Miskolc, 2019. szeptember 23. - Az Északerdő Zrt. a Kassai Gyermekvasúttal közösen 2018-ban az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében EU-pályázati forrást nyert el a Lillafüredi Állami Erdei Vasút fejlesztésére.

A projekt keretében Miskolc-Dorottya utca végállomás utasfogadó tereinek felújítását, különböző látványelemekkel való kiegészítését, valamint egy historizáló megjelenésű, új személykocsi építését tűzték ki célul.
A személykocsi építése jelenleg is tart, a Dorottya utcai végállomás kivitelezése befejeződött. A fejlesztésnek köszönhetően, több mint 87 méter hosszúságban új peron épült az I. vágány mellett, ami az időseknek és kisgyermekeseknek egyaránt megkönnyíti a felszállást az erdei vasút szerelvényeire. Az épület melletti, ún. „élménytéren” különböző látványelemek kaptak helyet. Egy valódi kisvasúti személykocsit idéző „személykocsi-szelet”, ami utasváróként és a hazai kisvasutakról szóló ismertető pontként várja majd az utasokat. Ezen kívül a lillafüredi és a mahócai szárnyvonalak stilizált vonalhálózata is megjelenik. A fejlesztés keretében az élménytér és a peron teljes hosszban új térvilágítást kapott, ami az esti alkalmi járatok, például a közkedvelt Mikulásvonat közlekedése szempontjából is kiemelt jelentőségű.
Az állami fejlesztések keretében tovább folytatódik az Északerdő Zrt. által üzemeltetett kisvasút megújítása, kormányzati támogatásból.

 

No events