2009. 6. - 2008. augusztus 21-én került sor Sopronban a Bányamérnöki Karon és a Földmérőmérnöki Karon 1955-ben valétált (nappali tagozatos) mérnökök rendkívüli évfolyam-találkozójára a Nyugat-magyarországi Egyetem Rektori Tanácstermében.

A találkozót - mai szemmel - rendkívüli évfolyam (talán inkább évfolyamok) tagjai tartották, akik közül sokan jogilag más egyetem, más karán fejezték be tanulmányaikat, mint ahol első évre beiratkoztak, anélkül, hogy tanulókört váltottak volna. 1951-ben ugyanis Miskolcon beiratkozott 171 és Sopronban beiratkozott 69 főből együttesen került ki az 1953 szeptemberében a Bányamérnöki Kar 145 fővel és a Földmérőmérnöki Kar 64 fővel megkezdett 5. szemesztere, amely öt szakra oszlott. A Bányamérnöki Karon diplomázottak közül többen az első két évet Sopronban teljesítették, míg a Földmérőmérnöki Kar geofizikus hallgatói az előző évet Miskolcon és Sopronban párhuzamosan fejezték be. De azért is rendkívüli ez az évfolyam, mert az 1955-ben valétált és nagyobb részt 1956 áprilisában diplomát kapott mérnökök a gyakorlati munkájuk megkezdésekor csöppentek bele a forradalomba. Ennek következtében az évfolyam tagjainak jelentős hányada a világ sok országában szerezte meg mérnöki gyakorlatát, és szerzett a magyar mérnököknek tekintélyt. Nagyobb része viszont Magyarországon már kezdő mérnökként is olyan feladatokkal került szembe, amely még a bányászat nagy gyakorlatú szakembereinek is újdonság volt. Addig Közép-Európában ismeretlen iparágakat, technológiákat és irányítási módszereket kellett a Kárpát-medence sajátos természeti adottságai mellett megvalósítani a diploma átvételét követő évtizedekben.
A találkozó előzménye az „Egy évfolyam története a magyar bányászat sorsfordító évtizedeiből 1951-2006 " című könyv megjelenése volt.
A találkozón 38 volt évfolyamtárs, két évfolyamtárs özvegye vett részt, hozzátartozókkal együtt 82 fő. Jelen volt még a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora, a Műszaki Földtudomány Kar dékánja (Miskolc), valamint „örökös firmánk", Molnár László, a soproni Központi Bányászati Múzeum nyugdíjas igazgatója.
Találkozónk végül azért is rendkívülivé vált, mert a jelenlegi első évesek beiktatására (balekoktatására, gólyatáborra) készülő hallgatók (erdészek, faiparosok, közgazdászok, stb.) előző este véletlenül meghallván a „veteránok találkozóját", még az egyetem rektorát is meglepve, waldenben és grubenben várták a találkozó résztvevőit. A főépület előtt készült együttes fényképek után az I. emeleti rektori tanácsterembe ballagók és családtagjaik némelyike bizony könnyeikkel küszködve lépkedett az egykor olyan alacsonynak tűnt lépcsőkön az ifjak által énekelt „Tisztelet a bányász szaknak..." hangjaira.
Az Ünnepélyes Katalógus az elhunyt professzorainkra való emlékezéssel indult, majd ezt követően az öt szak (bányaművelő, olajmérnök, geológusmérnök, földmérőmérnök, geofizikusmérnök) elhunyt tagjainak katalógusával folytatódott, amely alatt folyamatosan szólt a klopacska. A professzorok emlékére, majd az egyes szakok halottaira való emlékezésként - szakonként - meggyújtottak egy-egy mécsest.
A találkozó résztvevői másnap zömmel Sopronban maradtak. A szervezők (Simon Sándor, dr. Salamon Miklós, Sallay Arád, Dubóczky Gábor) a „Kishordó" kocsmában foglaltak helyet, ahol 11 órától sötétedésig megtalálható volt ezen a napon a társaságunk valamelyik tagja, mint egykor, szombat délutánonként a „Deák Tanszéken" vagy Náher sörözőjében, ösztöndíjosztást követően.
Csak azt nehéz elfelejteni, hogy a klopacska többekért szólt, mint ahányan üdvözöltük egymást...
Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! Legyen fényes sikere a kohásznak!
+ Dr. Szalai László aranyokleveles bányamérnök