2018. november 6. - A Horvát Magánerdő Tulajdonosi Szövetség 10 éves jubileumi ülésén Zágrábban október 4-én a magánerdő tulajdonlás jogszabályi környezetének európai összevetésével foglalkoztak.

A házigazda és szervező a CROUPFOA: Croatian Union of Private Forest Owner Alliances (Horvát Magánerdő Tulajdonosi Szövetség, mely több mint félmillió horvát erdőtulajdonost képvisel) volt, s az eseményen részt vett az Erdőtulajdonosok Európai Szövetsége (CEPF) elnökségének és titkárságának több tagja is. Zdenko Bogovic, a CROUPFOA elnöke is tagja a CEPF elnökségének. Nyitó előadásában bemutatta a horvát magánerdő tulajdonlás játékszabályait.
Utána a CEPF elnöke Hubert de Schorlemer áttekintette az erdőtulajdonlási jogot Európában, s hivatkozott a 2018. júliusában e tárgyban megjelent tanulmányra. A tanulmány legfontosabb megállapítása szerint igen nagy a különbség az erdőtulajdonlás szabadságában Európa országai és régiói között. "A korábbi szocialista országok erdőtulajdonosainak tevékenységük (jogaik) erős korlátozásával kell szembenézniük, amivel szemben a nyugati és északi országokban nagyobb a tulajdonosok szabadsága erdeikkel kapcsolatos gazdálkodási döntéseik terén. Erdőt birtokolni Makedóniában valami egészen mást jelent, mint az erdőbirtoklás Németországban vagy Hollandiában", mondta Schorlemer úr.
( A tanulmány címe: Mennyire magánok Európa magánerdei? A 39 szerző között van Jáger László is.)
Miljenko Županić, a CROUPFOA titkára a CROUPFOA által Európa különböző nemzeti erdőtulajdonosi szervezeteihez küldött kérdőív következtetései alapján áttekintést adott az európai országok erdőtulajdonlási jogi helyzetéről és különbségeiről. Előadása itt érhető el (21 oldal, pdf). A felmérésben 13 ország + 1 régió vett részt. Magyarország nem volt köztük.
Svédország erdőtulajdonosainak helyzetét Lennart Ackzell, A Svéd Családi Erdőtulajdonosok Szövetségének (LFR) nemzetközi koordinátora mutatta be. A közép-európai perspektíva címmel Christian Brawenz, Ausztria Horvátországi Nagykövetségének mezőgazdasági, erdőgazdasági és környezetügyi attachéja tartott előadást. Ebben főleg ausztria ügyeit mutatta be, de kitért más közép-európai országokra, köztük Magyarországra is.
A sajtóanyag főbb gondolatai:
A horvátországi erdők 26%-a, mintegy 600 ezer ha van magánkézben, mintegy félmillió ember tulajdonában. Sok jogszabályi előírás teremt kedvezőtlen feltételeket az erdejükben gazdálkodáshoz. Azért szervezték e konferenciát, hogy felhívják a nagyközönség figyelmét e körülményekre és bemutassák más országok példáit Skandináviától Ausztrián át Luxemburgig. Horvátországban az erdőtulajdonos nem kap ellentételezést a vad okozta károkért, mely helyzetet és a horvát vadászati törvényt e vonatkozásban kritizálja a sajtóanyag. Az erdőtulajdonosnak nincs joga vadászni a saját erdejében. A horvát erdőtörvény bevezette az erdő-hozzájárulást, amit szintén kritizál a sajtóanyag.
A sajtóanyag kitér Szlovéniára, ahol az Erdőtörvény, a Vadászati törvény és a Természetvédelmi törvény a magánerdő tulajdonosokat mindenféle más tulajdonosoktól eltérően számtalan előírással korlátozza tulajdonuk használatában, s mindez 28 évvel a demokratikus változások után.
A sajtóanyag végül említést tesz a CEPF elnökének előadásáról is.

Szerk.-ford: Mőcsényi Miklós

 

Szo nov. 24 @10:00 -
Egy nap a madarakért