2011. december 13. - Tisztelt Országgyűlés! Mai felszólalásom a zivataros 20. század egyik felemelő eseménysorozatának állít emléket. A hazánkat kivéreztető első világháború, a Károlyi Mihály vezette liberális és szabadkőműves kör hazaáruló tettei és a Kun Béla vezette bolsevik Tanácsköztársaság, majd pedig a trianoni igazságtalan békediktátum után néhány ezer hazafi, valamint a magyar diplomácia óriási sikert ért el. Sajnos azonban a hivatalos történetírás még mindig nem kezeli a megfelelő helyén a soproni népszavazást és az odavezető utat, a Rongyos Gárda néven elhíresült felkelők tevékenységét, önfeláldozó harcait.
A magyarság számára fájó, Trianonban aláírt békediktátum előtt már volt egy megrázó élmény. A valamikori társállam, Ausztria ugyanis területet követelt és kapott az antant hatalmaktól. Mintegy 4500 km2-nyi területet ítéltek átadásra, 350 ezer lakossal, három várossal, köztük Sopronnal.
Azonban volt visszaút. 1921 nyarán több szálon indult meg a fegyveres ellenállás előkészítése. A fegyveres felkelést azonban nem a hivatalban lévő magyar kormány, hanem két elkötelezett hazafi, Prónay Pál és Gömbös Gyula szervezte és irányította. A szintén soproni Thirring Gusztáv vezette Nyugat-magyarországi Liga önkénteseket toborzott. 1921. augusztus 20-án Sopronban tízezer fős tömegtüntetésre került sor. A soproniak és a rábaköziek ezrei tiltakoztak az elszakítás ellen. Az érintett terület átadására a magyar kormány gróf Sigray Antal kormánybiztost küldte ki, a közrend fenntartásával Ostenburg-Moravek Gyula őrnagyot, a II. országos csendőrzászlóalj parancsnokát bízták meg.
Augusztus 28-án a történelmi határt több helyen osztrák csendőralakulatok lépték át. A cél Sopron volt. Az egységek lőfegyverekkel, géppuskákkal voltak felszerelve. Ágfalvánál azonban a Francia-Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor parancsnoksága alatt álló irreguláris erők meglepetésszerű puskatűzzel visszavetették az osztrákokat. Ezzel a kis csatával megkezdődött a nyugat-magyarországi felkelés.
A felkelőket Rongyos Gárdának nevezték el. Soraikban az akkori Magyarország valamennyi társadalmi rétege ott harcolt: egymás mellett küzdöttek szegények és úri fiúk, leszerelt honvédtisztek, veterán frontharcosok, soproni főiskolások, polgárok, pesti műegyetemisták, mosonmagyaróvári gazdászhallgatók, szombathelyi, felsőőri, soproni vasutasok. A maximum 2500-3000 fős felkelő sereg 200 kilométeres határszakaszon küzdött az 1000 éves határokért.
A szeptember 8-ai második "ágfalvi csatában" a felkelők, akik mintegy 110-en lehettek, visszavetették az osztrák csendőröket. Az ütközetnek három magyar és két osztrák áldozata volt. Ez a csata mentette meg Sopront az osztrák megszállástól.
Október 4-én Felsőőrön Prónay Pál bán és vezérkara kikiáltotta az önálló Lajtabánságot, amely mint önálló tartomány csak november 10-ig állt fenn. A tartomány létrejötte meggyorsította a tárgyalásokat. 1921. október 11-e és 13-a között Velencében tárgyalóasztalhoz ült Bethlen István és Johannes Schober kancellár.
Az aláírt jegyzőkönyvben a felkelők eltávolítása fejében népszavazást helyeztek kilátásba Sopronban és a környező nyolc községben. Ez volt az ellenséges gyűrűbe szorított és megcsonkított Magyarország első diplomáciai sikere. A népszavazás december 14-16-án zajlott le. Előbb Sopron, majd a következő nyolc falu - Fertőrákos, Balf, Kópháza, Fertőboz, Nagycenk, Harka, Bánfalva és Ágfalva lakossága voksolhatott a hovatartozásáról. A két aktus részeredménye együttesen adta a szavazás végeredményét, melyet december 17-én a Zrínyí Ilona Tiszti Leánynevelő Intézetben hirdettek ki, a soproni lapok pedig rendkívüli kiadásban adták ország-világ tudtára, hogy 7107 szótöbbséggel „magyarok maradtunk”. Magyarországra szavazott 15304 fő, Ausztriára 8227-en voksoltak. Érvénytelen volt 502 szavazat. A soproni német ajkú szavazópolgárok, a város lakosságának ekkor mintegy 48%-át kitevő „hűségesek" szavazatai eldöntötték Sopron sorsát. Bár a vidéki falvak lakói 54,5%-ban Ausztriára voksoltak (kiemelkedő kivétel Nagycenk), Sopron azonban 72,8%-kal (!) Magyarország mellett döntött. A Nemzetgyűlés 1922-ben Sopron törvényhatósági joggal felruházott városnak, a magyar hazához való tántoríthatatlan ragaszkodásáért a megtisztelő Civitas Fidelissima címet adományozta.
Tisztelt Ház!
Sajnos ma nincsen hazafias magyar diplomácia, hiányzik a külpolitikai küzdeni akarás. Az elmúlt két évtized számtalan hazaárulásnak minősíthető tettet látott. Elég csak a módszerváltás utáni első kormány gyenge, hazaárulásnak minősíthető külpolitikájára gondolni: tárgyalások útján, ügyes diplomáciával visszakerülhettek volna elszakított magyar területek: Kárpátalja, amiről az ukránok mondtak volna le; Csehszlovákia felbomlásakor a lehetséges tárgyalásokat elmulasztotta Antall József kormánya Felvidék ügyében; a délszláv háború és Jugoszlávia felbomlása szintén visszaszerezhető területeket jelentett volna. Azonban ennél is sokkal súlyosabb hazaárulás, a második Trianon, 2004. december 5-e, amikor a kormányon lévő MSZP-SZDSZ a magyarokat a magyarok ellen hangolta. A kettős állampolgárságról szóló referendum el is bukott. És akkor már ne is beszéljünk a lisszaboni szerződés olvasatlan aláírásáról, Románia feltételek nélküli EU-csatlakozásának megszavazásáról. Sopron megmutatta a példát, és talán egyszer lesz olyan kormány, amely kellő elhivatottsággal védi a Nemzetet, és melynek legfőbb célja lesz Magyarország feltámasztása!
Tisztelt Országgyűlés!
Mai felszólalásomat Gyömörey Károly barátom emlékének ajánlom. Miközben a jelenlegi kormány és a kormánypártok soraiban olyanok ülnek, akik két évtizede még kivonultak a parlamentből Trianon hallatán, miközben hazánk bukaresti nagykövete idiótának nevezi azokat, akik hisznek Magyarország feltámadásában, Gyömörey Károly éveken keresztül a Ság-hegyi trianoni megemlékezések szervezésével, a Jobbik bobai szervezete elnökeként küzdött azért, hogy felnyissa nemzettestvéreink szemét, és a trianoni gyalázatra, és egyúttal napjaink nemzetpusztítására is ráirányítsa a figyelmet. Gyömörey Karcsi magyar volt a legjavából, nem csak a helyi közösség, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyugat-dunántúli nemzeti oldal központi alakja, akiről becsületből, kitartásból, tenni akarásból mindannyian példát vehetünk. Gyömörey Károly 51 évet élt. Nyugodjék békében!
Adjon az Isten szebb jövőt!

 

 
No events