Tisztelt Vezérigazgató Úr!
Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégek!

Azt a felkérést kaptam, hogy röviden ismertessem Majer Antal szakmai életútját, villantsam fel életének főbb állomásait.
Prof. dr. h.c. dr. Majer Antal egyrészt, mint gyakorlati szakember, másrészt mint tudós-kutató, harmadrészt pedig mint ragyogó oktató tette le névjegyét arra a bizonyos képzeletbeli asztalra.
Egyszerű családból származott, édesapja jónevű kőműves volt. Antal fia nyolcadik, legkisebb gyermekeként 1920. január 3-án látta meg a napvilágot, a Kálóz melletti Sárhatvanban. Dégen végezte az elemi iskolát, majd a nagyhírű veszprémi piarista gimnáziumba került. Itt fogékonysága elsősorban a matematika és fizika iránt nyilvánult meg, mígnem Rédey Rezső földrajz-biológia szakos tanár úr hatására érdeklődése a botanika felé fordult. Saját bevallása szerint ez a két látszólag ellentmondó tudományterület határozta meg pályaválasztását. Jeles érettségi után felvételt nyert Sopronba, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karára, ahol 1944-ben, jeles eredménnyel szerzett erdőmérnöki oklevelet. Nyári szakmai gyakorlatát két ízben is Erdélyben, Zilahon és Csíkszeredán teljesítette. Végzés után is szeretett volna Erdélyben elhelyezkedni, de a háborús események ezt már nem tették lehetővé.
1944. december 1-én a Veszprémi Erdőhivatalnál, mint segéderdőmérnök állt munkába. 1945-ben már a Szentgáli Erdőgondnokság vezetője, majd 1946-47-ben a Franciavágási Fűrész- és Vasútüzemnél üzemvezető. 1948 és 1950 között az Ugodi Erdőgondnokság vezetője, ezután 1953-ig az Ugodi Erdőgazdaság igazgatóhelyettes-főmérnöke. E mellett 1951-től, akadémiai ösztöndíjasként az Erdészeti Tudományos Intézet is foglalkoztatta.
A fentiek mutatják, hogy elég sokrérű gyakorlatot szerzett az erdész szakma terén. Majer Antal végül 1953 nyarán a kutatómunka mellett döntött, és az ERTI munkatársa lett. 1957-61-ig az Erdőművelési Osztály vezetője volt. Ekkor az Alma Mater hívó szavára Sopronba ment, és 1985-ös nyugdíjba vonulásáig az Erdőműveléstani Tanszéket vezette. Iskolateremtő egyéniség és szenvedélyes kutató-oktató volt.
Meggyőződése volt, hogy a szakmai-gyakorlati és tudományos tevékenységet nem lehet szétválasztani. A gyakorlati problémákat mindig tudományos alapossággal igyekezett megoldani, ugyanakkor tudományos téziseit szigorúan gyakorlati tapasztalatokra építette. Kutató tevékenységét a Bakonyban kezdte, célja a bükkösök természetes felújításának ökológiai alapokra helyezése volt, innen jutott el az erdőtipológiához.
Mi is az az erdőtipológia, amivel Majer professzor úr olyan sokat foglalkozott?
Az erdők rendszerezése, típusokba foglalása. Meghatározza azokat az ismérveket, amelyek alapján az erdőket a gyakorlat kívánalmainak megfelelően rendszerezni lehet, s ezek alapján részletesen leírja azokat. Ezt az ország valamennyi természetszerű és kultúr erdőtársulására kidolgozta. Hosszú időtartamú erdőművelési kísérletek egész sorozatát indította el a Soproni és Bakonyi erdőkben. Felújította nagy elődje Roth Gyula professzor kísérleteit, amelyek nélküle a feledés homályába merültek volna. Akadémiai doktori értekezését „Az állománynevelés hatékonyságának fokozása” címmel 1973-ban védte meg. Irányításával az Erdőműveléstani Tanszék számos nemzeti park, tájvédelmi körzet és természetvédelmi terület erdejének kezelési tervét készítette el. Két rendkívül színvonalas könyve jelent meg: ’A Bakony tiszafása’ 1980-ban, valamint a ’Fenyves a Bakonyalján’ 1988-ban.
Nagyon szívós és józan kutató volt, igen következetesen a gyakorlati tapasztalatokra és a tudomány eredményeire támaszkodva dolgozott és nyilatkozott.
Munkássága mennyiségi és minőségi oldalról tekintve is rendkívüli, gazdag és sokrétű. 28 könyv és könyvrészlet, valamint 168 szakcikk és tudományos publikáció fémjelzi.
Oktatóként szigorú és következetes volt. Sokat adott, és sokat is követelt. Szerinte „két szép, felemelő hivatás van az életben: az emberek és az erdő nevelése”. Számára minkettő megadatott. Előadásaiból sugárzott az erdő és a természet szeretete. Mivel fontosnak tartotta, kiharcolta, hogy tárgyai – a hallgatóság jobb okulására – a tanév végén ötnapos tanulmányúttal záruljanak. Nem volt szakbarbár, hatalmas szakmai tudásához mély humán műveltség is társult. Az erdőművelési tárgyak záró fejezete Nála az erdőesztétika volt, ahol az erdő zenével, irodalommal és képzőművészettel való kapcsolatát mutatta be színesen hallgatóinak. Utólsó megjelent könyve „Az erdő poézise. Líra az erdőről: fákról, fényről, csendről” címen jelent meg, 1993-ban.
Nős volt, egy lánya született 1948-ban. Közel huszonöt éve, 1995. december 29-én, néhány nappal 76. születésnapja előtt távozott az égi erdőkbe. Szombathelyen a temetőben sírját hatalmas fenyőfák árnyékolják, és vigyázzák örök álmát.
Büszkeséggel tölt el, hogy a korábban általa vezetett tanszéket ma, mint intézetigazgató oktató én irányíthatom és a mai nap emlékét feleleveníthettem.

Jó Szerencsét! Üdv az Erdésznek!
Sopron/Forrasztókő, 2020. október 16.

No events