1998. október 20. - Tardy János a vadászat tisztességéről és erdeink sorsáról
Lassanként lezárul a nagyvad-, elsősorban a szarvasvadászat idénye. Hátravan még a vadászszezonnak az utóbbi években immár visszatérően botrányosabb része, amikor is védett madarak kerülnek puskavégre. Úgy tetszik, hiábavaló volt a hatóságok erélyesebb fellépése, az esetek száma alig csökkent.

- Lehet-e tenni valamit az ellen, hogy a védett, illetve az azokon kívül eső területeken ne lőjék ki az oltalom alatt álló madarakat és más állatokat? — kérdeztem Tardy Jánost, a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának vezetőjét, aki egy hasonlattal és történelmi összevetéssel próbálta megértetni a helyzet színét és fonákját. Szerinte ugyanis a természetvédelem egy kissé a két cintányér közé szorult levegőhöz hasonlítható. Ami, ha jól értem, azt jelenti, hogy ütik innen is, onnan is. De azért (titokban) remélem, hogy nem lapítják össze.
- A békétlenség nem új keletű. A források tanúsága szerint már Nagy Lajos kora óta
fennáll, és az okát nehéz lenne kideríteni. Manapság azonban ez már nem is olyan bonyolult, mert olykor a pénz- és pozícióféltés áll a háttérben. Az indokokat pedig többé-kevésbé ügyesen, szakmai „sztaniolba" csomagolva adják elő - mondja, ami alatt nagyjából azt kell érteni, hogy a bérvadásztatás által produkált bevétel vagy a nagy
vadvadásztatás  nyújtotta előnyök miatt dúl a harc a vadászok és az erdészek között. A
természetvédelemre pedig a hálátlan puffer szerepe jut, és vállalnia kell olyan vitákat, melyeket más művelési ágazatok keltettek.
A helyettes államtitkár erre egy friss ausztriai példával szolgál.
Szomszédolásuk egyik  eseményeként a hazai nemzeti parkok igazgatóival több mint négy órát töltöttek az ártéri erdőket Hamburgtól kezdve magába foglaló Donau Auen Nemzeti Parkban, amelynek létesítésekor harmincéves moratóriumot írtak elő a fakitermelésre. Ez gyakorlatilag örök időkre szól. Tardy János megkérdezte osztrák kollégáit, nem félnek-e attól, hogy körülbelül ötven kilométerre a határtól, erdészeti szakkifejezéssel élve, „összedől" az erdő a rezervátum területén érvényes moratórium miatt? Tagadó választ kapott. Sőt azt is hozzátették: ez így van az Európai Unió más erdeiben is.
Ez azonban nem teremti meg a kibontakozás lehetőségét a „sok a vad, nagyok a kártételek" végeláthatatlan hazai vitájából. A természetvédelmi hivatal vezetője határozottan leszögezi, nem az a cél, hogy ne lehessen fegyvert használni az ország védett erdőiben. Szerinte három magas szintű jogszabály, a nemzetközi összevetésben is páratlan természetvédelmi, illetve az erdő- és a vadászati törvény fedezetet ad a három terület együttélésére.

A gondok akkor kezdődnek, amikor arra tesznek kísérletet, hogy az eredeti szándéktól eltérően értelmezzék a konszenzussal született törvény(eke)t vagy az egyes paragrafusokat - egészíti ki az eddigieket, példakánt említve a fa fogalmát, melyet sem az erdészek, sem a vadászok, sem az államigazgatás nem értelmezheti másként. A negatív példák ennek ellenére léteznek.  Közülük az egyik legjellemzőbb egy nemzeti park területén tapasztalható, ahol a vadászati jog még mindig nincs a park igazgatóságának jogkörében, noha a terület UNESCO-bioszférarezervátum, s egyben ramsari terület is. Ami aztán egészen abszurddá és megmagyarázhatatlanná teszi az ügyet, az az, hogy első és mindmáig talán legjelentősebb nemzeti parkunkról, a Hortobágyi Nemzeti Parkról van szó.
A helyzetet ugyanakkor tovább bonyolítja az egyes védett területeken bizonyos állatfajok túlszaporodása. A szóban forgó részeken nem elképzelhetetlen tehát a szabályozott állományfenntartás. A vadászok, az erdészek és a természetvédők között folyó vita végére ennek ellenére se került pont. Még mindig nincs például megegyezés abban, hogy a nagy, összefüggő erdőségeket állami erdészet vagy részvénytársasági formában működtessék. A helyettes államtitkár úgy véli, az erdészek is megkönnyebbülnének, ha a jelenlegi részvénytársaságoknak nem írnának elő olyan kötelezettségeket, amelyek teljesítése számukra mind etikailag, mind szakmailag rendkívül nehéz, majdnem lehetetlen. Ugyanakkor indokoltnak tartja az erdészszakma felvetését, hogy a természetvédelem a magyarországi természeti kincsek és az erdők védelmében bizonyos többletkötelezettségeket vállaljon. Ami pedig a másik, széles mederben folyó vitát, az erdőtelepítést illeti, a természetvédelem álláspontja szerint, ahol lehetséges, őshonos fafajokkal célszerű az ültetéseket megoldani. (A környezetvédelmi tárca helyettes államtitkára külön is hangsúlyozza, csak ott, ahol lehetséges és nem - szélsőségesen - mindenütt. Vannak másféle elvárásaik is, például az, hogy az erdőtervezés csökkentse a tarvágások területét, és hogy állapítsák meg a biológiai vágásérettség korát.
A vádaskodás, amely mindenért a természetvédelmet okolja, sajnos nem csitult. Olyan véleményt is hallottam, hogy csaknem lehetetlenné teszi az erdőgazdálkodást.
Rossz a megközelítés - utasítja vissza a vádat a hivatalvezető -, mivel e követelményeket nem a természetvédelmi törvény írta elő, hanem két olyan kulcsfontosságú jogszabály, amely az erdészet szakmai etikájával is megegyezik. Véleményem szerint egy törvény végrehajtása a mindenkori kormányzat érintett ágazatainak egyetemes kötelessége. Azon viszont alaposan el kell és lehet gondolkodni, sőt tenni is lehet érte valamit, hogy - a pénzügyi kormányzatot is beleértve - milyen formában tudják a többlet költséget együttesen előteremteni és rendelkezésre bocsátani.
Mint megtudom, olyan támogatási rendszer tervezésén dolgoznak, mely harmonizál az Európai Unió törekvéseivel. Az eddigi gyakorlatot racionálisabb módszerrel kívánják felváltani. Eddig ugyanis az állam kárpótlásként odaadta a hanyag módon gazdálkodóknak az őket ért bevételkiesés összegét. A szakemberek körében mindinkább tért hódít az a nézet, hogy az államtól azok kapjanak támogatást, akik a hatályos jogszabályok feltételeinek megfelelően gazdálkodnak. Tardy véleménye szerint ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy a különbség pontosan megfogható legyen a hagyományos, illetve a többletkötelezettségekkel járó gazdálkodás közt.
- Ezekről a különbségekről kell tárgyalni - mondja -, és nem azt nézni, hogy mennyit lehet a különböző forrásokból kiszakítani. Sajnos még ma is ez a szemlélet uralkodik, köszönhetően annak a hosszú évekre visszanyúló gyakorlatnak, hogy sokszor ugyanazokra a célokra lehetett támogatásért pályázni és pályázatot nyerni. Egy védett erdő esetében, amelyet régi preferenciák alapján megcsonkoltak és tájidegen fafajokkal ültettek be, senki se várhatja el, hogy a gazdálkodó az előírásoknak a törvény hatályosulásától kezdve egy éven belül eleget tegyen. De az elvárható, hogy legyen tíz-tizenöt évre szóló rehabilitációs programja, ami alapján támogatás adható. Ma ez 15 évi munka, amelyben pontosan meg lehet határozni az egyes ütemeket, s hogy mennyi idő után érhető el a kívánt cél. Sajnos azonban hiányoznak a hitelesítő anyagok, ugyanakkor megelőlegezett támogatást adni nem lehet. Egyébként pedig az a véleményem, hogy a természetvédelem és az erdészet között tapasztalható, időnként riasztó feszültségek értelmetlenek és alaptalanok, és szinte kivétel nélkül mesterségesen gerjesztik.
E szerteágazó témának van azonban egy olyan ága, mely rendkívüli módon érdekli a közvéleményt. A helyettes államtitkár úgy véli, hogy a jövőben némileg mérséklődik majd a bérvadászat aránya, de ennek nem lesz hatása a természetvédők és a vadászok között már most is létező együttműködésre. Tapasztalatok bizonyítják, hogy ez nemcsak lehetséges, hanem mindkét félnek szándékában is áll. A hangos botrányok is elültek azóta, hogy a vadásztisztesség védelmében drasztikus intézkedések születtek a visszás esetek visszaszorítására. Mint arról lapunkban már írtunk, a gyanús eseteket 24-48 órán belül kivizsgálják.
— A vadásztársadalom elemi érdeke, hogy kivesse magából a hangos kisebbséget. Az utóbbi időben a határokon elkobzott szállítmányok többségét nem Magyarországon lőtték. A törvénynek azonban nem az a feladata, hogy differenciáljon, ezért a határon túl lőtt zsákmányt is elkobozhatják, ha védett állatokról van szó. Senki nem akarja Magyarországról kiszorítani a tisztességes külföldi vadászokat, hiszen jó hírét vihetik az országnak. A szabályok ellen újra és újra vétőket viszont, okkal lehet kitiltani. Ennek híre megy, és még a bírságnál is nagyobb hatása van. Még keményebb retorzió kellene a magyar segítőkkel szemben. Viszont, ha tévedésből és nem szándékosan egy-egy védett madár is áldozatul esik, senkinek nem kell a fejét venni.
Tardy János végül egy új kezdeményezésről is beszámol. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel olyan együttműködést alakítanának ki, mely közös járőrszolgálat teljesítésével segítené a hatósági szakaszban működő természetvédelmi őrök munkáját. (sárvári)

No events