b_150_150_16777215_00_images_stories_sport_sportnap2017start.JPG
Miskolc, 2017. augusztus 16. - Az Északerdő Zrt. volt a házigazdája a XXI. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapoknak.

Augusztus második hétvégéjén körülbelül 550-en mérték össze ügyességüket, felkészültségüket Miskolcon. A rendezvényen 19 állami erdészeti részvénytársaság képviseltette magát, de a határon túlról, Horvátországból, Romániából és Szlovákiából is érkeztek erdész-sportolók.   
A megnyitón Dudás Péter, az Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, a miskolci önkormányzatot képviselve dr. Menyhárt Szabolcs, alpolgármesteri kabinetvezető és Zay Adorján, az Északerdő Zrt vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket.

b_150_150_16777215_00_images_stories_sport_sportnap2017kotel.JPG
A versenyzők 17 sportágban és versenyszámban nevezhettek. Futás, tájfutás, lövészet, íjászat, tenisz, futball és streetball is szerepelt a programban, de különféle kártyajátékokban, ügyességi versenyeken, sőt még terepjáró húzásban is bizonyíthattak a résztvevők. Az összesített eredmények alapján a legtöbb pontot szerző, győztes csapatnak járó kupát és vándordíjat az Északerdő Zrt. érdemelte ki, megelőzve a Mecsekerdő Zrt. és az Egererdő Zrt. gárdáját.
A részletes eredmények és a rendezvényen készült fényképek hamarosan elérhetők lesznek az Északerdő Zrt. és a Sportnapok honlapján.

No events