása esetén a szállítást meg kell előznie egy vizsgálatnak - tette hozzá az országos főállatorvos.