Út az alkalmazkodáshoz és a megelőzéshez

Czippán Katalin - programvezető, ELTE Fenntartható Fejlődés Programiroda – előadása a „Klímaváltozás és ami mögötte van” konferencián 2007 június 10-én, a Parlamentben.

A konferencia címe: „Klímaváltozás és ami mögötte van”. A szervezőktől arra kaptam a megtisztelő felkérést, hogy a környezeti nevelésről, környezettudatosságról beszéljek. Ezért az elkövetkező tíz percben arra szeretném felhívni a figyelmet, ami segít abban, hogy valóban mögé lássunk, sőt megfelelően cselekedni is tudjunk..

Évekkel ezelőtt egy nemzetközi konferencián hallottam a „Stick, carrot, drum – szó szerinti fordításban: „pálca, répa, dob” metaforát és az ezzel megvilágított gondolatsort. Eszerint a társadalom szereplői, az emberek viselkedésének befolyásolására szolgáló eszközöket három csoportba sorolhatjuk. Törvények és szabályozások, – ezek a pálca-típusúak, mert ha nem tartjuk be, büntetések, bírságok várnak ránk. A különböző juttatásokat biztosító támogatások, pályázatok, kedvezmények – a répa-típusúak, melyek közvetlen anyagi haszonnal járnak. Ezt a két eszközt - úgy tűnik,  - a hazai szakmapolitika rendszeresen alkalmazza. 
Előadásomban a harmadik, a dob-típusú eszközök, a szakmai cél, – a klímaváltozás megelőzése, hatásának csökkentése, az elkerülhetetlen változásokhoz való alkalmazkodás – érdekében való tudatos, és szisztematikus használatára szeretném felhívni a figyelmet.  A tudatos, összehangolt oktatás, szemléletformálás, az átgondolt szakmai kommunikáció – hasonlóan a közös táncba hívó dob hangjához – hat az emberek érzéseire, gondolkodására. Előbb utóbb együtt mozogunk a dob hangjára, míg a ritmus belülről nem jön. Ezért fontos, hogy a klímaváltozással kapcsolatos fejlesztési, támogatási programok ügyeljenek a dobokra is, es minden esetben tartalmazzák az oktatás és szemléletformálás támogatását is. 

A széles értelemben vett környezeti nevelés, a környezeti kommunikáció, a társadalmi részvétel erősítésének célja, hogy kisgyerekkortól kezdve egész életen át felkeltse a környezet változásai iránti érzékenységet, a környezet érdekében való cselekvést. Felkészítsen a problémák okainak felismerésére, rendszerben történő értelmezésére. Ösztönözzön a megoldások érdekében az egyéni és közösségi – a tagjai számára átlátható méretű közösségi - döntések meghozatalára, a környezettudatos cselekvésre. Bevonja az embereket saját sorsuk, és a társadalom alakításába. 

Cél, hogy megelőzzük az éghajlatváltozást, megalapozzuk a bekövetkező változásokhoz való alkalmazkodást. A lehetséges válaszok megtalálásához is kisgyerekkorban kell elkezdeni a nevelést. A pedagógusoknak, oktatásirányítóknak, tantervkészítőknek, tankönyvíróknak, fenntartóknak elvitathatatlanul meghatározó szerepük van abban, hogy a gyerekek milyen tudással, milyen szemlélettel, milyen értékrenddel, meggyőződéssel – megkockáztatom, hittel - cselekvési mintákkal érkeznek az ifjú-, majd a felnőttkorba. Ezért az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó oktatási, kommunikációs programok között feltétlenül szerepelnie kell az általános iskolákat célzó, a gyermeki kíváncsiságra, az érzelmekre alapozó, a tanulók aktív részvételével megvalósuló oktatási programok támogatásának. Nem feltétlen kell mindig új, időnként tiszavirág életű programokat indítani, hanem a meglévő, az oktatás tartalmára és a tanulási környezetre is kiterjedő, programok céljainak, tevékenységének lehet középpontjába állítani a klímaváltozást, mint pl. az ökoiskola, zöld iskola, zöld ovi, erdei iskola, és az oktatás egészében, a tanulás támogatásának kell szemléletében, tartalmában, módszereiben átalakulnia már a tanár- és tanítóképzéstől kezdve.

A szakképzésben valamennyi szakma területén szükségesek a szakmaspecifikus ismeretek – tudnunk kell, hogy gazdálkodóként, kőművesként, pékként, de akár eladóként végzett munkánknak, választásainknak milyen hatása van környezetünkre, vagy milyen változásokra kell felkészülnünk. Fogyasztóként, közlekedőként, lakóként, ház- és telektulajdonosként tudatosan, klímatudatosan kell kialakítanunk életvitelünket itt és most és a jövőben.  A felsőoktatásban pedig nemcsak – az örvendetesen növekvő mértékben megjelenő – kifejezetten környezetvédelmi, környezeti jellegű képzések fejlesztése, hanem valamennyi leendő döntéshozó, a társadalom életét befolyásoló eljövendő elit, tehát valamennyi hallgató tájékoztatása, tudatosságának, és cselekvési képességének fejlesztése a feladat.  
 
Mondhatjuk, összehasonlítva a többi területtel, hogy óvodában és iskolában viszonylag jól állunk a környezeti neveléssel. A jelenlegi éghajlati viszonyok, katasztrófák, és az előrejelzések láttán azonban többszörösen veszélyesnek találom azt a gyakran hallott állítást, hogy „Mi felnőttek már nem vagyunk alakíthatók, mi nem megfelelően élünk, elrontottuk, de majd gyermekeink, ha felnőnek ...!”.  Egyrészt nem várhatunk ölbe tett kézzel, amíg az iskolájukat most kezdők felnőnek, mert a változások sokkal drámaibb gyorsasággal történnek, ráadásul  tanítóik és tanáraik legtöbbje sem felkészült ezen a téren. Tehát ha most azonnal, minden tanárral, minden iskolával  elkezdenénk a felkészülést, akkor is legalább 15-20 évet kell várnunk mire környezeti és társadalmi felelősségre így felkészített új generáció a munkaerőpiacon megjelenik, és további 5-10 évet, mire jó esetben döntéshozatali pozícióba jut. Ebből több következtetést kell levonnunk. Egyrészt a gyerekeknek most kell felkészülniük, nekünk pedig felkészítenünk őket arra, hogy húsz-harminc év múlva a majdani körülmények között megfelelően tudjanak dönteni, cselekedni. Másrészt, nem odázhathatjuk el az azonnali cselekvést, mert ha az iskolában tanuló gyerekek közben azt látják, hogy a felnőtt világ teljesen másként működik, mint amit tanít, akkor a való körülményekhez szocializálódnak és az iskolai erőfeszítések pedig hiábavalóak lesznek. Tehát a társadalom egészének tudomásul kell vennie, hogy életmódunkon, szokásainkon változtatnunk kell, fennmaradásunkért ettől a perctől kezdve. Ehhez megvalósítható, a társadalom többsége számára érthető és elfogadható életviteli mintákra, követhető példákra van szükség. Miközben tudjuk, hogy jelenlegi tudásunkkal, a jelenlegi tudatosságunk szintjén, jelenlegi életvezetésünkkel, jelenlegi gazdasági társadalmi döntéseinkkel olyan világot építünk, amely hosszú távon nem fenntartható.

Ezek a tények átrajzolják az oktatásról, kommunikációról, szemléletformálásról alkotott eddigi képet. A fenyegető gondok okainak feltárása, az elfogadható megoldások megtalálása, és a szükséges lépések megtétele egy soha abba nem hagyható, tehát egész életen át tartó közös tanulást igényel, melyben egyszerre vagyunk tanulók és tanítók. Folyamatosan gyarapítanunk kell egyéni és közösségi tudásunkat a természetről, a társadalomról, a gazdaságról, ezek törvényszerűségeiről, összefüggéseiről, fejlesztenünk kell az együttműködési, döntéshozatali, képességeinket, a jövőre irányuló, rendszerben történő gondolkodásunkat, hogy ki tudjuk tűzni a közösségek által elfogadható értékeket, célokat, melyek természetesen eltérő prioritást élveznek nemzetközi, országos, települési, vagy családi, esetleg munkahelyi, civil szervezeti szinten. Megtaláljuk a működő vagy működőnek vélt példákat, modelleket, és ezeket alkalmazzuk, fejlesszük. Az oktatásnak, szemléletformálásnak, kommunikációnak ezt kell segítenie, melyben felelős partner kell legyen az állam, a tudományos, a gazdasági szektor a civil és az egyházi szervezetek.  Tájékoztatni, megkockáztatom, képezni kell a meghatározó szereplőket. A döntéshozóknak, politikusoknak, szakmai és civil vezetőknek pedig folyamatosan tájékozódniuk kell, képezniük kell önmagukat, és személyesen példát kell mutatniuk a környezettudatos, klímatudatos viselkedésből.  

No events