2022. február 21. - Szabó István, a  Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. “vendégeként” társasvadászaton vett részt Kelebián.

A KEFAG Zrt. működési területe  Bács-Kiskun megyében, Duna-Tisza között terül el az Alföldön.  A KEFAG Zrt. megközelítőleg 56 ezer hektár erdőt kezel az Észak-Kiskunsági Erdészet, Bugaci Erdészet, Császártöltési Erdészet, Dél-Kiskunsági Erdészet területein.
A Dél-Kiskunsági Erdészet minden év februárjában általában kedden és csütörtökön dúvadhajtást szervez. Kelebia térségében a dámszarvas, a vaddisznó és az őz állomány jelentős. Szabó István, aki 46 évig erdészként dolgozott a KEFAG Zrt. területén, osztotta meg az aranysakál elejtésének részleteit.
A hasznos vad védelme érdekében a helyi szakemberek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a dúvad gyérítésére. Köztudott, hogy a visszatelepült ragadozó nagymértékben csökkentheti az őzgida, a vadmalac és a dámborjú állományát. A vadászaton megközelítőleg 15 fő vett részt. A hajtásokat a területileg illetékes fővadász és a hivatásos vadászok szervezték meg. Aznap négy hajtásra is sor került. A hajtások hossza minden esetben igazodott a területi adottságokhoz.
A második hajtásba kedvezett a szerencse, a területet jól ismerő fővadász ideális helyre állította az erdész vendéget. Leállóként egy kisebb völgy terült el előtte. Az aranysakál az esetek többségében vagy a hajtás kezdetén, vagy a végén tűnik fel. Miután a hajtás megindult, körülbelül 10 perc elteltével megjelent előtte egy kocogó aranysakál  a nyaras, galagonyás, akácosban. Bár a szél iránya kedvező volt, valamit a vad megérezhetett. Körülbelül 30 méter távolságra a vadásztól, hirtelen megtorpant.
A tapasztalt vadász tudta, ha nem reagál, több esélyt nem kaphat. Korábbi tapasztalatokból okulva, ekkor lövést tett a sakálra. A vad nem lehetett messzebb mint 25-30 méter. A gyakorlott vadász maximálisan biztos volt abban, hogy helyben marad a ragadozó. Nem így történt. Legnagyobb meglepetésére az aranysakál megfordult, és eltűnt a hajtás irányába. Semmi jelét nem mutatta a találatnak. Eddigi pályafutása során Szabó István mindig csak úgy engedett el lövést, ha jó eséllyel helyben tudta marasztalni a vadat. Szokatlan volt a vad viselkedése, mivel biztos kézzel célzott.
Miután véget ért a hajtás, meg is nézte a rálövés helyét, ahol se vért, se szőrt nem talált. Egy rövid ideig el is volt keseredve, de egy fiatal kollégája, Szendi Máté, a gyülekezésnél azonnal gratulált a tanítómesterének.
Az erdészek, vadászok szeretnek egymással tréfálkozni, ezért nem volt teljesen  világos, miért is kapja a gratulációkat.  A leálló sortól megközelítőleg 150 méterre találták meg a terítékre hozott aranysakált. Mivel senki más nem tett rá lövést, ezért nyilvánvaló volt, hogy Szabó István volt az elejtő. Mint később kiderült, nyaklövést kapott a szőrmés kártevő, amit még 150 méterre elvitt a rálövés helyétől.
Aznap Kelebián, a Dél-Kiskunsági Erdészet területén, a hajtások végén két aranysakál és két vörösróka került terítékre – zárta beszámolóját Szabó István.
Dr. Szilágyi Gergely