2012. 2. - Amikor az 1848. áprilisi törvényekkel az ország polgárait egyenlővé tették, egyben megteremtették az egységes polgári (föld)tulajdont is.
Következésképpen az addigi úrbéri szolgálatok eltörlésével az „ellentételezésként" kapott földek és juttatások a jobbágyokhoz kerültek. A közös használatban volt erdők, legelők elkülönítése azonban csak hosszabb, akár több évtizedekig elhúzódó folyamat, az úgynevezett úrbéri elkülönítési perek során valósulhatott meg.
Az „elkülönözés" ugyanakkor nem volt ismeretlen, mivel korábban - önkéntes megváltással - ilyen munkák sok helyen zajlottak. A jobbágyok és a földesurak tehát tudták, hogy például az erdők megosztásakor négy kérdést kell tisztázni.
Az első a jobbágyok által az erdőkben tett irtások tulajdona. Ezt korábban az „úrbéresek" valamilyen (adózási) kedvezmény miatt vállalták, de az erdőtől megfosztott föld használatát - akár néhány év múlva is - a földesúr magának tarthatta fenn. A kérdést végül úgy oldották meg, hogy amennyiben arról külön irtási, a földesúr és jobbágy közötti szerződés nem rendelkezik, az 1848. január 1-jén a jobbágyok használatában lévő irtáshelyek - a törvény erejénél fogva - a felszabadított jobbágyokat, a „volt úrbéreseket" illeti.

Kiszámították a faszükségletet
Szintén dönteni kellett a jobbágyok korábban élvezett tűzi- és épületfa faizási jogáról. Ami azt takarta, hogy a földesúri erdőkben a jobbágyi szolgáltatások fejében évről évre tűzi-, illetve esetenként épületfát osztottak. Ennek mértékét az urbáriumok (jobbágyok földesuruk iránti kötelezettségeit rögzítő írott vagy íratlan szabályrendszerek) tartalmazhatták. Az elkülönítési perek során a hatóságok arra törekedtek, hogy a volt úrbéresek háztartásuk ellátásához elegendő fához jussanak. Tehát minden egyes uradalomban kiszámították a felszabadítottak faszükségletét, ehhez meghatározták az erdőterületet, illetve az erdő fatermő képességét. Majd kimérték - rendszerint-közösen, tehát nem portánként - az erdőt, így a földesúr (a volt földesúr) és a volt úrbéresek erdeje földrajzilag is szétvált; egyik a másikéban nem végezhetett semmiféle fahasználatot. Mindaddig azonban, amíg a tényleges birtokba helyezés nem történt meg, mindkét fél fokozott ütemben használta az erdőt, főleg azt a részét, amelyről úgy vélte, hogy a másik félnek jut.

Legelővé alakították
A harmadik fontos dolog az erdők legfontosabb mellékhasználatának, a vadászati jognak a meghatározása volt. Mivel azt már 1836-ban (Erdélyben 1847-ben) kimondták, hogy a vadászat, a madarászat és a halászat joga mindenhol a földesurat illeti, ezt nem kellett megváltani. Hiába volt korábban robotkötelezettség a vadászat, illetve az azon való részvétel, ezért a volt jobbágyok nem kaphattak semmit sem. Igaz, amikor a vadászati jogot 1872-ben a földtulajdonhoz kötötték, a volt úrbéresek - mint föld(erdő)-tulajdonnal rendelkezők - szintén jogosultakká váltak. Talán a legbonyolultabb gondot a makkoltatási és legeltetési jog megváltása jelentette. A klasszikus feudalizmusban az erdők mellett a legelők is közös, földesúri és jobbágyi használatban voltak. Az urbáriumokban rendszerint rögzítették, hogy a földesúr jobbágytelkenként mennyi (számos)állatot tűrt el a legelőjén, erdejében. Az elkülönítés során ezt vették alapul, de két nehézség is adódott. Az erdészetet közelebbről is érintő gond volt, hogy a már az említett módon kiszámolt legelő sokszor kevésnek bizonyult. Így legelőt szakítottak ki az erdőből is, és megteremtették a „legelőilletőségű erdő" fogalmát. A volt jobbágyok aztán tettek arról, hogy ahol legelőnek kell(ene) lenni, ott valóban az legyen; kivágták, irtották a fákat.

A közöst felosztották       
Ugyancsak nehézséget okozott, hogy az elkülönítéskor a legelő és az erdő
egyaránt a volt úrbéresek közös birtokába került, akik azonban nem azonos részarányban voltak tulajdonosok. Hiszen például az egésztelkes nagyobb területet mondhatott magáénak, mint a házhellyel rendelkező zsellér, aki szintén kapott az erdőből, legelőből. Ráadásul a föld után fizetendő adó is a részarányok szerint oszlott meg. Sokan tehát úgy gondolták: ami az enyém, az valóban legyen az enyém. S a közösben lévő erdőt, legelőt kezdték felosztani, gyakran abból a célból, hogy ott például szántóföldi művelést honosítsanak meg. A hosszú elkülönítési folyamat, továbbá az említett, a megkapott földek gyorsított felosztása óriási, egyes becslések szerint az 1848 utáni 30 évben összesen 1,3 millió hektárnyi  erdő pusztulásához vezetett. Ezt sem az úrbéri eljárás során helyenként rögzített erdőfelosztási tilalmak, sem a régi, 1807. (Erdélyben 1811-1812.) évi erdőtörvény, sem az új, 1852. évi osztrák erdőtörvény nem tudta megakadályozni.
Majd csak az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel helyreálló alkotmányos berendezkedés, benne az erdészeti szervezet kiépítése mérsékelte és terelte ellenőrizhető mederbe. Dr. Oroszi Sándor


No events