b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080314k.JPG
Király Zoltán a. Sir Robin élménybeszámolója

„Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián” – jut eszembe péntek hajnalban a selmeci nóta első sora. Korán kellett kelnem ma, mert nagy utazásra indulok itthonról, Selmecbányáig visz az utam.
Ez az út azonban jóval korábban kezdődött a ma hajnalnál… Hiszen 1918. december közepén az akkori selmeci diákok menekülni-, és az Akadémia felszerelését szekéren, vasúton menekíteni voltak kénytelenek a közelgő cseh csapatok elől. Ennek a 100 évvel ezelőtti kényszerű utazásnak ébredtünk ma az évfordulójára, és ez alkalomból nosztalgiavonattal tesszük meg az utat visszafelé, Selmecre.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070001ck.JPG
Az álmos hajnali készülődést hosszabb autózás követi, hogy aztán belépve a Nyugati pályaudvar csarnokába hirtelen egy más világba csöppenjek… péntek van, munkanap, de itt, a nyugati 9 és 3/4. – akarom mondani – 10. vágányánál megállt az idő. Díszegyenruhás firmák, ünneplőbe öltözött veteránok hada várt türelmesen a vonatra, és az a rengeteg ismerős: – hiszen ő felettem járt, mennyivel is? – nézd csak egy évfolyamtárs, hát Te is jössz? – volt munkatárs, – hohó, balekok… hozzátok csak a rekesz söröket!

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070011k.JPG
Felszállás, elhelyezkedés, indulás, igazán szép ez a nosztalgiavonat, Nohab húzza, szép öreg vagonok és itt az Orfeum, a büfékocsi! Hamar előkerülnek a házi főzetek, nincs híján a komló leve sem, és mivel mindenki ismerős, indulnak a nagy beszélgetések is.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070019k.JPG

Van, akivel szinte nap, mint nap találkozom, van, akit már öt éve nem láttam, és van, akivel tán az egyetemen futottunk össze utoljára. De mind ismerjük egymást, és fel tudjuk venni a beszélgetés fonalát, akármilyen régen szakadt is meg. S ha ismeretlennel kerülünk egy asztalhoz? Ebben a szakmakörben, ebben az ősi hagyománykörben pillanatok alatt találunk közös ismerőst, közös témát, hiszen egy család vagyunk, egy nyelvet beszélünk itt a vonaton mind a háromszázan már több mint száz éve.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070029k.JPG
A nagy találkozások mellett jut idő az előadások meghallgatására is, az egyik zsúfolásig telt szalonkocsiban ifj. Sarkady Sándor alias Narrátor az egykor volt ifjúsági körről tart érdekfeszítő bemutatást, Szemerey Tamás alias Kisfül a selmeci örökségünk egy részéről, a nótáinkról és azok jegyzeteiről beszél igen jól, s ha már nóta, akkor ne csak beszéd legyen, intonálja is az: „Útján e világnak sörre mért ne vágyjak” dalt.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070032k.JPG

Az előadások folytatódnak, a söröm meg elfogyott, így az Orfeum kocsi felé veszem az irányt, ahol utánpótlásra találtam, no meg jó néhány nótás kedvű firmára. Előkerülnek a daloskönyvek, s hol vígan, hol szomorkodva, de szól a nóta egyfolytában. Bár a vonat jelentős késést szed össze már Garamberzencéig is, majd ezt Selmecig tetemesre növeli, ez – talán a szervezőkön kívül – nem zavar senkit, vidám beszélgetések és nótaszó kíséri utunkat.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070050k.JPG
Aztán egyszer csak eljön a pillanat és az alagútból kifutó vonatunk ablakai előtt ott van Selmecbánya, az ősi város, az Alma Mater.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070052k.JPG

A vasútállomáson szervező diáksereg vár minket, akik előbb-utóbb mindenkit felterelnek a szálláshelyekhez induló buszokra. A selmecbányai vasútállomásról a központba vezető út során egy igazi időutazáson vettünk részt, XX. századi ipari épületekkel kezdődött és a XIII. században épült Óvárral ért véget.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070065-jk.JPG
A szállások elfoglalása, az estebéd és az Akadémia bejárása között újra fesztelen beszélgetések, vidám firmák díszes csapatai, kocsmalátogatások verték fel a nyugodt kisváros csendjét - az egyetemi élet újra hazatért!

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070072k.JPG

A Bányászati Palota aulájában mindenki meghatottan hallgatta a felszólalókat, akik megemlékeztek a száz évvel ezelőtti eseményekről, a kor diákjairól és professzorairól, a jelen kihívásairól, az országokon átívelő kapcsolatokról, az ősi Alma Materről.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070077k.JPG

„Szép kis város Selmecbánya, a’ biza Görbe bár minden utcája a’ biza” – szólt a dal az ősi falak között, megkönnyeztük.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070081k.JPG

Bányászlámpák fénye mellett megyünk át az Erdészeti Palotába, ahol körbejárva ugyanaz az érzés kerít hatalmába, mint anno Sopronban az Egyetemen.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070108k.JPG

Az impozáns épületen ebben a késő téli órában érezni igazán a történelmet és az elmúlt időket, s olyan megilletődve ülünk be a nagy előadóterembe, mint balekként az első órákra.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070107k.JPG

Itt szlovák vendéglátóink szólnak még pár szót az intézmény jelenéről, de mi már a következő programra koncentrálunk.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070098k.JPG

Hát persze, hogy az est fénypontjára, a szakestre! Oda eljutni volt ám jó móka: mivel délelőtt ónos eső esett, estére pedig még a levegő is megfagyott, igazi kihívássá vált az esti séta, ki magába-, ki társába kapaszkodva próbált ellenállni a természet törvényeinek – több-kevesebb sikerrel.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080138k.JPG

A szakesten erdészek, bányászok, kohászok, gépészek és geodéták együtt itták az ekseket – tükrösre alig emlékszem, együtt fújták az ismert nótákat, és hallgatták a felszólalókat.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070126k.JPG

A legmeghatóbbak Dzsida József 1962-es gondolatai voltak, melyben a régi selmeci diákélet varázslatos hangulatát szedte rímekbe a szerző: „Jó volna újra Selmecbányán lenni, grubenkabátos veterán diák, kit nem izgat filisztervilág.” – eks és csend.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070130k.JPG

A szakestély végén lump firmák hadává változva ki-ki szálláshelyére távozik, több-kevesebb sikerrel. Természetesen nekünk még látnunk kell a szépen kivilágított Selmecet, és párbajra hívjuk a sorsunkat a tükörré fagyott főtéren.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080136k.JPG

Másnap. Szerencsére nyertünk a tegnapi párbajban, épkézláb ötletünk is van, csak az eső ne esne… így mindjárt érthetővé válik az egykori farbőr viselési szokás télvíz idején, ha elestek sem volt gond, sőt, még „közlekedni” is lehetett vele.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080186k.JPG

Első utunk a Fritz-házba vezet, ahol megnézzük a mécsesekkel és bányászlámpákkal kivilágított valaha volt borospincét, meghallgatjuk a ház történelmét, és beszélgetésbe elegyedünk a névadó család leszármazottjával is.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080207k.JPG

Innen a Joerges-házhoz megyünk, aminek hegyhez simuló hátsó felében egy tárót lehet bejárni. Mivel egykor itt nyomda működött, ennek emlékére régi selmeci újságok kivonatát olvashatja az érdeklődő, a vállalkozó kedvűek pedig egykori, hagyományos technikával nyomhatnak maguknak emléklapot.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080211k.JPG
A nap – a felszakadozó felhőzet, és – a hegy mögül kibújva beragyogja a várost, ahol most mindenhonnan magyar szó hallatszik.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080259k.JPG

Városnézésre indul mindenki, én is útba ejtem a nevezetes helyeket, az Óvárat, a városházát az óratoronnyal, a Klopacskát, a Leányvárat.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080287k.JPG

A Szélaknai kaputól a girbegurba utcácskákon sétálva, a szembejövőkkel beszélgetve csodáljuk a város szépségét; aztán másokkal felkapaszkodva a túloldalra, folytatjuk a nézelődést.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080241-jjk.JPG

Kiváló rálátást találunk a Kálváriára, és eljutunk a botanikus kertig és az egykori akadémiai palotákig. A Rózsa utcán lefelé ereszkedve csodálatos panoráma tárul az ember szeme elé: napsütötte város a zúzmara-sapkás hegyek ölelésében. A főutcán – a teraszon – igazi nyüzsgő forgalom, megelevenedett a régi világ, „egyetemisták” mindenhol.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080318k.JPG

 

Megnézzük még az adventi vásárt, amit forralt bor, és a fatüzelésű kályhák meleg illata övez, majd betérünk egy utolsó rezané pivo-ra, azaz vágott sörre valamelyik kiskocsmába.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC070116k.JPG
És sajnos eljött az a pillanat is, amikor búcsúzni kell a várostól, a hangulattól, az élménytől: az ősi Alma Matertől. Ebéd után buszokra szálltunk, és újra időutazókká váltunk, csak most a régmúlt időkből indulunk a huszonegyedik századba. Szerencsére lassan zárul az időkapu, a selmecbányai vasútállomás még csak a huszadik század közepén van valahol…

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080188k.JPG

Felszállva a vonatra búcsúpillantást vetünk a Leányvárra és a Szitnyára, indulunk. Az alagút – ahogy jöttünkkor nyitotta – most zárja a látványt, és magunkra maradunk az élményeinkkel, no, meg háromszáz új ismerőssel. Hogy hazafelé se legyünk gondterheltek, arról gondoskodtak a megmaradt készleteink és végső soron az Orfeum, már ameddig e díszes társaság ki nem itta a vasúttársaság nosztalgiaszerelvényét a söréből. A személyzet dicséretére legyen mondva, ügyesen feltalálták magukat, és készítettek egy nagy adag forralt bort, ami aztán tartotta bennünk a lelket. Hazafelé ki-ki a maga módján dolgozta fel az élményeit, beszélgetések, nóta, tánc, minden előfordult a vonaton.

b_150_150_16777215_00_images_stories_Selmec_selmecPC080352k.JPG
Aztán mindennek vége lett. Nyugati pályaudvar, végállomás. Szedelődzködés, búcsúzás, hazaút.
Dehogy lett vége! Ez a két nap kitörölhetetlenül beleégett mindannyiunk agyába, sőt, szívébe-lelkébe!
Egyszer voltunk Selmecbányán, a’ biza!
Várt reánk az ősi város a’ biza!
Távol Tőled, s mégis itt közöttünk
Mégis itt közöttünk,
Selmec, Téged soha nem felejtünk!

 

Szöveg és kép: Király Zoltán a. Sir Robin