Image Nektárt szürcsölgető hangya az Andricus hakonensis gubacsán (Fotó: Csóka György)

Ez az utazás képletesen szólva 1991. májusában kezdődött. Ekkor látogatott meg ugyanis először bennünket két brit kutató, Graham Stone és Karsten Schönrogge. Hozzám hasonlóan ők is a tölgyeken élő gubacsdarazsakat tanulmányozták.

Az előzetes levelezések kifejezetten udvarias hangneme, és az angolokkal kapcsolatban megszokott sztereotípiák alapján idősebb, „savanykás modorú” urakra számítottam. Az első találkozás igen kellemes meglepetést hozott. Egy kifejezetten „hobo” megjelenésű VW mikrobusszal két, korombeli, 20-as évei végén járó, vidám fickó jelent meg az Erdészeti Tudományos Intézet Gödöllői Arborétumában (akkor még ott laktunk). Nagyjából fél percig tartott a közös hangnemet megtalálni.
Image A „kezdőcsapat” az amszterdami repülőtéren: balról Csóka György, George Melika, Graham Stone, Rachel Atkinson és Karsten Schönrogge

A csapathoz nem sokkal később még csatlakozott George Melika, az Ungvári Egyetem rovarásza, aki azóta már magyar állampolgár (egyébként magyar anyanyelvű is). Innentől kezdve a mai napig meglehetősen intenzív és gyümölcsöző szakmai együttműködés alakult ki közöttünk, nem is beszélve a családjainkra is kiterjedő jó barátságra. Megszámolni sem tudnám, hogy hányszor jártak személyesen (később hallgatóik és beosztott kutatóik is) Magyarországon (először Gödöllőn, majd Mátrafüreden), hány konferencián vettünk együtt részt, hány publikációt jelentettünk meg közösen. Jelenleg egy európai tölgy gubacsdarázs monográfián is dolgozunk együtt.
Image Haditanács már Oroszországban: balról Arkadij Lelej professzor (házigazdánk), George és Karsten

Gubacsdarazsak nyomában jártunk már együtt Európa számos országában és az Egyesült Államokban is. Ennek az együttműködésnek legújabb, kiemelkedő és terveink szerint nem is az utolsó állomása volt a 2008. szeptember 20. és október 27. közötti kelet-ázsiai gyűjtőút, melyet legnagyobb részben az University of Edinburgh (Graham jelenlegi munkahelye) finanszírozott. Az út során 3 országban töltöttünk hosszabb időt: Oroszország (2 hét), Japán (2 hét) és Tajvan (1 hét). Tudományos szempontból ez a régió azért különösen érdekes, mert igen gazdag tölgy fajokban. Széles körben elfogadott vélemények szerint a tölgyek Kelet-Ázsiában alakultak ki, és innen terjedtek el az északi féltekén. Igen sok olyan Quercus fajjal találkozhatunk itt, ami máshol egyáltalán nem fordul elő. Sok újdonságot tartogat még az ezekhez kötődő gubacsdarázs fauna is, mert ezt napjainkig nem, vagy csak szórványosan kutatták.

Image A Vityaz (Vitéz) öböl a Primorszki körzet déli részén. A domboldalakat Quercus mongolica állományok borítják

Az ötfős expedíció tagjai (Graham, Karsten, Graham korábbi PhD hallgatója, Rachel Atkinson, George és jómagam) Amszterdamban találkoztak. Innen Szöulon keresztül repültünk (összesen kb. 14 óra repülés) a 700 ezres lélekszámú Vlagyivosztokba, a Primorszki körzet központjába. Aki esetleg félne a repülőtől, az Moszkvától vonattal már egy röpke hét alatt el is juthat ide. Vlagyivosztok nagyjából a 43. szélességi körön fekszik, azaz valamivel délebbre, mint Magyarország legdélebbi pontja. Tulajdonképpen már nem is Szibéria, attól keletre terül el, Oroszország legdélkeletibb csücske, a koreai-kínai-orosz hármas határtól északra fekvő terület.

Image Az útviszonyok még a lakókabinos Toyota terepjárót is „megingatták”

A Primorszki név nagyjából „tengermellékit” jelent, és a Japán tenger közelségére utal. Hokkaidótól (Japán északi szigete) mért legkisebb távolsága 300 km-en belül van. Területe 166 ezer négyzetkilométer. Azaz alig kisebb, mint Magyarország és Ausztria együtt, Oroszország térképén ezzel együtt is egy alig látható kis foltocska. Lakossága nem éri el a 2 milliót, ennek nagyobb része is néhány nagyobb városban koncentrálódik. Azaz átlagos népsűrűsége csak kilencede a magyarországinak. Házigazdáinkkal, az Orosz Tudományos Akadémia Biológiai Kutatóintézetének rovarászaival, valamint két Toyota terepjáróval jártuk a környék tölgyeseit, gubacsdarazsak után kutatva. A terepjárók használata feltétlenül indokolt volt, mert a főutak kivételével az útviszonyok eléggé „egzotikusak” voltak.

Image Egy látványos danaisz-lepke (Parantica sita)

Itt két tölgyfajjal (Quercus dentata és Q. mongolica), illetve a rajtuk előforduló gubacsdarazsakkal találkoztunk. Természetesen nem csak a gubacsdarazsakat „vettük észre”, igen gazdag a terület lepkefaunája is. Bár lepkék szempontjából az időszak nem volt optimális, jó néhány nagyon látványos fajt, köztük csodálatos pávaszemes lepkéket is láttunk. A reggeltől délutánig tartó fárasztó terepi munka után következett a gyűjtött anyag rendszerezése, adminisztrálása, utána pedig az ugyancsak érdekes és embert próbáló gasztronómiai és alkohológiai kihívások. A nálunk ismert fogások (pl. saslik, szárnyasok) mellett igen sok hal (pl. lazac, makréla), valamint polipok, tintahal is került az asztalra. És még nem is beszéltünk az Oroszországban elmaradhatatlan vodkáról. Részletekbe itt nem bocsátkoznék, legyen elég annyi, hogy az oroszok vodka iránti affinitásáról szóló történetek nem alaptalanok…

Image Japán házigazdánk, Yoshihisha Abe professzor

Két hét elteltével ismét Szöulon keresztül repültünk Sapporoba, Hokkaido fővárosába. Itt Rachel-t az ausztrál James Nicholls váltotta fel, aki Edinburgh-ban, Graham egyetemi kutatócsoportjában dolgozik.  
Sapporo egyébként Vlagyivosztokkal közel egy szélességen, attól keletre fekszik. Közvetlenül ez kevesebb, mint 800 km lett volna, de közvetlen légijárat híján 3-szor ennyit kellett repkednünk a célig. Talán mondani sem kell, hogy fejlettségben jelentős különbség van a két város között, és az életforma, illetve a kultúra is meglehetősen eltérő. Újdonságot hoztak az ételek és italok is. A tányéron itt már egyértelműen a „tengeri herkentyűk” (gyakran nyersen) domináltak, amikről időnként azt sem tudtuk eldönteni, hogy éppen növényt, vagy állatot eszünk-e. Udvariatlanság és az ősi japán kultúra iránti érzéketlenség lett volna, ha nem kóstoljuk meg a hagyományos és speciális helyi italokat, a szakét (15 százalék körüli alkoholtartalmú rizsbor) és a socsut (25-30 százalékos rizspálinka). Természetesen mi udvariasak és figyelmesek voltunk, így többször is megkóstoltuk… Érdekes, különleges italok voltak, de nem ingattak meg abban a többször próbára tett meggyőződésemben, hogy a magyar vörösbor és a jó gyümölcspálinka a világon bármelyik itallal felveszi a versenyt.

Image Jól látható élvezettel fogyasztom a nyers tengeriuborkát egy sapporoi étteremben. Megjegyzendő, hogy a tengeriuborka neve ellenére inkább állat, mint növény


Az oroszországitól nagyban különböztek az ételek és az italok, hasonlóak voltak viszont az itteni tölgyek, és néhány új fajtól eltekintve a gyűjtött gubacsdarazsak vonatkozásában is jelentős átfedés volt. Talán kevéssé köztudott, de a 100 milliós népességű Japán területének 70 százaléka erdő, így sajátosan létezik együtt a kimagaslóan fejlett ipar és a természetes környezet. A Hokkaido Egyetem Erdészeti Kísérleti Állomásán egyedülálló gyűjtési módszert próbálhattunk ki. Egy 60 m-es gémkinyúlású toronydaru kosarában állva 20-25 m magas tölgyek legtetejéről gyűjtöttük a gubacsokat. Negyed évszázada foglalkozom komolyabban rovarokkal, de ilyen extrém gyűjtésben még nem volt részem. Igaz nem is „cidriztem” még soha ilyen erősen gyűjtés közben, legfeljebb akkor, amikor vagy 15 éve Erdélyben, egy legelőerdő szélén 3 „kigyúrt” kuvasz testközelből tanulmányozta gyűjtési módszereimet…

Image Gubacsgyűjtés toronydaruról, a Hokkaido University kísérleti erdejében

Hokkaido szigetén egy régen várt találkozásra is sor került. Itt sikerült gyűjtenünk az Andricus hakonensis nevű faj gubacsait. A gubacsok a felületükön nektárt választanak ki, és az így odaédesgetett hangyák védik meg őket a parazitoid rovaroktól. Nálunk is előfordul hasonló trükköt alkalmazó gubacsdarázs, de a gubacs és az alkalmazott trükk nagyfokú hasonlósága ellenére, meglepő módon csak eléggé távoli rokon a két faj.
Öt nap után innen Fukuokába repültünk. Ez Japán déli szigetén, a 33. szélességi kör tájékán található. Azaz jóval délebbre, mint Magyarország, nagyjából a marokkói Casablanca szélességén. Itt már az időjárás is szubtrópusira váltott (október közepén 25-30 fok), és a tölgyek is meglepetést okoztak. Közöttük számos az örökzöld faj, leveleik egyáltalán nem is emlékeztettek a mi tölgyeinkre. Első nekifutásra csak úgy ismertük fel őket, ha makkot is találtunk rajtuk.

Image Jó makktermés a gyűrűskupacsú Cyclobalanopsis glauca-n

Aztán persze hamarosan beletanultunk a számunkra ugyancsak egzotikus tölgyekbe is. Itt már az új tölgyfajokon nagyon érdekes és teljesen új gubacsdarázs anyagot sikerült gyűjtenünk, közülük néhány faj bizonyosan tudományra új, azaz eddig még nem nevezték el. A Kyushu University-n előadássorozatot tartottunk az európai gubacsdarázs kutatás főbb eredményeiről az egyetem entomológus hallgatóinak és oktatóinak.

Image George és egy méretes Andricus mukigawe gubacs

Fukuokából a Shinkanzen szuper express-szel utaztunk Kyotóba. A 600 km-es út mindössze 2,5 óráig tartott (5 megállóval). A vonatunk időnként 360 km/óra sebességgel haladt. Kísérleti pályaszakaszokon már a 460 km/óra sebességet is elérték vele. Kyoto környékén rövid gyűjtés, majd vonatozás Osakaba, ahonnan repülés Tajvanra.
Tajvan egy 36 ezer négyzetkilométeres, 23 millió lakosú sziget. Kb. 60 százalékát hegyek (köztük 4000 m-esek is) borítják, így lakossága főként a nyugati, laposabb partvidék nagyvárosaiban koncentrálódik. Azaz a népsűrűség ugyancsak magas. Itteni bázishelyünk, Taichung (kb. 1,3 millió lakosú) a 24. szélességi kör közelében fekszik. A földrajzi pozíciója eleve meghatározza a klímát. Október végén is 30 fok feletti hőmérséklet, magas páratartalommal.
Bérelt autóval jutunk be az erdővel borított hegyek közé. 2000 méter körül a hőmérséklet lecsökkent az üdítőnek tűnő 28 fokra.

Image Tajvani vendéglátóink, balról Chag-Ti Tang, jobbról Man-Miao Yang

Utunk során mindenütt találkozunk az augusztusi- szeptemberi tájfunok pusztításaival, kidőlt fákkal, földcsuszamlásokkal, árvizek nyomaival. A hegyekben újabb, számunkra még ismeretlen tölgyek, rajtuk tucatnyi új, eddig leíratlan gubacsdarázs faj. Szóval lelkesedésben nem volt hiány. A jókedvet csak tovább fokozta, hogy szépszámmal láttunk tenyérnyi méretű, ragyogó színezetű szubtrópusi pillangókat, illetve sok más érdekes, látványos rovart.
Rengeteg életre szóló emlék, hamarosan publikációkban is megjelenő tudományos eredmények, útinapló és kb. 6000 fénykép örökíti meg az expedíció 38, fárasztó, tömény, de csodálatos napját. Hazafelé a Taipei – Bangkok – Amszterdam - Budapest útvonalon, 3 futamban 16 órányi repülés, majd egy bő óra autózás, és már látni is lehet a kékesi TV-tornyot. Mindenütt jó, de legjobb itthon! Csóka György

No events