Image ForestPress fotók

Az erdőtelepítésről: „A gyerekeim szempontjából is az egyik legjobb gondoskodásnak tartom.” „Fontos volna, hogy ne csak sodródjunk, hanem a stratégiai gondolkodás jellemezze az országot.”
A ForestPress ezzel az interjúsorozattal bemutatja az erdőtörvény megalkotásában közreműködő szakpolitikusokat.
Ezúttal a Mádi Lászlóval (Fidesz-MPP) készített beszélgetést adjuk közre.

– Mikor volt tornacipő utoljára a Képviselő Úr lábán?
– Nekem minden héten van. Világ életemben sportoltam, a családi neveltetésemből fakadóan is. Sportfüggő ember vagyok. A mostani szerelmem a tenisz, hetente kétszer-háromszor játszom. Korábban aktívan kézilabdáztam, birkóztam és atletizáltam. 1990-től pedig a Parlament focicsapatának voltam oszlopos tagja. De kosárlabdáztam, fallabdáztam, darts-oztam és indultam az ulti-bajnokságban is.
Mikor gazdagodott utoljára az érem- és kupagyűjteménye?
– Három hete nyertünk bronzérmet egy tenisz csapatversenyben, az ellenzéki csapat kapitányaként én vettem át a kupát. Ma már elsősorban teniszezem, de elcsábítható vagyok minden sportra. Hét sportágból van kupám. Jellemző, hogy egyszer Asztalos István, a neves erdőmérnök fia elcsábított egy úszóversenyre, ahol elindultam és harmadik lettem. Van vagy hatvan-hetven érmem, köztük nemzetköziek, mert a Parlament teniszválogatottjával a legutóbb harmadikak lettünk a parlamentek közötti Európa Bajnokságon.
– Ép testben ép lélek gyakorlatát valósítja meg.
– Az erdő, a természet szeretete is, az egészséges életmód részeként került az érdeklődésem körébe a ’90-es évek közepén. Akkor telepítettük a családi erdőket. Egy kivételével mindet mi telepítettük. A gyerekeim szempontjából is az egyik legjobb gondoskodásnak tartom.
A gyerekeinkért és az országért érzett felelősség okán egyaránt úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon hasznos cselekedet. Ráadásul abban a megyében, ahol élek, az az egyik vidék az országban, amelynek a legrosszabb a termőföld minősége. Egyébként Szabolcs és Bács-Kiskun megye a két legfrekventáltabb megye az erdőtelepítések szempontjából. Az átlagos földminőség 10-12 aranykorona. Az intenzív gyümölcsösöket leszámítva az egyetlen racionálisnak tekinthető cselekedet az erdőtelepítés. A Szatmár-Bereg vidékén, ahol kötöttebb a talaj, ott tölgyet telepítenek, a homokon, pedig nyarat és akácot. Azt gondolom, hogy a megye szempontjából ez kitörési lehetőséget jelent. Az életminőséget nem is említve, ami az oxigéndúsabb levegőt, a kirándulási lehetőségek bővülését, az élővilág nagyobb változatosságát eredményezi. Az erdőknek nagyon sok jó funkciójuk van.
A sík vidékeket nem szokták feltétlenül erdőnek való területnek tekinteni, de a múltban ez nem feltétlenül volt így. A 15-20 aranykorona alatti területeken a szántóföldi növénytermelés csak néhány évben rentábilis, ezért hosszabb távon gazdaságilag is racionálisabb erdőtelepítésbe fogni. Arról nem is beszélve, hogy ezt az Európai Unió ezt jelentősen támogatja.
– Tekintettel arra, hogy nem erdész, az erdő kezelését hogy’ oldják meg?
Image– Vannak erdész barátaim, akik szakmai segítséget nyújtanak mind a tervezés, a fafaj kiválasztás tekintetében, és a későbbiekben, a kivitelezésben is. A makkvetés, a szárzúzás alapvetően gépeket igényel, a kerítésépítés viszont kézi erőt igényel.
Egyébként meggyőződésem, hogy az integrátorok tevékenységét erősíteni kell. Erre utaltam is a parlamenti felszólalásomban, mert a magángazdálkodók nagy része nem szakember. De ha érdekeltté tesszük mindkettőt abban, hogy együtt dolgozzanak, akkor egy sokkal egészségesebb, elegyes, jól kezelt állományt kapunk. Ez pedig a hozadékot, az anyagi megtérülést is javítja.
– Milyen korúak az erdei?
– A felező vágás lesz időszerű a nemesnyár állományomban. 11. éves.
– Akkor azt már érdemes lopni… Hogy’ védi meg?
– Hát igen, sajnos van rá példa. Megbíztam egy juhászt, aki ott legelteti a nyáját, hogy nézzen rá. Ez a terület az őseim faluja, Pátroha mellett van. A másik erdő Nyírtura környékén található, ahol a nagyapám kántortanító volt.
– A parlamenti fölszólalásában az ágazat jelenlegi súlyáról is említést tett. Ez a visszaszorulás évtizedek óta tart.
Image– A stratégiai gondolkodás a rendszerváltás óta nagyon gyenge lábakon áll. Nagyon nagy hibának tartom, ahogy ezt az ágazatot az agrártárcába besuvasztották úgy, hogy még egy önálló helyettes államtitkárságot sem kapott. Már annak alapján is rendkívül nagy a szerepe, hogy Magyarország termőterületeinek 20 százaléka erdő. De a közjólét, az egészséges életmód szempontjából is. Valamint a magyar erdészszakma hihetetlenül nagy nemzetközi elismertsége okán is. Azt gondolom sokkal nagyobb súlyú szerepet kellene játszania. De sokkal intenzívebbnek kellene lennie az erdészek, mezőgazdászok, illetve a közgazdászok közötti szakmai kapcsolatnak. Láttam azzal kapcsolatos számításokat, hogy az erdő növedékét, a fatömeget tekintve közgazdaságilag is a földhasznosítás egyik leghatékonyabb, profitábilis formája. Erről többet kellene beszélni, hiszen ezekkel a kérdésekkel az emberek nincsenek tisztában.
A vízmegtartás, a tiszta levegő fölértékelődik, a jövőben a víz a legdrágább nyersanyag lesz rövid időn belül. Ennek a területnek primátusa kellene, hogy legyen a gondolkodásban, a szektorsemlegességen túl. Ezt magam mindig vallottam és képviseltem is. Sajnos a Parlamenten belül nagyon kevés az erdőhöz értő ember. Ezért is mindig a maradékelv érvényesül, a hosszú távú szempontok helyett a tűzoltás, a rövid távú programok kezelése volt a politika homlokterében. Ezt gondnak tartom. Az ideális ebből a szempontból Finnország, ahol van egy jövőügyi bizottság, amely éppen az ilyen típusú hosszú távú témákat tartja folyamatosan a parlament napirendjén és a társadalmi közgondolkodás előterében. Ez a bizottság konferenciákat szervez, kutatásokat finanszíroz, tanulmányokat, könyveket írat. Ebben a kérdéskörben óriási fantázia van, és fontos volna, hogy ne csak sodródjunk, hanem a stratégiai gondolkodás jellemezze az országot.
– A szén-dioxid kvóta is növeli az erdő súlyát, de azt is sikerült más tárcához kormányozni…
Image– Igen, és hasonlóan fontos az energia célú hasznosítás kérdése is. Azt gondolom, hogy átestünk a ló túlsó oldalára a gáztüzelés minden áron való erőltetésével. Különösen az apró falvakban az energiafelhasználás szempontjából nagyon buta és rossz konstrukció, hogy minden házat gázzal fűtenek. Szemben a különböző fás szárú növények tüzelésre való felhasználásával. Emlékszem, gyermekkoromban a sparheltet kukoricacsutkával fűtöttük, és minden növényi maradványt hasznosítottunk. Ma ez nincs így, és azt gondolom, a jövőben ez is fel fog értékelődni. Ugyanakkor ezzel a kérdéssel is óvatosan kell bánni! Nem szabad minden fát eltüzelni, van, ahol ez racionális, máshol nem. Meg kell találni a határt.
– Ezt egyrészt a piac szabályozza, másrészt vannak olyan erdészeti társaságok, amelyek által kitermelt fa választékának döntő része tűzifa.
– Az ipari felhasználást tekintve pedig a rönk, a vastagabb választék van a középpontban. E mellett rengeteg olyan hulladék adódik, amelyik jól hasznosítható energia célokra. Erre vannak is kísérletek. Azt gondolom, hogy a kistelepüléseknek – és ezzel most Ángyán professzor szakmai területére tévedek – sokkal inkább önellátóknak kell lenniük, mind az energia-, mind az élelmiszerellátás szempontjából. Ezzel a minőséget és a munkahelyteremtést is figyelembe vevő megoldásokat kellene segíteni. A világ másik végéből, egyre nehezebben beszerezhető fosszilis energiát szállítani, egyre bizonytalanabb körülmények között és egyre drágábban, ez nem jó. A válság után, pedig az energia- és a nyersanyagárak ugrásszerű növekedésével kell számolni.
– Egy másik vetülete az erdőérték-számításnak a nem fatermékek, a szociális, a védelmi, az esztétikai funkció értékének meghatározása és számításba vétele.
– Ezt nagyon fontosnak tartom. A közgazdaságtan sajnos sokszor beleesik abba a csapdába, hogy csak azt igyekszik értelmezni, ami könnyen mérhető. Az életszínvonal helyett például az életminőségre kellene összpontosítani. A levegő, a kirándulóhelyek, a madárcsicsergés, a biodiverzitás óriási értéket képvisel, és ezt kvantifikálni kellene. Sajnos ezen a téren rengeteg a mulasztás. Miközben ráadásul ezek jelentősége fölértékelődik. Ezekkel nemcsak statikusan, hanem a jövő szemszögéből is foglalkozni kellene.
– Ez a terület nagyon sok ellentmondást rejt, hiszen egyes zöldek viszont éppen ezeket a funkciókat helyezik kizárólagos szerepbe.
– Sok egyoldalúságot látok e téren is. Azt tapasztalom, hogy az erdészek nem csak a közgazdászokkal, politikusokkal, hanem a zöldekkel sincsenek mindennapi kapcsolatban. Ez mind a két félnek a hibája. A természetvédők egyébként is hajlamosak radikális, egyoldalú álláspontra, de azt gondolom, hogy az erdő gazdasági funkciója megkerülhetetlen. Fontos a természetvédelmi szempontokat figyelembe venni, de nem szabad kizárólagossá tenni. Ugyanakkor nagyon sok pozitív lépést látok, például az elegyes erdők telepítésének követelménye, amit a természetvédők szempontjából rendkívül fontosnak tartok.
– Említette a fölszólalásában, hogy nem került szóba a Parlamentben az erdész-vadász vita.
Image– Ez egy másik nagyon kényes téma, az erdészek és a vadászok kapcsolata. Én ebben a vitában az erdészek és az erdők pártján állok. Azt tapasztalom, hogy sokkal erősebb a vadászlobbi. Sok potentát vadászik szabad idejében, és tartozik abba a körbe, ezáltal az érdekérvényesítő képességük sokkal jobb. Az erdő védelme tekintetében azt gondolom, hogy a törvényben sokkal erősebb biztosítékokra és garanciákra volna szükség. Egy ismerősöm úgy fogalmazott, hogy hazánkban az egész országra kiterjedően ellenőrizetlen vadgazdálkodás folyik. A nagyvadsűrűség a Mátyás korabeli állapotokhoz képest, annak sokszorosa. Nem veszünk tudomást arról, hogy különösen az erdőtelepítéseknél nagyon komoly károkat képesek okozni. Az pedig nem szerencsés megoldás, hogy ezeket a területeket bekerítik. Az erdőtulajdonosok vadászokkal szembeni területvédelmi jogosítványait erősíteni kellene.
– A hatósági munkában előrelépésről beszélt. Mire gondolt?
– Örülök annak, hogy az őshonos fafajok előtérbe kerülnek, és a hatósági munka szakmailag körültekintőnek és jónak minősíthető. Ezen kívül az integrátorokat kellene még jobban helyzetbe hozni, hogy a magán-erdőgazdálkodásban, és különösen az osztatlan közös tulajdonban lévő területeken a szakmai munka javuljon.
– Szakértők számításai szerint az osztatlan közös tulajdon megszüntetése, a kimérés milliárdokba kerülne.
– Milliárdos az a kár is, amit elszenvedünk, azért mert ez nem történik meg. Főiskolai tanárként szoktam idézni azt a közmondást, hogy „közös lónak túrós a háta”. Ha nem tudjuk, hogy a tulajdonának határa hol van, akkor az sem tud gazdaként viselkedni, aki szeretné a vagyonát megőrizni, ápolni és gyarapítani. Azt gondolom, hogy ezen változtatni kellene, és ehhez az út a tulajdonosi rendelkezési lehetőségek erősítésén keresztül vezet. Természetesen az óriási gond, hogy – elsősorban a kárpótlási folyamaton keresztül – rengetegen váltak tulajdonosokká, akik nem valódi tulajdonosok, hanem csak papíron azok. Ha őket is köteleznénk a szakmai munkák elvégeztetésére, és ösztönöznénk az integrátorok igénybevételére, akkor lehetne ezen e téren is előre lépni.
– A telepítési támogatások csökkenése, a tervezés kockázata is nagy nehézségeket jelent az erdőt telepíteni szándékozók számára.
– Ha arra gondolunk, hogy például a tölgyes esetében a vágásérettség száz évet is meghaladja, ilyen feltételek közepette rendkívül káros az, ha a pályázatok elbírálása vagy a támogatási pénzek kiutalása hónapokat, esetleg éveket késik. Ez rendkívül káros akár a csemetetermesztőkre nézve, akár a talaj-előkészítést tekintve, vagy a saját források előteremtése szempontjából. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkáraként többek között ezt a területet is felügyeltem. Akkoriban 15 ezer hektár telepítése nemzeti forrásból évről évre megvalósult. Ma drámai módon, ennek csak a harmada valósul meg. Ennek egyik oka, hogy csökkentették az uniós támogatást, de a másik az, hogy az MVH rendkívül súlyos mulasztásokat követett el a pályázatok elbírálása és a kifizetések területén. Azt gondolom, hogy erről őszintén kell beszélnünk. E téren is az erdészek gyenge lobbi-képessége van a dolgok hátterében. Ezt nem tartom jónak, mert minél hosszabb ciklusú tevékenységről van szó, annál inkább tervezhetőnek kellene lenni.
– A falopás is egy zűrös terület. Vannak, akik szociális kérdésnek igyekeznek beállítani, de végül is kriminális jelenségről van szó. Az új törvény e téren milyen kilátással kecsegtet?
Image– Ebben a kérdésben én sem tudom a „tutit”, hogy így fejezzem ki magam. Nincs egyetlen olyan eszköz, amivel ezt a jelenséget kezelni lehetne. Nyilván a gazdaságpolitika és a társadalompolitika, – amely teljesen hiányzik a mai magyar kormány gondolkodásából – az, amely minőségi változásával döntő fordulatot idézhet elő. Azt kell elérni, hogy a falvakban minőségi életet lehessen élni, és ezek a szociális indíttatású bűncselekmények ne következhessenek be. Ugyanakkor a mezőőrök, az erdészek és a rendőrök közreműködésével fel kell lépni a falopás ellen, mert senkinek nincs joga a más tulajdonának a megkárosítására.
– Az erdészet kormányzati struktúrában elfoglalt helye is rég óta vita tárgyát képezi. Ön hol látná a legjobbnak?
– Nagyon nehéz kérdés. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárca tűnik a leginkább megfelelőnek, hisz a nevéből is következik, hogy nem csupán növénytermesztésről és állattenyésztésről van szó. Ugyanakkor a fafeldolgozás pedig a gazdasági tárcánál van. Az volna a jó, ha ezeket integráltan lehetne kezelni. Nem látom a tisztán jó megoldást. Az biztos, hogy erre a területre az FVM-en belül egy külön államtitkárságot tartanék célszerűnek kialakítani. Más lehetőség volna a Miniszterelnöki Hivatal, hiszen több ágazatot érint. 2001-ben államtitkárként magam is kezdeményeztem ilyesmit egy kerekasztal beszélgetés során valamennyi érintett előtt, de azt tapasztaltam, hogy nem sikerült a közös hangot megtalálnunk. Amíg a szakmán belül – az állami és a magánerdő-gazdálkodók valamint a faipar között – nincs konszenzus alapkérdésekben, addig nagyon nehéz ennek a politikai lobbiját is megteremteni. Ehhez jönnek még a természetvédőkkel fennálló feszültségek. Ezek nincsenek kibeszélve, a közös nevezőt, pedig meg kellene találni. Ütőképes lobbit csak akkor lehet összehozni, ha a szakma a lehető legalaposabb konszenzussal, világosan megfogalmazná a prioritásait, a legfontosabb célkitűzésit.
– Nem említette a környezetvédelmi tárcát, holott éppen a természetvédőkkel kapcsolatban úgy fogalmazott egy kollégánk, hogy a velük fennálló ellentét nem álvita, hanem kenyérharc.
– Mindkét oldalon fel kellene ismerni, hogy nem lehet elmenni egymás mellett, hisz’ egymásra vannak utalva a szereplők. A környezetvédelem egyre fontosabb lesz, a tiszta levegő, a vízmegtartás, a biodiverzitás szerepe egyre fölértékelődik. A természetvédőkkel is meg kell egyezni: a velük folytatott párbeszédben kell elérni, hogy a saját radikálisaikat háttérbe tudják szorítani, és ugyanígy az erdészeknél is azokat, akik a természetvédelmi szempontokat egyáltalán nem tekintik fontosnak. A két szélső álláspont helyett a középen állóknak kellene megtalálniuk azt az utat, ami az erdőgazdálkodás és a természetvédelem egymásra utaltságában a közös megoldást jelenti. Azt gondolom, hogy nincsen kibékíthetetlen ellentét. (Z.Z.)


No events