1939. április - Szándékosan használom az erdészruha s nem az egyenruha, vagy formaruha szót. Mert akadnak közöttünk néhányan, — hál' Istennek nem sokan —, akik még gondolatban, álmukban is irtóznak a formaruhától.

Hogy miért? Nehéz volna magyarázatot találni.
Talán irtóznak az egyhangú öltözködéstől. Mert mint magyar, emberekről, nem merném feltételezni, hogy attól a katonás szellemtől irtóznának, amit a formaruha jelent, ami egyben külső kifejezője is a szoros kari összetartozásnak is.
Talán jobban szeretik az egyéni ízlésű polgári öltözködést, ahol tág tere van — elsősorban — bugyelláristól függő egyéni ízlésnek, vagy esetleg — feltűnési vágynak.
A mi szempontunkból szükségtelennek tartom bővebben magyarázni a formaruha előnyeit. Elég érv az a tény, hogy már több ízben felvetődött ez az egészséges gondolat, így a legutóbbi esztergomi közgyűlésen is.
S amint hallom, éppen most keresi a megoldást egy erdésziparművész-szabó bizottság.
Hozzá merek szólni a kérdéshez, kerek tíz esztendeig magam is viseltem az angyalbőrt, ismerem az előnyeit, hátrányait. Ezért szándékozom erről a kérdésről írni, s kérem kartársaimat szóljanak minél többen hozzá.
A sok egészséges indítványból, hozzászólásból kialakul majd egy mindennapi viselésre szánt, elsősorban célszerű erdészruha, és egy másik, szép, magyaros, de nem mezőkövesdiesen keleti, erdészünneplő.
A ruhakérdéssel foglalkozó bizottság addig ne döntsön, amíg a kérdést alaposan meg nem tárgyaljuk. A tervezeteket hozza nyilvánosságra, álljon elegendő idő a hozzászólásra. Ha eddig vártunk vele, pár hónap már nem számít. A debreceni közgyűlésen meg mutatkozzék ebben az, új erdészruhában és erdészünneplőben maga a titkárunk! S azután döntsünk.
Elhamarkodni nem szabad a dolgot, tapasztalhattuk a kísérletezgetést a honvédség tisztikarának díszruhájánál. A harmadiknál maradtak meg. Így kissé költséges, erre nem vállalkozhatunk.
Ma már azzal sem lehet érvelni, hogy nem szabad formaruhát viselni. Az átkos trianoni békeparancs ez irányú rendelkezése immár a történelemé, a múlté. Egy, a sok rossz emlék közül, így honvédségünknek, és más hatóságainknak se lehet ellene kifogása.
Sokan azzal állanak elő, hogy a formaruha költséges. Ez egyike a legfőbb ellenérveknek.
Igaz is.
De lássuk csak, mibe kerül nekünk, erdőmérnököknek a polgári ruha. Nekünk, akik többnyire állandóan falun élünk, erdőt járunk, vadászunk, de közben megfordulunk a városokban is, így minden alkalomra kell hogy legyen megfelelő ruhánk.
Lássuk csak nagyjából!
Erdei-sport-vadászruha. Utcai ruha. Sötét társasági ruha. Mind a háromféléből esetleg téli, tavaszi, sőt nyári. Ünnepélyes alkalmakra szmoking, esetleg frakk, vagy zsakett, amiket csak ritkán, sátoros ünnepeken veszünk elő. Esküvőnkre varratott frakkunkat legközelebb talán leányunk esküvőjére húzzuk fel.
Hogy aztán milyen nevetségesen nézünk ki benne, arról már nevetés nélkül nem lehet beszólni. Egy haszna volt: a molyok nem haltak éhen.
Aztán a sokféle felöltő. Átmeneti-, télikabát, szőrmésbekecs, na meg a kihízott, ritkán felhúzott fekete felöltő a divatjamúlt kobakkal.
Igaza van Roth professzorunknak, amikor Esztergomban azt mondta: tanítók vándorgyűlése. Nem akarta a mindannyiunk által nagyra becsült tanítóságot megsérteni, de fején találta a szöget.
Ha mindezt csak nagyjából összeszámoljuk, olyan tekintélyes összeg jön ki, hogy egyenesen elhűlünk. Pedig a sokféle kalapot, sapkát, nyakkendőt, inget, cipőt és egyéb férfiékességet nem is említettem.
Mire van szükség ezekkel szemben a formaruhánál?
Mindössze kétfélére. Szolgálati és ünneplő ruhára.
A szolgálati ruha, amit röviden erdészruhának neveznék, legyen a célnak megfelelő, egyszerű, amellett csinos, és mégis olcsó. Ennél teljesen szükségtelen a magyaros zsinórozás, paszományozás.
Erdő járásnál csak kellemetlen, kényelmetlen, beleakad mindenbe.
Kabát gyanánt legcélszerűbbnek tartom repülő- és folyamőrtisztjeink
zubbonyát. Szóval sportszerű legyen. Mindkét öltözetnél feltétlenül el a kemény, zárt, magas gallérral! Az csak feltöri az ember nyakát, a nyári melegben elviselhetetlen, akadályozza a szabad mozgást.
Ha a hon egyenruhát viselő sok-sok ezer tagját, a honvédséget, csendőrséget, vasutasokat, pénzügyőröket és a többit titkosan megszavaztatnánk, biztosra veszem, hogy a szolgálati ruha tekintetében 99%-a az előbb említett szép, sportszerű ruha mellett döntene. A magas gallér nem is magyaros viselet. Az osztrák sógortól vettük át. Ha megnézzük 48-as honvédtábornokaink képeit, a legtöbb ezt a magas, kemény, felálló gallért kigombolva viselte, fehér gyolcskendővel.
Tehát az erdészruha vadászkabátja legyen egysoros, alul elől sarkos zakkó; három, jelvénnyel ellátott csontgombbal; négy, rávarrott, fedővel ellátott, közepén hosszában befelé hajtásolt használható nagy zsebbel. Hátul hajtással és övvel, mint a tiszti köpenyeken, vagy ehelyett derékban ráncolva, gummi befűzéssel.
Az  ilyen kabát testhezállósága mellett is csinos, nem akadályozza a szabad mozgást, lövést.
Gallérja és az erdőmérnököknél a zsebek fedőlapja, továbbá az öv sötétzöld posztószegéllyel. Általában begombolva viselendő, használható hozzá a gallér színével egyező színű zöld posztómellény.
Otthon, irodában kigombolhatjuk.
A hozzávaló nadrág rendes térdnadrág, nem holmi bokáig lógó „golfnadrág". A térd alatt sima, keskeny pánttal, amit a nadrág eltakar.
Azoknak, akik lovagolnak (megjegyzem, nincs ennél tökéletesebb, jobb erdőt járó módszer!), hasonló színű csizmanadrág, fekete csizmával.
Végül hosszú nadrág a kabát színében, erdőmérnököknél esetleg fekete nadrág.
De milyen legyen a szolgálati erdészruha színe?
Olyan, amilyen egyetlen fegyveres alakulatnak sincs, amelyet könnyen engedélyez a honvédelmi és belügyminiszter, s amellett szép, az év minden szakában környezetünkhöz, az erdőhöz illő, jó szín.
A névtelen fecskére nem foghatják rá, hogy hírt akar verni egy magyar posztógyár nagyszerűen eltalált színmintája mellett, melyet sok uradalom évek óta használ teljes megelégedéssel.
Szeretném természetben is bemutatni ezt a meleg árnyalatú, szürkés-zöldes-barna lódenanyagot. Persze kellene gyártani egy könnyebb kivitelű kamgarnt is, de teljesen ebben a színben, amely kellemes, meleg, nem túl világos; még a testesebbek is karcsúnak látszanak ebben a ruhában.
A nyári vászonruha, hasonló színű, pamutvászon legyen.
Az erdészruhához vele egyező színű, puha, nemez vadászkalap viselendő, nem holmi tányér-, vagy micisapka. Ha a vadászkalap fácántollal jól áll az olasz alpiniknek, miért nem viselhetnénk mi is kalapot, megfelelő, sötétzöld gyapjú zsinórozással, de mindenféle toll, sörte nélkül.
Az erdészruhához való puha ing a ruhához hasonló, de világosabb színű zefir, puplin vagy télen flanel anyagból készüljön.
Az erdőmérnökök szolgálaton kívül, társaságban viselhetnek fehér inget, kemény, lehajtott gallérral.
Az erdészruhához a kabátgallér színével egyező, sötétzöld színű, hosszú, önkötős selyem, altiszteknél és kerülőknél gyapjúnyakkendő, és a térdnadrágnál pedig ugyanilyen színű kötött gyapjúharisnya hordandó.
A cipő sötétbarna, éppen úgy a kesztyű is; a fekete nadrághoz természetesen fekete cipő jár.
Új erdőtörvényünk rendszeresíti az ú. n. „szolgálati jelvényt".
Ilyenkor eszembe jut gyerekkoromból az erdővéd, vadásztarisznyáján egy hatalmas, szépen kidolgozott bádog magyar címerrel rajta a büszke felírással: Erdőőr. (Megjegyzem, irodaszekrényünkben is van ebből vagy 10 darab, talán még a régi jó erdőtörvény életbelépésekor rendelték meg, de nagyobb dicsőségre senki se viselte, mert vadonatújak, csak az idő patinája látszik rajtuk.)
Remélem, nem ilyenre gondolnak az illetékesek, esetleg „erdőmérnök" felírással, amihez persze vadásztarisznyát is kellene a nyakunkba akasztanunk.
Szerintem a legcélszerűbb és legszebb szolgálati jelvény a kabát bal felsőkarján vagy a jobb mell felső részén, a zseb fölött elhelyezett hímzett jelvény lehet, zöld posztó alapon, az erdőmérnököknél tompa arany, az altiszteknél tompa ezüst, a kerülőknél világoszöld színű gyapjú hímzéssel.
Ez a jelvény aztán kétféle kivitelű lehet, más az államiaknak, más a többi felesketett erdészeti alkalmazottnak.
De a hímzett arany, ezüst és bádog tölgy- és cserleveleket, makkokat hagyjuk meg azoknak, akik ezt már régen kisajátították: az urasági inasoknak, „vadászoknak", lakájoknak és gépkocsivezetőknek.
Természetesen a szolgálati jelvényt csak az erre jogosult, felesketett erdészeti személyzet viselheti, ezért tartanám célszerűbbnek a ruhára állandóan felvarrott hímzett jelvényt, mint az arra feltűzhetőt. Nálunk nehéz megállapítani, mikor vagyunk szolgálatban vagy sem. A végrehajtási utasítás értelmében úgyis kapunk arcképes igazolványt, amellyel bármikor igazolhatjuk hatósági személy voltunkat.
Ha meg mégis a feltűzhető jelvény mellett döntenének, legyen az ismét kétféle kivitelű, más az államiaké, más a többié.
Zománcozott, hasonló a vitézi, vagy csapattiszti jelvényhez, amit a jobb mellen kellene viselni.
A kabát, a felöltő, lehet kétféle, rövid és hosszú. Kihajtós, de fel is gombolható gallérral. Télen rágombolható, vagy rávarrott szőrmegallérral. Kétsoros, jelvényes csontgombokkal. Két nagy alsó és két mellzsebbel. Hátul hajtással és övvel, esetleg ennél is sötétzöld posztógallérral, erdőmérnököknél az alsó zsebek fedele és az öv ugyanilyen szegélyezéssel. A szolgálati jelvény ennél is rávarrott, mint a kabáton.
Ezzel befejeztem elgondolásomat az erdészruháról.
De milyen legyen az erdészünneplő?
Nemesen egyszerű, magyaros. Hasonló a közszolgálati alkalmazottak ünneplőjéhez. Ennél már szerényen, óvatosan kell is lapos zsinórozást, paszományt használni.
Az ünneplő lehet fekete színű is, de szebbnek tartanám a meleg árnyalatú sötétzöld színt. Ha lehet a magyar parasztnak sötétkék ünneplője, miért ne lehetne nekünk sötétzöld. Erdészvadász szín. Anyaga finom posztó legyen. Az a magyaros, nem a kamgarn.
Az ünneplő kabátja testhez szabott, egy soros, begomboltan viselendő, kihajtott galléros legyen, két alsó, ferdén vágott zsebbel. Sötétzöld, lapos, gyapjú és nem selyem zsinórozással (az utóbbi igen csúnya, ha kopott, de nem is magyaros, dobutcai, mezőkövesdi!). De hangsúlyozom ismét: mérsékelten.
A szolgálati jelvény hasonlóan, mint az erdészruhánál.
Hosszú nadrág, alul esetleg kevés zsinórozással, de szerintem még szebb volna a feszes magyar nadrág, magyaros tiszticsizmával.
Túlnyomórészünk úgy is tartalékos tiszt, nem okozna külön kiadást.
Hozzá fehér ing, lehajtott, sarkos magyaros gallérral, fekete, vagy sötétzöld magyar nyakkendő, sötétzöld selyemrojttal.
Az ünneplő felöltő (magyarka) hasonlóan sötétzöld posztóból, derékban elvágva, alsó rész mérsékelten ráncolva, magasan felgombolt, lehajtott gallérral. Paszományozás ismét mérsékelten.
Szolgálati jelvénnyel.
Hozzá ugyanolyan alakú sötétzöld kalap, mint a szolgálati ruhánál, puha nemezből.
Megjegyzem, az erdészünneplőt csak az erdőmérnökök és altisztek viselhetnék, a kerülők már nem.
Azt hiszem, ha a magyaros ruha viselete általánosabbá válik, nem lesz ebből is tulipános láz, mindannyiunk szívesen viseli majd.
Szolgálatban az erdészruhához viselhető a sötétbarna, vállszíjjas derékszíj, ismétlőpisztollyal. A puskát t. i. gyakran nem is vihetjük magunkkal s néha még az altisztek is otthon kell hogy hagyják, mert munkaközben útban van, de a pisztolyra mindig szükség lehet. (Előfordult esetből kifolyólag állítom, mert egyik legderekabb erdőőrömet majd agyonverték egyszer. Nálam kötelező az állandó pisztolyviselés, még a puska mellett is!)
Ezért az erdészruhán a jobb vállon legyen egy kis magyaros paszomány, ami alatt a vállszíj átfűzhető, hogy az le ne csússzék. Ezzel még a puskát is könnyebb hordani.
Utoljára hagytam a hagyományos vadászkést. Szó lehetne erről is. Természetesen ismét csak a felesketett alkalmazottak részére. Nem valami hosszú szarvasgyilokra vagy hatalmas, súlyos ösvényvágókésre gondolok, hanem csinos,, nagyvad-vadászatnál is használható, tőrszerű vadászkésre.
Erdőmérnököknél tompa aranyozással, altiszteknél tompa ezüstözéssel, kerülőknél zománcozva. Ismét kétféle kivitelű lehetne, más az államiaknál, más a többinél. A vadászkést mind az erdész ruhán, mind az erdészünneplőn, sötétzöld gyapjúból fonott, magyaros, derékövön kellene hordani. Hivatalos vadászatok alkalmával a vállszíjas bőrderékövön.
Rangfokozati jelvényeket nem alkalmaznék, legfeljebb a közszolgálatban állóknál. De a agánalkalmazottaknál semmi esetre sem, mert akad köztünk gazdája jóvoltából 30 éves főerdőmérnök, és viszont van a 70 esztendőhöz közeljáró erdőmérnök is.
A legtöbb magánuradalomban az altisztek, néhányban az erdőmérnökök (sőt akad olyan is, ahol a tulajdonos sem veti meg) már régóta a formaruhát viselik. De csak szolgálatban. Nem okozna olyan nagy felfordulást kötelező bevezetése. Rövidesen azok is megszeretik, akik idegenkednek a formaruha gondolatától, s végül, ha nem is vallják be, de magukban majd elismerik, hogy nem is olyan kivihetetlen gondolat ez, mint amilyennek elsőre látszik.
És most képzeljük el, ha megjelenünk 150—200-an egy vidéki közgyűlés alkalmával az erdei kiránduláson az egyöntetű, ízléses erdészruhában, az ismerkedő estélyen és közgyűlésen a komoly, magyaros erdészünneplőben, vajjon kinevetnek majd bennünket?
Aligha hiszem. Legfeljebb annyit mondanak, ezek az erdészek hogy összetartanak még ebben (bár csak igaz volna!) is!
Szóljatok hát hozzá tervezetemhez mentől többen Kedves Kartársaim s legyetek rajta hogy meg is valósuljon!
Csak szakítani kell a csehes-stájeros-tirolias ruhakölteményekkel a szolgálati ruha legyen egyszerű, csinos, de célszerű, az ünneplőnk pedig fejezze ki, hogy magyarok vagyunk!

No events