Image2012. október 20. - Szakmánk jeles művelője Sepsikőröspatakon született 1839. december 31-én unitárius lelkész családban. Tanulmányait az unitáriusok székelykeresztúri és kolozsvári gimnáziumában végezte. Gimnázium után jogot hallgatott, s teológiai tanulmányokat folytatott. A marosvásárhelyi táblánál dolgozott, majd 1860-tól 1864-ig állami ösztöndíjjal elvégezte a selmecbányai erdészeti akadémiát.
1864-től Szlavóniában, gróf Eitz vukovári uradalmában magánerdészeti szolgálatba lépett erdészsegédként. Már végzős diák korában az Erdészeti Lapok munkatársa volt, 1871-től pedig a szerkesztője lett.
1866-ban tette le az államvizsgát, s az ez évben alapított Országos Erdészeti Egyesület titkára, majd első alelnöke volt.
1868-ban (előbbi tisztségeinek megtartása mellett) az állami erdészet szolgálatába lépett. 1872-ben kinevezték főerdőmesternek, s 1873. január 1-jétől a pénzügyminisztériumban az állami erdők ügyeinek főelőadója lett, majd 1878-tól főerdőtanácsos.
Divald Adolffal és Wagner Károllyal együtt készítette elő az 1879-ben megjelenő, új és európai színvonalú Erdőtörvényt  mely 1880. július 1-jén lépett életbe.
A Magyar Tudományos Akadémia 1880-ban levelező tagjai sorába iktatta. 1881-ben országos főerdőmester lett, s a földművelésügyi minisztérium I. főosztályának főnöke. 1885-ben államtitkár lett. 1896-ban miután nyugdíjba vonult, szabadelvű párti programmal országgyűlési képviselővé választották. E politikai szerepkörében 1905-ig megmaradt, és egyebek mellett a munkásviszonyok javításáért, a parasztság anyagi felemelkedéséért is szót emelt a parlamentben.
Az Országos Erdészeti Egyesület alapításának 50. évfordulóján, 1916-ban, tiszteletbeli elnökké választották.
Mint az Unitárius Közlöny munkatársa, tanulmányaiban az unitárius vallás jellemképző erejét domborította ki. Több alkalommal 100-100 koronás pályadíjat tűzött ki egyházi beszéd megírására.

Image

Végakaratának megfelelően Kálnokon helyezték örök nyugovóra.

Kitüntetései, díjai:
Miniszteri tanácsos
Osztrák császári Lipót-rend
Osztrák császár Victoria-rend
Vaskorona-rend II. osztályú
Francia becsületrend lovagja
Belga Lipót-rend középkeresztje
Japán Felkelő Nap rendje
Több bányaváros díszpolgára

No events