2011. november 14. - Wilckens Henrik Dávid erdész, természettudós, a magyar erdészeti szakoktatás megalapítója 1763. november 14-én született Wolfenbüttelben (Braunschweig). Manapság nemcsak itt, hanem a Németországban, Ausztriában és Szlovákiában is emlékeznek a magyarországi erdészeti felsőoktatás megszervezőjének, a filozófiai és orvostudományok
doktorának, a bányászat, valamint más tudományok jeles művelőjének munkásságára.
Dolgozó, egyszerű szülők gyermeke volt, aki korán tapasztalhatta és megtanulta,
hogy Vita est labor et stúdium. Az élet számára valóban a munkát
és a tanulást jelentette. A munkát a szülői házban szokta meg. Tehetségét csak
úgy bontakoztathatta ki, ha bizonyított. Kérvényei bizonysága szerint a tudás bizonyítása
sem volt elég, mély alázatosságra és a hatalmasok kegyeinek elnyerésére is
szükség volt. Az előbbi nem volt nehéz számára, az utóbbit azonban nehéz volt
elviselnie. Ebből adódott, hogy korai tudományos munkássága során mellőzés érte.
Tény azonban, hogy három tudósjelölt közül ő nyerte el a Selmecbányái Bányászati
Akadémián az első erdészeti tanszék, ill. intézet a „Forstkabinett" vezetői állását.
Nagy tudományos siker volt ez, hiszen az óriási birodalom első ilyen magas állású,
a megtisztelő „Bergrath", bányatanácsos címmel kitüntetett tudós professzora, de
tisztviselője is lett. Sok nép fiainak lett egyúttal tanítója. Nagy tudású, szigorú
erkölcsű, fegyelmezett, sokoldalú szakembereket nevelt. Olyan munka és feladat
volt ez akkoriban, amelyet ma alig tudunk megérteni. Az oktatás, kutatás, nevelés
feladatait 23 éven keresztül egymaga látta el. Példásan a nehéz körülmények között.
Legutóbb egy olyan adatra bukkantunk, amely a tudománytörténet kutatói
számára is meghökkentő, megdöbbentő. Szavait idézve: „Ha most elmondanám, hogy 12 éves selmeci tartózkodásom alatt mit tapasztaltam és álltam ki, nehezen hinnék el." Emberfeletti energiával és vasakarattal teremtette meg a semmiből ezt az intézményt.
A nagy tudós emlékét azután az idő elhomályosította, munkásságára hosszú évtizedekig
senki nem figyelmeztetett, csak az a szerényen meghúzódó kézírásos mottó,
amely egyedülálló könyvében szerepel: „E nuce fit corylus ex glandear dua quercus Exiguum nihil esse putes, quod crescere poss it!” Magból lesz a mogyoró, makkból a büszke, égre törő tölgy. Semminek hinnéd, mi fává terebélyesedik később!
Amikor 1968 novemberében felavatták a soproni Alma mater botanikus kertjében az emlékművét, amivel adósságot törlesztett a szakma, amivel Wilckens emlékének, másrészt
a magyar erdészeti felsőoktatásnak tartozott ezzel az emlékművel.
Wilckens egyetlen példányban meglevő kéziratos
munkája fakszimile kiadásban közkinccsé vált. (Dr. Hiller István nyomán)


Szo nov. 24 @10:00 -
Egy nap a madarakért