Tisztelt Vendégeink!
Házigazdaként, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. részéről először is köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat a XVII. Erdők Hete Országos Megnyitó Ünnepségére. Külön öröm számomra, hogy az Erdők Hete rendezvénysorozat idei témájához - az erdők közjóléti szolgáltatásának bemutatásához, valamint az erdők szerepe a Bejárható Magyarország programban – kapcsolódva a helyszínt a társaságunk kezelésben lévő Vackor Vár Erdei Iskola biztosíthatja.
A mai ünnepség erdei iskolánk fennállásának 10. évi jubileumi ünnepsége is egyben. Engedjék meg, hogy röviden bemutassam iskolánkat!
Az iskolát már 2001-ben Dr. Gőbölös Antal, az Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatóságának igazgatója, Sódar Pállal, társaságunk akkori vezérigazgatójával együtt „álmodta meg” a Nyíri erdőbe. A következő évben 100%-ban kormányzati beruházásból, konkrétan: a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Erdőtelepítési Célprogram Közjóléti céllal elkülönített 2002. évi K-2-2-es támogatásából megépült a Vackor Vár Erdei Iskola. A beruházás nettó összege 223 millió forint volt. Nyitray András úr jóvoltából a tervek Makovecz Imre közreműködésével készültek. A megvalósulási terveket a Makóna csoport tagja, a Triskel Kft. tagja készítette. Az erdei iskola ünnepélyes megnyitójára 2003. májusában került.
Iskolánk fő célkitűzése a 6-18 év közötti korosztály természetszeretetének, környezetbarát szemléletének és viselkedésének kialakítása, fejlesztése, ezen belül az erdőgazdálkodás bemutatása. A vendégeink csoportjai terepgyakorlatokon ismerhetik meg az erdei növény és állatvilágot, az erdészek munkáját és az erdőgazdálkodás fogásait.
Tevékenységünket erőteljesen motiválja az, hogy természetföldrajzi környezetünk az Alföld, alapvetően kultúrtáj. Az erdő egy élő szervezet, ahol egymásra utalva él növény, állat, gomba és ember. Az egymásra-utaltság tekintetében azonban az alföldi erdőgazdálkodás során az ember szerepe, az ország egyéb térségeihez viszonyítva, sokkal meghatározóbb, az erdész aktív tevékenysége, felelősségvállalása, illetve ennek társadalmi elismertsége sokkal szükségszerűbb!
Az iskola által biztosított programoknak és foglalkozási lehetőségeknek köszönhetően vendégeinek száma az elmúlt 10 évben meghaladta a 25 000 főt.
Mindebből jól látható, hogy az elmúlt évek során „önmagunkat kinőttük”. Még a 2009. év során a Környezet és Energia Operatív Programon belül meghirdetett „Az erdei iskola és óvoda hálózat infrastrukturális fejlesztése” pályázati eljárás keretében a KEFAG Zrt. további 31 millió Ft összegű, vissza nem térítendő támogatást nyert.
A 2011-ben átadott fejlesztés eredményeként többek között megépítésre került egy 84 m2 alapterületű épület, benne 2 db foglalkoztatóval és önálló vizes blokkokkal. Napkollektorok kerültek üzembe helyezésre az iskola épületein, a használati meleg víz energiatakarékos előállítására.
A fejlesztések tovább folytatódnak, most aktuálisan egy játszóteret, egy favárat szeretnénk a gyermekek számára átadni, mely átadást jelen ünnepség keretében tervezzük megejteni.
Továbbra is az Erdők Hete témájánál maradva, az ötletadó mátrai „Muzsikál az erdő” rendezvény kiteljesedéseként, új elemként, „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvénysorozattal is elő kívánjuk segíteni az erdők és a turizmus kapcsolatát a magyar erdők minél jobb megismerését!
Köszönöm a munkák támogatását, köszönöm kollégáim elhivatott helytállását, köszönöm vendégeink érdeklődést, köszönöm a figyelmet!
Kecskemét, 2013. szeptember 27.

No events