1998. október 13. - Megállítható a zöldterületek csökkenése
„A zöldterületek úgy fogynak, mintha nőnének". Ha nem tudnám, hogy az elmúlt évtizedben hárommillió négyzetméternyi tűnt el Budapestről, azt hinném, tréfálkozik velem Radó Dezső.

De hát nem tréfál, sőt nagyon is komoly. Mert ha valaki, ő igazán tudja, mit jelent egy nagyvárosban a park, a fasor, az erdő, de akár egy tenyérnyi zöld is. „Megmagyarázom, mert bonyolult", siet a segítségemre, majd kifejti, hogy a téma a statisztika áldozata. Ha ugyanis összevetjük az adatokat, az összesítésből az tűnik ki, hogy a zöldterületek valóban nőnek. A Főkert nyugalmazott igazgatója, jelenleg a Levegő Munkacsoport szakértője szerint az a baj, hogy ez nem igaz. Először azért nem, mert nagyon sokat minősítenek át. Többek között emiatt hagyta ott 1993-ban a fővárost, ahol szaktanácsadóként működött. A kimutatások szerint kétmillió-hétszázezer négyzetmétert, Radó szerint hárommilliót minősítettek át főként intézményes építési területté. Mint mondja, az ellentmondás abban van, hogy a csökkenést nem vonják le a statisztikában, az úgynevezett növekedés tehát csalóka. Több szempontból is. Például azért, mert a „növekedés" a valamikor beépítetlen, mezőgazdasági területekre esik (Budapest egyharmada még mindig beépítetlen mezőgazdasági terület). Az új építkezések helyén azelőtt földterületek és kertek voltak, amelyek hét-nyolc tonna szén-dioxidot dolgoztak fel egy vegetációs időszakban.
Az építkezések során aztán a rengeteg beton mellé, közé kis zöld területek kerülnek, amelyeket növekedésként jegyeznek fel. Valójában pedig arról van szó, hogy biológiailag aktív területből beépítettekké válnak. „Ez az egyik trükk" - jegyzi meg.
A másik s talán még az előbbinél is nagyobb baj az, hogy a zöldterületek leginkább a belső kerületekben fogyatkoznak, a növekedés pedig a külterületi kertek, szántóföldek helyére jellemző. Radó Dezső sorolja a példákat. A Széna téri építési tervek miatt (a Mammuttal szemben), ha kivágnak 75 fát és száztíz cserjét, hiába ültetnek helyettük akár kétszázat is Pestlőrincen vagy Pestimrén. A zöldterületnek ugyanis helyi értéke van. Amit a Széna téren ki vágnak, az ott örökre megszűnik. A környéken lakók pedig semmit sem nyernek azzal, hogy kedves fáik helyett Pestlőrincen kapnak zöld felületet. A szakember ezt egész egyszerűen szemfényvesztésnek tartja.
És a felsorolásnak koránt sincs vége. Gondok vannak az övezeti besorolásokkal is, mert vannak olyan zöldterületek, melyeket nem annak tartanak nyilván. Ha ezeket beépítik, meg sem látszik a statisztikában. És ismét egy példa, a Hamzsabégi út. A vasúti sín mellett van egy körülbelül 50-60 méter széles, 700 méter hosszú, negyvenéves fákkal beállt, öt-hat hektáros rész, amit közlekedési területként tartanak nyilván, és a 60-as övezetbe soroltak. Ami egyúttal azt jelenti, hogy ha kivágják a fákat, mert a tervek szerint utat kívánnak a helyükön létesíteni, nagyságra nem csökken a zöld felület, noha hetvenezer négyzetmétert szüntetnek meg. De ez mégsem látszik a statisztikában.
Kérdésemre, hogy senkinek sem jut eszébe tiltakozni ez ellen, lehangoló a válasz: „Sajnos mindenki csak külön morog. A lakosság nem képes megszervezni önmagát." S ezt persze könnyű kihasználni. Így lehetett elérni azt, hogyha a lakóterületi zöld felületeken mélygarázsokat építenek, és föléjük 40-50 centiméter, fűvel beültetett földet tesznek, az zöld felületnek számít. A budapesti parkoknak csaknem a fele a lakótelepekre esik. Radó Dezső azonban mond ennél is furcsábbat: egyesek szerint a magas házak tetején létesítendő „kertek” is zöld felületnek számítanának.
Az új városvezetés 1990-ben azt ígérte, hogy a város körül lesz egy zöld gyűrű és befelé meg zöld ékek. Ez a zöld gyűrűs, sugaras szerkezet ma már sehol nem szerepel, elveszett a ködben. Tulajdonképpen szemfényvesztés, hogy fogyó zöldterületek mellett növekedésről beszélnek". Vagy talán a statisztikák meghamisítása, amit az tesz lehetővé, hogy nagyon sok zöld felületet másként tartanak nyilván. Ha ezekről kivágják a fákat, mondhatják, hogy semmi se történt.
Radó Dezső szerint valószínűleg ez a sors vár az Árpád híd melletti lakótelepi parkra, amelynek beépítéséről csak ideiglenesen és csak a választásokig tettek le. Azzal az érveléssel, hogy valamikor ott lakóház állt, be akarják építeni a Mátyás-templom melletti félhektáros kis zöldterületet és - természetesen - a Várhegy szoknyáját, ahol a kertes házak hátulját akarják ilyen célokra parcellázni. (Amikor ez a terület a világörökség része lett, az indokok közt az épített és a természeti környezet harmóniáját hangsúlyozták.) A XII. kerületben kilenc rendezési terv van, igaz, egyelőre csak papíron, de ha megvalósítják, elvész a Svábhegy lejtőjének jelentős része, vagy nyolc-kilenc hektár erdő.
Az ismert szakember úgy gondolja, az, hogy egyelőre leálltak az átminősítések, csakis a közelgő választásokkal magyarázható. Ám úgy véli, amint felállnak az új önkormányzatok, minden eddiginél nagyobb roham indul meg a budapesti zöldterületek ellen. „Vagyis egy lakható város helyett mindinkább egy eladható város képe rajzolódik ki - mondja. – Az önkormányzati ülések napirendjein fő témaként a telek eladások szerepelnek. Ráadásul olyan részletes rendezési tervekkel, amelyek azelőtt hatósági, építési előírások voltak, de amelyek ma már a befektetők pénzén készülnek."
A következtetés ilyenformán kézenfekvő, ha a hatósági előírások azok pénzén készülnek, akik építkezni akarnak, nyilván úgy készülnek el, ahogy az a befektetőknek megfelel. Hogy eközben hol vannak az emberek, a lakosok? Négy év hosszú idő, és önkormányzati választások csak négy évente vannak...
Másféle, de az előbbieknél nem kisebb baj az, hogy a zöldterületeket mind nagyobb mértékben rendellenesen használják. Nehéz megmagyarázni, hogy miért bontják le a Városligetben az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út sarkán még 1978-ban épült nagy játszóteret és játszóházat, amely mellett az önkormányzat nemrég egy kis mintajátszóteret létesített. Annak idején a játszóházat ingyenesen használhatták a gyerekek. Most eladták egy cégnek, amely mosdási és öltözési lehetőséget és pályahasználatot biztosít a legifjabbaknak, természetesen pénzért. Reprezentatív klub céljára eladták a városligeti szoborpark területét is, kivételt téve az általános behajtási tilalom alól, elvégre egy zárt és reprezentatív klubot valahogy csak meg kell közelíteni.
A XV. kerületi Géza fejedelem téren, a besorolása szerint is park és játszótér helyén, terjeszkedő benzinkút keseríti az emberek életét. A lakók bírósághoz fordultak, ám a helyzet nem változott. Elkeseredett emberek, elértéktelenedő lakások, növekvő forgalom, zaj és légszennyezés, talán nincs olyan része a városnak, amelyet ne sújtanának ezek az ártalmak. Lehet-e megálljt parancsolni ennek a folyamatnak? Nyugati példák bizonyítják, hogy lehet, csak akarat kérdése. Radó Dezső most a Központi Környezetvédelmi Alap támogatásával az Európai Unió módszereivel értékeli a fasorok állapotát. A lakható városnak ugyanis az egyik legfontosabb feltétele, hogy az utcákon sétálni is lehessen, ne csak közlekedni. Ahol nincs fasor, csak közlekedni lehet, ahol van, ott már sétálni is. Egy lakható városban, nem messze az otthonoktól, találhatók olyan zöldterületek, ahol le lehet ülni. Ha ez nincs meg, a lakható város csak üres szólam. Példaként Gazdagrét szolgál, ahol Radó 35 százalékkal több autót számolt meg, mint fát.
„Tíz év alatt a felére csökkent az a terület, ami egy autóra jut. Ugyanakkor megkétszereződött az autók száma. A P+R-parkolókat már csaknem mindenütt beépítették. Az autóknak kell a hely, beépítik hát a zöldterületeket. A lakható város mind messzebb kerül tőlünk" - mondja.
A helyzet csak akkor javulhatna, ha ismét valódi értékükön becsülnénk a zöldterületeinket. Nemcsak azért, mert enyhet adnak, felüdítenek, hanem azért is, mert Budapest ettől az, ami. A javulásnak sajnos egyelőre semmi jele. Vajon a világ hány nagyvárosában engedték volna meg, hogy megcsonkoljanak egy harmincéves hársfasort csak azért, hogy a lombok ne takarják el a ronda óriásposztereket? Márpedig a Ferihegyi úton ez történt. Az ügyet, melyben Radó Dezsőt kérték fel szakértőnek, már átadták a rendőrségnek. Ám ami a kimenetelét illeti, nincs ok a derűlátásra. A legjobban talán ez a mondata jellemzi a helyzetet: „Én a siker titkát nem ismerem, de a kudarc okát igen. Mert az, hogy ma zöld felületeket kell megvédeni, az kudarc".
Világvárost építünk - hangzik a szlogen - csorba járdákkal, kátyús utakkal, a kanálisokból
visszaköpött mocskos lével, romló közérzettel és pusztuló környezettel. Világvárost zöldterületek nélkül? (s. m.)


No events