Sok mindent lehet mondani a nógrádi megyeszékhelyre, akár még rosszakat is, azt viszont senki sem állíthatja, hogy a város természeti környezete nem a legszebbek közül való Magyarországon!

A Karancs, a Medves hegyei, völgyei, erdei persze nem csak a szemet-lelket gyönyörködtetik, hanem a jelentős gazdasági tényezők körébe is tartoznak. Merthogy terem itt számos célra felhasználható fa, értékes a vadállomány, meg azért pár ezer turista is csak megfordul errefelé – előbbiek pénzben kifejezhető hasznot hoznak. Ugyanakkor a környéken élők és a távolabbi vidékekről érkező kirándulók pihenését, feltöltődését, munkaerejének megújulását is szolgálja e szépséges táj – ami ugyan nem hoz pénzben kifejezhető hasznot, de maradjunk abban: sokat jelent mind az embernek, mind a társadalomnak. A vidék erdeit, tisztásait, különféle turisztikai létesítményeit az Ipoly Erdő Zrt. Salgótarjáni Erdészete kezeli, ami Lévárdi György erdőmérnök irányítása alatt áll. Az erdészetvezető nemrég Salgótarján Pro Urbe-díját kapta ezen közjóléti munka elismerésére. Ebből az alkalomból beszélgettünk az erdész-vadász szakemberrel, arra is kérve, hogy beszéljen pályája kezdeteiről.

– Édesapám baglyasaljai származású volt, gyermekkoromban mellette szerettem meg a természetet és a vadászatot, végül utóbbi vonzott az erdész pályára is. Édesapámat, mint katonatisztet, többfelé vezényelték, én Egerben születtem, utána Verpeléten laktunk – ott kezdtem az erdőt járni – aztán Miskolcon éltünk, középiskolába pedig újra Egerbe jártam, a Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskolába. Innen már egyenes út vezetett a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem erdőmérnöki karára.
– Mióta dolgozik Salgótarjánban?
– Az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ösztöndíjasaként kerültem az itteni erdészetéhez, 1987-ben – köszönettel tartozom érte az akkori igazgatónak, Tóth Józsefnek. Kezdetben erdőművelési és vadászati műszaki vezető voltam, 2003 decemberétől vagyok erdészetvezető. Ami az azóta elvégzett közjóléti beruházásokat illeti, mindenképpen szólni kell az elődökről, és megemlíteném egy régi kolléga, Huszár Károly nevét! Bizonyára sokan emlékeznek még a régi eresztvényi tanösvényre, ami a buszmegállótól a salgói várig vezetett. Voltak mellette esőbeállók, információs táblák, szalonnasütő helyek, pihenőpadok, a vízmosások felett hidak, a vár alatt erdei tornapálya... Ma már csak a maradványok emlékeztetnek rá, a felújított hidakat kivéve. A Karancson is volt pár hasonló, például a Kercseglapos berendezései, a Kercseg-tetőn a tornyos ház, vagy éppen a Tatár-árokban a híres és a salgótarjániak körében népszerű nyugdíjaspihenő. Az országban a Pilisi Parkerdő után ez volt a második nagy közjóléti célú beruházás! Egyébként Huszár Károly kezdte el kaszáltatni azokat a réteket a Karancson is, a Medves-vidéken is, amelyek az idegenforgalomban azóta is jelentős szerepet játszanak – enélkül már elbozótosodtak volna ezek a pihenőhelyek. Egyes kopárok, akkor már nem művelt területek újraerdősítését is ő végezte el... Igen, ez mind az ő munkájának eredménye volt, de nem valósulhatott volna meg, ha a már említett Tóth József, aki akkoriban a salgótarjáni erdészetet vezette, nem támogatja!
– Az említett tanösvény és berendezései nagy részét már elpusztította az idő és a vandalizmus, viszont az utóbbi években élénkülni látszik az erdészet  közjóléti célú tevékenysége.
– Az első ilyen nagyobb beruházásunk a Karancs-kilátó felújítása volt, 2002-ben. A különféle közjóléti célú fejlesztéseink az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium anyagi segítségével zajlottak – persze egyszerűbb lett volna az élet, ha mindezekkel nem foglalkozunk. Erdészetünk fő bevételi forrása a fa, a második helyen a vadásztatás áll. A közjóléti szerepkör felvállalása azonban nem nyereséges, igaz, nem is az a célja. Azt szeretnénk elérni, hogy az emberek jól érezzék magukat az erdőben, tájékozódjanak annak életéről, megóvásáról, az erdészek munkájáról. Ma úgy működik a dolog, hogy az erdész akár a szemetet is összeszedi a pihenőhelyek környékén, pedig igazán nem lenne fáradság, ha a tisztelt kiránduló azt a pillepalackot vagy sörösdobozt elvinné az első szemetesig. Itt persze nem az igazi turistákról van szó, hiszen rájuk jellemző a természetszeretet.
Ami az elmúlt évek közjóléti beruházásait illeti, 2005-ben készült el az eresztvényi játszótér, ugyanekkor adtuk át a szilváskői tanösvényt is. Ezeket a rendelkezésre álló forrásoknak és a munkaszervezésnek köszönhetően sikerült megvalósítanunk...
– Gyorsan népszerűvé vált a salgótarjáni gyerekek körében, biciklitúrákat is szerveznek ide, ha az időjárás kellemes, akár ötvenen is használják egyszerre.
– Igen, és 2008-ban a játszótér felújítása is megtörtént. Ezután a salgóbányai Erdészház kialakítása következett, ezt 2006 szeptemberében nyitottuk meg. 2007-ben a Karancson, a Kápolna-hegyen szentelt fel dr. Beer Miklós váci megyéspüspök egy erdészetünk által adományozott haranglábat. Egyébként a Szent Margit-kápolna környékét is mi kaszáltatjuk és tartjuk rendben. Ugyanekkor felújítottuk a Margit-forrás felett az esőbeállót, és táblák is kerültek a kápolnához vezető út mellé. 2008-ban a somoskői vadaspark átadása jelentette a legfontosabb közjóléti célú beruházást, ami azonban már másfél évvel korábban, 2007 tavaszán megkezdődött – az ötlet persze még ennél is korábbi valamivel. Ugyancsak 2008-ban tisztíttattuk ki a salgótarjáni Kálvária stációit a bozótból. Ez a terület ugyanis állami tulajdonban van, erdészetünk kezeli és az üzemtervezésnek köszönhetően a törvényi lehetősége is adott.
– Sok hasonló, a  köz javát szolgáló ötlet van még a tarsolyában?
– Az ötlet millió és egy... Az azonban még az Ipoly Erdő Zrt. a köz javát szolgáló tevékenységi körébe tartozik, hogy anyagilag támogattuk a salgótarjáni Váczi Gyula Zeneiskolát, az SBTC-t, a Kakuk Lovasudvart, több könyv kiadását.
– Nem lehet nem említeni a vadászatot...
– Salgótarján környékén a Karancson és a Medvesen működtetünk vadászterületet, amelyeken évente csaknem 400 nagyvad kerül terítékre. A vadlétszám az előírásoknak megfelelő, okszerűen gazdálkodunk az állománnyal. A város peremein így is előfordulnak vadkárok, de ez szinte kivétel nélkül azokon a helyeken következik be, ahol valamilyen okból, elsősorban a lövésbiztonság miatt, nem lehet vadászni. A sertéspestis ugyancsak okozott gondokat, nem az elhullás miatt, hanem azért, mert tilos volt a vaddisznók befogása, pedig ezzel a módszerrel sok vadmalac eltávolítható a területről.
– Mi a befogott vad sorsa?
– A Szőlőverő-völgyben van egy vaddisznóskertünk, ott tartottuk őket tovább, vadászati célra. Egyébként a vadkárok megelőzésére még egy módszerünk van, az elterelő etetés alkalmazása, de ezen túl már a kerítések megjavítása következik, ami a tulajdonos felelőssége! Egyébként meg nagy gondot okoznak a lakott területek határán a kijáró és a kóborló házi macskák, kutyák – nem csak a vadat pusztítják, hanem betegségeket is terjesztenek. Akadnak a vidéken vadorzók is, az illegális hulladéklerakók pedig ijesztően sokan vannak, akárcsak a fatolvajok, a terüket nyugalmát megzavaró motorosok, kvadosok...

Faragó Zoltán

Az Ipoly Erdő Zrt. Salgótarjáni Erdészete 7500 hektáron gazdálkodik. Jellemző fafaj a cser (27 százalék), a kocsánytalan tölgy (21 százalék), a bükk (13 százalék), a fenyőfajok (9 százalék) és az akác (16 százalék).

A terület maradék 14 százalékát egyéb fajú erdőtársulások borítják.

A működési területből 4300 hektár tartozik a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzethez, 800 hektár pedig fokozottan védett.

Évente 15–17 ezer köbméter fát termelnek ki, az üzemterv biztosította lehetőség szerint.

A salgóbányai Erdészházban évente három- négyezer vendég fordul meg.

No events