2000. 12. – Avatatlan szem csak keszekusza cserjést lát Mi a francnak vágják ki már megint az erdőt? - hajol ki Mercedesének ablakán a budai vállalkozó, aztán válaszra sem várva padlóig nyomja a gázpedált. Mert szeretjük áfákat -felelik a favágók a lassan oszladozó benzingőznek.
Csönd van. Igaz, kicsit másféle ez a hangtalanság, mint amit a zempléni fenyőrengetegek mélyén vagy az alföldi tanyákon hallhat - esetleg nem hallhat? - az ember, hiszen a budai hegyekben ott a folyamatos mormolás, az alant fekvő főváros lüktető zaja. Mégis jólesik megpihentetni a nyüzsgő tömegközlekedésben megfáradt hallószerveket, még ha csak ideig-óráig tart is a nyugalom. A motorizáció ugyanis csak percnyi szünetet engedélyez, azután érkeznek a kiváltságosok autói, hogy sofőrjeikét a sokmilliós villákba röpítsék.
Ha zaj, hát legyen zaj - brummog föl egyszerre egy motoros fűrész a hűvösvölgyi Nagyrét szomszédságában. Pilismaróti fakitermelők vették birtokukba a térséget, újítják az erdőt, teret, napfényt engedve az avarban cseperedő új nemezedéknek. Kis Mihály vállalkozó a munkálatok irányítója. Erőgépével hatalmas farönköket hurcol, munkája nyomán egykoron büszke bükkök gyűlnek szomorú halmokba.
Elöregedett az erdő, s bár még kívülről nem látni, de belül már ott a rothadás - bök egy kidőlt törzsre, amelynek szélei még valóban az egészséges világos színt mutatják, ám belsejük sötétbarnára változott.
Ez pedig az újulat - int a háta mögé, ahol avatatlan szem csak keszekusza cserjést, meg a fairtás maradványait észleli, holott néhány évtized múltán az apró csemeték már mint életerős fák törnek majd az ég felé.
Kis Mihály végre szünetet tart. Elmeséli, hogy Pilismaróton majd minden család az erdőből él, de még a környező falvakban is az erdészet a leggyakoribb foglalkozás. Két embere - akikkel most a hűvösvölgyi területen dolgozik - is kötődik az erdőhöz, s mivel jól ismerik egymást és megbíznak a másikban, a munkával is gyorsan haladnak. Pedig Kis Mihály csupán egy évtizede erdőjáró ember.
- Pilismaróton van a családomnak egy vendéglátó-ipari helyisége. A maróti favágók oda jártak be iszogatni, ott panaszkodtak az akkori munkaadójukra. A sok bánatból végül az kerekedett ki, hogy átvettem őket, és egy teherautóval a hátam mögött belevágtam a fakitermelésbe. És nagyon megszerettem az erdőt.
Tulajdonképpen véletlen volt - teszi még hozzá, de ilyen véletlenek mégis csak a Pilisben történnek, s talán azért, mert errefelé titkokkal teli őshonos erdőket lelhet az ember. A Kis Mihályt megbízó vállalat, a Pilisi Parkerdő Rt. területének jelentős részén ugyanis őshonos fafajokból álló természetes, illetve természetszerű erdőtársulások találhatók.
A terület 60 százaléka természetvédelmi oltalom alatt áll. Az erdőgazdálkodás hagyományainak és a szakmai munka színvonalának köszönhetően az országos átlagot meghaladó természetes felújítás jellemzi az erdészetek, így a budapesti erdészet munkáját is, pedig a térség adottságaira az idős sarjerdők magas aránya jellemző.
Az erdészet az erdősítések zömét a saját kertjeiben termelt csemetékkel végzi. De itt, a Nagyrét mellett nincs szükség a csemetékre, mert a természet már jó előre elvégezte a szakemberek helyett a munkát. Itt csak vágni és dönteni kell az idős fákat, mert az újulat talán még a szükségesnél is sűrűbben burjánzott elő a földből.
A kitermelők előbb osztályozzák, majd felaprítják a farönköket. Kevés azonban a jó minőségű faanyag, mert a közúti forgalom megállás nélkül mérgezi a budai erdőket. Míg az országos átlag hatvan-negyven, addig itt jó, ha a kivágott fák húsz százaléka felel meg a fűrészipar elvárásainak. A többi meg megy a cserépkályhákba.
A Pilisi Parkerdő Rt. a cég által kezelt erdőkből évente mintegy 170 ezer köbméter fát termel ki. Ez csupán kétharmada az erdőterv adta lehetőségeknek, köszönhetően a terület jelentős részét érintő természetvédelmi oltalomnak. A kitermelt mennyiség javarészt, mintegy 85 százalékban a kemény lombos fafajokból (tölgy, bükk, cser) áll, míg a lágy lombos fafajok, elsősorban nyarak tíz, a fenyők pedig öt százalékkal képviseltetik magukat. A fakitermelést csaknem kizárólagosan vállalkozókkal végezteti a részvénytársaság, a szállítási feladatokban viszont mind a mai napig meghatározó az rt. saját kapacitásának szerepe.
A főnök példáján felbuzdulva az ifjú favágók is pihenőt tartanak. A domboldalban kicsiny tábortűz lobog, békebeli szalonnasütések hangulatát csempészve a munkaterületre. Szalonna persze nincs, mint ahogy a városi emberek fejében az erdei idillel kapcsolatosan fölötlő vöröshagymás tarisznya sem, viszont a frissiben fölbontott májkrém és a megszelt fehér cipó mindenkit falatozásra ingerel. Bizonyosan az üde hegyi levegő teszi. A tüzecske tehát aprókat ropogva ontja magából a megnyugvást, a favágók jóízűen táplálkoznak, mi viszont az égre nézünk, a néhány utcával lejjebb már kuriózumnak számító madarak röptét figyelve.
Egy-egy szárnyas persze csak nekünk ritkaság. A Pilisi Parkerdő Rt. összesen ugyanis 87 500 hektárnyi területen vadgazdálkodik és folytat csaknem száz százalékban bérvadászatot. A vadászterületet - amely a Vértes, Gerecse, Pilis és a Budai-hegységben, valamint a gödöllői dombvidéken, Gödöllő, Galgamácsa és Valkó körzetében terül el - mintegy 50 ezer hektár erdő borítja. A térség azonban nemcsak méreteiben, hanem eredményeiben is impozáns: évente 750 gímszarvas, 580 őz, 420 muflon és 2030 vaddisznó kerül terítékre, ráadásul trófeás vadként 215 gímszarvasbikát, 50 dámbikát, 160 őzbakot, 125 muflon kost, valamint 250-300 vadkant ejtenek el a vadászok.
Az erdészek szerint viszont sajnálatosan néhány marha is bekerült a vadállományba. A tájvédelmi körzet szarvasmarháira jellemző a tízmilliós autó, az amerikai konyhás villa, valamint a sajátságosán beszűkült látásmód, mivel a saját háztartási szemetüket az otthonuktól számított tizenöt méteren túl már nem észlelik.
Pedig a részvénytársaság erdőterületei az ország legsűrűbben lakott vidékén nyújtanak felüdülést és kikapcsolódást az embereknek. Felfrissítik a kétmilliós főváros levegőjét, befogadják a csendre és nyugalomra vágyó természetjárókat. Az erdészeknek mégis ez a feladatkör adja a legkevesebb sikerélményt, hiszen mindennapos harcot kell vívniuk, hogy az erdő megmaradjon.
Tevékenységük - amelyet ma közjóléti erdőgazdálkodásnak neveznek - mindazonáltal jelentős múltra tekint vissza. A főváros és a környék erdőbirtokosai már a múlt században engedélyezték az erdő használatát: foglaltak forrásokat, jelezték az utakat, és a szép kilátású helyeken pihenőket létesítettek.
A pilisi parkerdő ma már mint zöld gyűrű öleli körül a településeket. Közjóléti létesítményei közül több, a visegrádi, a pilisszentkereszti, a pilismaróti és a budapesti erdészet területén található országos jelentőségűnek számít. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt tíz esztendőben folyamatosan nőtt az erdők igénybevétele, hiszen a területen évente az ország lakosságának megfelelő létszámú turista kirándul. Ekkora embermennyiség pedig már komolyan fenyegeti az erdő épségét. A helyzet kezelésére jó példa a visegrádi kirándulóközpont, amely úgy képes fogadni a tömeget, hogy azok sem egymást, sem a természet értékeit nem zavarják, nem károsítják.
A visegrádi szisztéma az ötvenes években még bizonyosan nem működött. Szerelmes eleink ugyanis kedvtelve károsították a fákat, egy-egy időálló hűségnyilatkozatot a törzsekbe vésve. S a bükkös napról napra növekedve nemcsak hogy megőrizte, hanem föl is nagyította az érzelmes üzeneteket.
Vadócz és Rita például 1957-ben csókolta meg először egymást. Május elseje volt, munkásmozgalmi ünnep, a brigád kivonult a hűvösvölgyi Nagyrétre, hogy debrecenit és csapolt sört fogyasszon. A színpadon az üzem népi együttese Mojszejev-stílusú produkciója dübörgött, így a párocskák inkább a közeli erdő felé vették az irányt. És itt, az akkor még fiatal fa tövében, oly sok végigdolgozott kommunista szombat után végre Vadócz és Rita is egymásra talált.
- Ez lesz a következő - lép a vaskos törzshöz Kis Mihály -, csak meg kell várnunk az erősebb gépünket. Az majd hamar kidönti. Tudja, kell a hely az ifjúságnak. Dévényi István



No events