Image
ForestPress fotók

2013. november 2. – Az erdőgazdasági 3D vadász-íjász kupasorozat bujáki fordulója Tulajdonképpen Bokor község határában vagyunk – tudtuk meg Major Koppánytól, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt vadgazdálkodási ágazatvezetőjétől. – A Szilosi vendég-vadászház adott otthont az íjászversenynek.

Image

Ez a korábban erdészházként szolgáló létesítmény ma kulcsosházként működik. A konyhával rendelkező, 16 fő számára szállást biztosító vendégházat bárki igénybe veheti, az árjegyzékben feltüntetett árak szerint. A téliesített házban víz és villany is van, tágas, fedett foglalkoztatója erdei iskolai célokra is megfelel.

Image

A közelben számos látnivaló kínálkozik, többek között a bujáki vár, a Sasbérci kilátó vagy a Káponkai kereszt és pihenő Buják község szélén. Itt a közelben pedig erdészeti-ökológiai tanösvény járható be.
A körülötte található állományban szálaló üzemmódban folytatják az erdőkezelést – tájékoztat az ágazatvezető. A környéken nagy a vadkár, és a közelmúltban váltottak vadgazdálkodót.

Image

Az íjászok versenyének mostani fordulójában nyolcvanan vesznek részt, de korábban a százat is meghaladta az indulók létszáma. Egy ilyen íjászverseny nem hoz nyereséget a társaságnak, a nevezési díjak nem fedezik a költségeket – magyarázta Keresztes György, az erdőgazdaság vezérigazgató-helyettese.

Image

Nógrádban élénk íjászélet zajlik, Major Koppány maga is íjászkodik.
- A társaság közjóléti portfoliójába beleillik az íjászat – magyarázza az ágazatvezető -, rendelkeznek a szükséges szakértelemmel és adott a kiváló terep is. Ezt a versenyt beillesztették az országos bajnokság programjába is.
Az egyik prominens szakértő Medve Tamás, aki „főállású hivatásos” íjásznak vallja magát.

Image

- Nem túl nagy az íjászok tábora – magyarázza az íjászmester -, akik a 3D szakágban, a futásíjászatban, terep íjászatban, pálya íjászatban és a teremíjászatban mérhetik össze felkészültségüket. A terepíjászatnak 30, 50, 70 és 90 méteres pálya-változata van, míg a téli teremíjászat céltávolsága 18 méter. A pályán a lőállást egy karóval jelölik meg.

Image

A világon számos íjászszövetség működik, amelyeknek saját szabályrendszerük van.
A 3D rendszerben nincs kimért pálya, becsülni kell a távolságot és úgy leadni a lövést azután, hogy a becsült távra beállították az íjat.

Image

Az íjakat „személyre szabottan”, saját beállítás szerint használják. Szakértő beszélgető társaim szerint az íjászok rémálma, ha valaki üresen feszíti, húzogatja az íjat.
Az íjászmester húsz éve űzi ezt a sportot, s eközben országos bajnokságot szerzett, Grand Prix győztes és Európa bajnok. A világbajnokságon pedig két 2. helyet gyűjtött be.

Image

A vadászatról szólva elmondták, hogy az íjjal ejtett vad sebe vágott. Ez hatásosabb, az így meglőtt vad nem megy tovább. A minimális húzóereje 50 font (mintegy 26 kg). Vaddisznó és szarvas elejtéséhez már 65-70 fontnyi erő szükséges. 

Image

A felkészülés során a legfontosabb a szorgalom – állítják a profi íjászok -, a távbecslés gyakorlás során megtanulható. Tekintettel arra, hogy a egy kézzel feszítik az íjat, hogy ne legyenek „egyoldalasak”, a másik oldali izmaikat speciális edzéssel kell erősíteniük.
A mostani küzdelmek szervezője és motorja Izsóf László, világbajnok.
Major Koppány a versenyzőket az „A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!” - ismert fordulattal köszönti.
A „csatasorba” rendeződött íjászok, aprók és nagyok, seniorok, hölgyek és urak nyugodtan, versenyláz jelei nélkül hallgatják a tájékoztatót, majd elfoglalva a lőállásokat, megkezdik az idegek feszítését. (z.)

Image

Eredmények

A felnőtt férfiak versenyét Lakatos Tamás nyerte 589 pontos teljesítménnyel, a második Aranyi Zoltán lett 541 ponttal, a harmadik helyen Dula Attila végzett 521 ponttal.
A Lovasberényben, Süttőn és Bujákon zajlott erdőgazdasági 3D vadász-íjász kupasorozat versenyei összetett eredménye alapján első lett Dula Attila 1532 ponttal, második helyen végzett Szilágyi Gyula 1474 ponttal, míg a harmadik helyet Aranyi Zoltán szerezte meg 1059 ponttal.

No events