b_150_150_16777215_00_images_stories_egererdo_matravasutegyutt2018k.JPG
2018. július 6. - 2018-ban kormányzati támogatás segítségével valósul meg a Mátra egyik fő turisztikai attrakciójának, a Mátravasútnak a felújítása.

A kisvasúti fejlesztés az ország több kisvasútját érinti – mondta el a csütörtöki sajtótájékoztatón Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, melyből a Mátravasút 638 M Ft támogatásban részesült.

b_150_150_16777215_00_images_stories_egererdo_matravasutbiztosmunka2018k.JPG
A tavasszal megkezdett, pályafelújításra vonatkozó közbeszerzési eljárás lezárult, az erdőgazdaságok közül elsőként a EGERERDŐ Zrt.-nél kezdődhet meg a felújítás. Múlt héten a nyertes cég átvette a munkaterületet és elkezdődött a tényleges terepi munka, melynek értéke 445 M Ft.

b_150_150_16777215_00_images_stories_egererdo_matravasutjung2018k.JPG
Dr. Jung László, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója beszédében ismertette a pályafelújítás főbb adatait, miszerint nyolcezer méter sínpárt fognak cserélni 24 kg/fm-es, nagyobb teherbírású sínre, melyhez szükséges 11 ezer talpfát is kicserélnek. Ehhez több száz köbméter ágyazati követ dolgoznak be a kivitelező szakemberek. Gyöngyösön és Gyöngyössolymoson összesen 5 db híd, 7 db útátjáró illetve a Zemaneki és Jánoskai megálló is megújul. A pálya felújítása két ütemben zajlik, először a gyöngyössolymosi szakasz, majd a Lajosházi szakasz újul meg.
A gördülőállomány felújítására külön közbeszerzési eljárás van folyamatban, mely a Gyöngyös városához szorosan kötődő Gyöngyi gőzöst is érinti. Emellett 3 db MK 48-as mozdony kap új, környezetkímélő motort, és több vasúti kocsi padlózatának, oldalfalának, vázrendszerének felújítását fogják elvégezni a kivitelezők.

b_150_150_16777215_00_images_stories_egererdo_matravasutk.JPG
Horváth László a térség országgyűlési képviselője bízik benne, hogy a kisvasutas pályázat szervesen fog illeszkedni a Mátra további fejlesztéséhez. Reményei szerint a Bükk-Mátra kiemelt turisztikai fejlesztési térség projekt keretében olyan attrakció fejlesztése valósul meg a közeljövőben, amely Mátrafüredet a Mátra kapujává teszi.
Bízunk benne, hogy fejlesztéseink hatására a Mátra turisztikai vonzereje tovább emelkedik, nő az utasbiztonság és még több turista választja kisvonatainkat, hogy kalandokkal teli csúcsélményekkel gazdagodhasson. Vigh Ilona kommunikációs és közjóléti vezető

 

Szo nov. 24 @10:00 -
Egy nap a madarakért