2012. augusztus 1. - Kinek lehetett fontos a Csarna-völgy „erdésztelenítése”? Erre keressük a választ az alábbiakban is, megjegyezve, hogy erdőügyben nincs demokrácia.

Az erdészek, az erdészet többnyire konfliktusmentes, csöndes szakmai közeg és ágazat. A konfliktusmentesség persze abból adódik, hogy konfliktusképtelen. Az államigazgatásban és az állami vállalatoknál dolgozók nem élezhetik konfliktusig a helyzetet, nem léphetnek a munkamegtagadás útjára, és nem járható út a polgári engedetlenség sem. Az útlezárás is csak a magán-erdőgazdálkodók számára lehet eszköz.
Az erdészek ritkán hallatják szavukat, akkor is csöndben és lassan reagálva.
Teszik a dolgukat, Mária Terézia óta törvényszabta módon. Vagy éppenséggel menekítik az Alma Matert Trianon után, és megteremtik a csonkaország erdőgazdálkodását – az Alföldön is.
Mellesleg pedig 1936-ban megrendezik a II. Erdészeti Világkongresszust.
A második világháború előtt rendbe teszik a visszatérő országrészekben az erdészeti igazgatást, az infrastruktúrát és az erdőket.
Nem sokkal később, amikor az újjáépítés, a bányák, a kályhák több fát igényelnek, növelik a fakitermelést. Esetenként az állományok túlhasználatának ódiumát is vállalva. Az ország, a lakosság érdekei szerint.
Közben a hatalom szétveri az Alma Mater Ifjúsági Körét, félszáz végzős mérnökjelöltet rúgat ki diploma előtt. A majd’ évszázados erdészeti egyesületet megregulázza, az Erdészeti Lapokat betiltja.
Az egyesületi tagok pénzén fölépített impozáns, Alkotmány utcai székházat államosítja. Magyarul: ellopja.
Ropogtatja az erdészgerinceket.

Ennek ellenére, újra meg újra erdősítik az Alföldet. Megkötik a homokot, hogy ne fusson. A százszor elátkozott akáccal meg fekete fenyővel.
Erdősítik a kopárokat is. Fekete fenyővel. Ami napjainkban olyan jól ég, ha felgyújtják.
Átszervezik az erdészeti vállalatokat újra meg újra.
Szélnek eresztik a régi jó szakembereket, erdei munkásokat. Utasításra.
Felszámolják a fűrész-, a faipari és a gépüzemeket. Parancsra.
Engedik a vadállomány mértéktelen túlszaporodását (utasításra) és elfiatalítását (kényszerből).
Áttekinthetetlen méretűre növelik egy-egy kerület, erdészet területét – utasításra.
Kénytelenek elviselni a tizedmilliónyi m3-t kitevő falopáskárokat.

Első számú közellenséget – erdészterminátort – kreálnak az erdészekből a Zengő-ügy kapcsán. Mások pedig médiasztárt csinálnak a bazsarózsa nevezetű irtásnövényből, melyet egyébként az állomány megbontásakor kaszálni lehet.
Egy évtizedek óta szétlopott, csúcsszáradt őshonos erdőtársulás kényszerű felújításából országos botrányt kohol egy későbbi zöld vesztegető. Horribile dictu, egészen Brüsszelig szalad följelentő levelével.

A Dél-Alföldön vadkerítés építése kapcsán természetkárosítási pert akasztanak az egyik társaság nyakába.

A mátrakeresztesi árvizet egy az egyben az erdészek által végrehajtott állítólagos tarvágásokra akarják „terhelni” – tényleges tarvágás, vagyis minden valós alap nélkül.

A lista szinte vég nélkül folytatható.
Teszik mindezt a demokrácia önfelkent bajnokai, a demokrácia zöld álarcában és zöld köntösében, a demokrácia nevében. A sajtó (többségének) kritikátlan támogatásával.

Pedig a természetvédők jól véssék az agyukba, és ne feledjék: két erdőmérnöknek köszönhetik „szakmájukat”.
Kaán Károlynak, aki kidolgozta 1935-ben az erdő- és természetvédelemről szóló törvényt (1935. évi IV. tc.), vagyis lefektette a természet védelmének hivatalos alapjait. Továbbá Rakonczay Zoltánnak, aki felindultságában megteremtette a természetvédelem önálló hazai intézményrendszerét.
És azt se feledjék, hogy erdőügyben nincs demokrácia. Csupán a hazai telepített kultúrerdők gondozási kényszere.

Végezetül, s immár sokadszor hangoztatjuk, hogy ha erdész elődeink nem végezték volna kitűnően szakmai munkájukat, akkor ma nem lehetne erdeink mintegy 21 százaléka védett. Nem lehetne a hazai erdei élővilág európai összehasonlításban példátlanul fajgazdag, mondhatni kiemelkedő biodiverzitású.

A liberális összevisszaságban növekvő állomány létért-fényért folytatott küzdelmébe az erdész beavatkozik, úgymond diktatórikus eszközökkel. Az elnyomottak érdekében, hogy élettérhez, fényhez jussanak. S ez a gesztus nem tetszik a laissez faire emlőkön szocializálódott liberálisoknak.

Érdekes, hogy a zöld gondolat a liberálisok köreiben vert gyökeret, holott a természet megőrzése első helyen konzervatív eszme. S ha valakik, akkor ontológiai értelemben az erdészek az igazán megőrzők, a konzervatívok. De ha alaposan megnézzük a dolgot, az erdészek lassúságáról és a másik oldal kisajátításáról, térfoglalásáról van szó.

Nem reagáltuk le idejében – a 70-es évekről van szó – a természet (és környezet)védelem világfolyamatait. És hagytuk, hogy itthon bekövetkezzék a szakadás.

A következőkben Bogár László közgazdász gondolatmenetét követem:
„A transznacionális vállalatok világméretű hálózata, mint kényszerítő hatalom, a Nemzetközi Valutaalap, Világbank, WTO, a hitelminősítők mint figyelmeztető-fegyelmező hatalom, a globális média pedig mint értelmező és tematizációs hatalom vesz részt a globalizáció létmódjának a felépítésében.” (Lefelé a létezés lejtőin, Kairosz, 2011.)
A fejtegetést tovább gondolva hozzátehetjük, hogy megszerveződött a civil (zöld) mozgalmak világméretű hálózata is, amely hova tovább ugyanolyan kényszerítő hatalom, mint az IMF és társai. És ugyanúgy szövetségesre talált a (helyi) médiában, mint a pénzvilág.
Ezzel korántsem akarom azt állítani, hogy ezek a szervezetek minden tettükben ördögiek, hisz’ számos dicséretes akciójuk volt, van világszerte.
Hogy mást ne is említsek, mint az ázsiai, oroszországi illegális fakitermelés feltárását. A vadvédelem széleskörű gyakorlatát. A GMO-növények elleni küzdelmet.
De Brazílián mintha nem találnának fogást.

Helyette nálunk gyakorolják a dupla-nelson-fogást.
A munkapszichológusok már régen leírták azt a jelenséget, amikor a diszpécserek az eseménytelen (unalmas) időszakot érdekesebbé akarván tenni, elkezdik piszkálni a rendszert, s az valóban megmozdul. Az ekképp belengetett rendszerbe már be kell avatkozni, helyreállítani a folyamatot, vagyis cselekedni kell.
Ilyen helyzettel analóg a hazai természetvédők többségének a munkakörnyezete is. Kevés az igazi ügy.
Itt nincsenek nagyragadozók, megmentik tehát a farkast és a hiúzt.
Nincsenek mérgeskígyók, elszaporítják a rákosi viperát.
Elfogytak a hódok, visszatelepítik a farágókat.
Keresztbe fekszenek a radarépítésnek.
Áttelepíttetik a futrinkát a beruházási-építési területről.

Mennyibe fájnak ezek a „játékok” az országnak?

A hazai zöldpályákon enyhe diszfunkciót érez az ember. Persze, kis ország, kis ügyek. Ha kis ügyek sincsenek, akkor generálnak. Csarna-ügyet.

Remélem, egyszer majd megtudjuk, ki(k)nek volt fontos a Csarna-völgy erdésztelenítése. Valamint azt, hogy milyen természetvédelmi érvek álltak szemben az erdőtervben megfogalmazottakkal. (Zétényi Z.)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

No events