2017. szeptember 8. - A Földművelésügyi Minisztérium 25 millió forintos vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a Káld-Hidegkúti Kisboldogasszony kápolna felújításához, melyet szeptember 8-án dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök ünnepélyes keretek között áldott meg.

Az eseményen V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, valamit dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár mondott köszöntőt.
Bitay Márton kiemelte, hogy ez a kápolna több mint pusztán erdei kegyhely. A megépítésével tiszteletünket kívánjuk tenni az erdőben, az erdőért dolgozó és ott elhunyt munkatársaknak. A kápolna egy méltó emléket állít azoknak a kollégáknak, akiknek munkája és elhivatottsága nélkül nem állnánk itt a mai napon. Legyen példa előttünk az ő tudásuk, szakmaszeretetük, emberségük, áldozatkészségük – folytatta az államtitkár.
V. Németh Zsolt beszédében hangsúlyozta, milyen nemes és áldozatkész lélekre vall, ha valaki templomot épít, hisz a templom segítségével közelebb kerülhetünk az éghez, ezáltal az Úrhoz. Megemel minket, megemeli a lelkeket – mondta ünnepi megemlékezésében az államtitkár, majd zárásként Assisi Szent Ferencet idézte: „egy cseppnyi őszinte szeretet nemesebb tengernyi tudománynál”.
 
Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az utóbbi évek természeti kárai, a klíma változása számos nyomot hagynak élő környezetünkön. Kevés a csapadék, forró a nyár és egyre több vihar sújtja az erdőket. Azok a fák tudnak ellenállni a vihar erejének, amelyeknek mélyen van a gyökere, erősen rögzíti a talajhoz a törzset és a koronát. Ilyen erős gyökér számunkra a kereszténység és ez a másik ok, amely miatt megépítésre került a kápolna.
Kötődésünket Székelyföldhöz nemcsak a szentélyben elhelyezett csíksomlyói Szűz Mária-szobor arányosan kicsinyített másolata jelképezi, hanem a testvérmegyei kapcsolat Vas és Hargita megyék között, illetve a Szombathelyi Erdészeti Zrt. több évtizedes szakmai és baráti kapcsolata a ROMSILVA román állami erdőgazdaság Csíkszeredai Erdészeti Igazgatóságával.