ForestPress fotók
2015. február 25. - Luzsi József az indián mokaszinjáról, a húszmilliárdos elvonásról, a pályázatok és jogszabályok egyszerűsítéséről, a magánerdő működőképességéről, a fák diszkriminációjáról, és hogy megbeszélték-e a fák növekedésének ütemét a természettel.

A MEGOSZ elnökét elkísértem egy napjára, amikor nem elnök volt, hanem „főnök”. Magánerdeinek gazdája és gazdálkodója.

Kőtelekre tartunk Luzsi József vállalkozásainak központjába. A község felé közelítve az út mindkét oldalán végeláthatatlan víz, akár a tenger. Vízben állnak a még betakarítatlan napraforgótáblák. Ebből sem lesz étolaj, legföljebb terített asztal az ég madarainak, ugyanis hónapok óta nem lehet géppel rámenni a táblákra.

b_150_150_16777215_00_images_stories_MEGOSZ_luzsi_parti2015.jpg
Felhajtunk a gátra, amihez külön engedély kell a Vízügytől. Ahhoz is, hogy a nehézgépjárművek behajtva az ártérre, keresztezzék. A töltés vízoldalán, lenn a „mélyben” egy ember mozdul. Ismerős, mondhatni kolléga: Nagy Imre vállalkozó. Hozzánk készül, megbeszélik a főnökkel a teendőket. A töltés mentett oldala közelében köztes rakodó. Az ártéri állapotok, a fél méteres sár miatt ide kell kihordani mindent. Itt darabolják, dolgozzák fel a faanyagot. A rakodóról kikanyarodik előbb egy forwarder, nem mai gyerek már, de megbirkózik a marasztaló dagonyával. A sárcsapdában csúszkálva átvergődik a legmélyebb részeken. Ezt követi egy monumentális KrAZ tehergépkocsi, még a szovjet időkből itt feledve.

b_150_150_16777215_00_images_stories_MEGOSZ_luzsi_rakodo2015.jpg
Balról néhány gép áll a pihenőben, megjárták már a hadak útját, de működnek. Időközben már jön is vissza hasznos terhével a forwarder, kisvártatva pedig a KrAZ, lelógó hosszú fákkal a platóján. A gátőrház kutyái mintha tisztelettel néznék, ezeket a nagy járműveket, de lehet, hogy csak megszokták már a zajos jövés-menésüket. Közel megyünk a rakodóhoz, Luzsi József hosszú beszélgetésbe fog a  forwarder pilótájával: Bertalan Tibor vállalkozóval. Egyelőre a dolgok rendben.

b_150_150_16777215_00_images_stories_MEGOSZ_luzsi_traktoros2015.jpg

Megyünk vissza Kőtelekre a központba, előtte azonban teszünk egy kitérőt a cég telephelyére, az egykori TSZ-majorba. Egy  Zetor áll a gépműhelyben nagyműtét közben. A mezőgazdasági üzemég vezetője: Végh Tibor beszámol az ügyek állásáról, majd indulunk az irodába, ahol Luzsi József két munkatársa – Sárközyi Tamás, aki a pályázatkezelésért és a hatósági ügyekért felel és Ágoston Gyula erdészeti ágazat vezető – tartja a frontot, amíg a főnök távol van.

- Minden nap először a Társaság működésével kapcsolatos ügyeket intézem el, aztán kezdek hozzá…
És meg is szakítja a beszélgetést egy fontos telefonhívás.

b_150_150_16777215_00_images_stories_MEGOSZ_luzsi_telefon2015.jpg
A napi teendők között most a Tisza árterében folyó fakitermelés szerepel az első helyen - folytatja. Huszonhárom hektárra van véghasználati engedélyünk nemesnyár állományban, ahol a korlátozások miatt nyolcvan méteres sávokat kell hagynunk egy-egy vágástér között. A pásztákról kell a faanyagot – mondhatjuk úgy – kimenteni, mert az elmúlt időben kétszázhúsz milliméter körüli csapadék esett. Csak egy-két jármű tudja ezt a feladatot megoldani: a forwarder és a KrAZ-típusú, szovjet gyártmányú rakétaszállító teherautó.
- Hová kerül a faanyag?
- A négy közbenső rakodóra. A hosztolást és az „aprófa” feldolgozást benn, a vágástéren végezzük, ideális körülmények között. Viszont az időjárás az utóbbi időben annyira leromlott, hogy kénytelenek vagyunk szálfában kihordani és a rakodón feldolgozni. Arra is kell gondolnunk: jöhet egy csapadékhullám, vagy enyhülés a havasokban. Ha ott elolvad a hó, pár nap alatt úgy megemeli a Tisza vízszintjét, hogy az elöntheti az ártér egyes részeit. Ha van bent faanyag, akkor azt is elviszi. Nekünk az a célunk, hogy a lehető legkisebb kárral ússzuk meg, hisz az ott levő faanyagon már jelentős feldolgozási költségünk van. De ha elviszi az ár, akkor még nem „szabadultunk meg” a fától, mert akinek a területén leteszi a víz, az igen mérges lesz és azt mondja: vigye innen, akié. Sajnos a faanyag egy része a ráfordított költséget már nem fedezi. Ha még a víz is elviszi, az csak tetézi a felújítási kötelezettségből adódó költségeket. 

b_150_150_16777215_00_images_stories_MEGOSZ_luzsi_hossztol2015.jpg
- Mi lesz a sorsa ennek a vágásterületnek? Hazai nyár kerül oda, mert Natura 2000 terület?
- Ez a terület naturás és védett is. Emiatt köteleznek bennünket az erdőterv szerinti szerkezet-átalakításra, a nemesnyár leváltására. Ezzel a vágásérettségi kor húsz évről kitolódik nyolcvanra, és a fa értéke a nyolcadára  csökken.
- Se pénz, se posztó…
- A hullámtéren vannak olyan helyek, sávok, szűkületek, ahol biztosítani kell a víz szabad lefolyását. Bizonyos területeken sikerült elérnünk, hogy tág hálózatú nemesnyár és hazai nyár vegyes erdőket telepíthetünk. Ahol ez nem lehetséges, ott hazai nyarat kell. Ezek a kérdések még nem dőltek el véglegesen.
- Kik döntenek ebben: a természetvédők, vagy az erdészeti hatóság?
- Mindkettő. Az eddigi engedélyeket is majd másfél éves folyamat eredményeként kaptuk meg. Még van idő, mert két éven belül kell az erdőfelújítást eredményesen elvégeznünk.
- Mi lesz a sorsa annak a fának, amit a köztes rakodón feldolgoztatok?
- Többféle választékot termelünk. A hámozási rönkökből például rétegelt lemezfurnért készítenek a hámozó üzemekben, majd ebből gyártanak bútorlapot. Ez a legértékesebb választékunk. A fűrész alapanyagból raklapelem és raklap készül. A többiből papírfa, rostfa, apríték lesz.
- Evezzünk a hullámtérről személyes vizekre. Hogy kerültél Egerbe erdészeti iskolába? Volt valaki a családban erdész?
- A szüleim mezőgazdasággal foglalkoztak. Édesapám Jászapátiban volt főmezőgazdász. Amúgy a családunk eredendően Olaszországból származik, és az 1700-as évek elején telepedtek le itt. Iparosok voltak, többek között az egri bazilika építésénél is dolgoztak, majd az egri érsekségnél álltak alkalmazásban. A nagyapámnak jelentős földterülete volt. Ezen kívül haszonbérbe vett, árendás földön is gazdálkodott. Az ő testvére – a mindszenti főjegyző – pedig híres nagy vadász volt. A családi példa és a legendárium együttesen segítettek a pályaválasztásban. A szakközépiskola után megszereztem a szaktechnikusi minősítést is, majd beosztott erdészként kezdtem a pályámat, s hamarosan beutaztam az országot. Egy fakitermelő géppel jártuk az erdőgazdaságokat, ami elég lassan – húsz-huszonöt kilométer per óra sebességgel tudott haladni – ezért éjjel közlekedtünk. Több száz méter hosszú konvojt alkottunk lakó-, műhely-, raktárkocsival, üzemanyag szállítóval és ahol letáboroztunk, ott egy kisebb falut képeztünk.
- Akkor ez amolyan vándorcigány élet lehetett?
- Az erdőgazdaságok megállapodtak egymás között a munkákban, mi pedig mentünk, egyik helyről a másikra. Ráadásul akkoriban nem hogy mobil, de vonalas telefon sem nagyon volt. A technika csúcsát a telex képezte, már ahol volt.
- Csak sík vidéken dolgoztatok?
- Nem, dolgoztunk mi hegy- és dombvidéken egyaránt. Ez így ment egészen addig, míg be nem vittek katonának. A fakitermelési mutatóink megegyezetek a svédországi adatokkal.
- Hogy kerültél Szolnokra?
- Az állami erdőgazdaságtól ott kaptunk egy telket, ahol építkezni kezdtünk, én pedig bekerültem a vállalat központjába.
- Lassan a rendszerváltozás idején járunk.
- Igen, 1990-91-ben. Ekkor már a szolnoki erdészet fahasználati műszaki vezetője voltam. Akkoriban kezdődött a privatizáció. A családnak is volt kárpótlási jegye és vásároltam is.
- Abban az időben kezdődtek meg a vállalatoknál a kiszervezések.
Igen. Sokkal hatékonyabb lett a munka a saját cégedben.
- Ez tényleg így volt?
- Igen. Nézzük például, ha egy motorfűrészesnél elkopott a lánc, akkor a vállalatnál eldobta és újat kért. Most pedig nekiállt reszelgetni. Ez csak egy apróság, de sokkal hatékonyabb lett a munka. Ennek a kárpótlási jegy vásárlásnak pedig az lett a vége, hogy húszéves munkaviszony után eljöttem a cégtől.

b_150_150_16777215_00_images_stories_MEGOSZ_luzsi_koztesrakodo2015.jpg
- Ez akkoriban ugrás volt a sötétbe?
- Úgy ugrottam a sötétbe, hogy azért valami fényt láttam az alagút végén.
- Vagyis volt annyi vágásérettségi korban levő erdőd, amivel el tudtál indulni?
- Igen, így csinálták mások is. De igazán hozzáértő ember akkor még nem sok volt. Természetesen másra is alapoztam a jövőmet. Az elsők között alapítottam erdőbirtokosssági társulatot. Ezzel kezdetét vette egy gazdálkodási folyamat. Vettünk földet is, és magunk is bekapcsolódtunk a munkába. Fokozatosan kialakítottuk hosszú távra az egész vertikumot, csemetekerttel, fűrészüzemmel. Igyekezetünk minden lehetőséget kipróbálni és kihasználni. A terület is egyre nőtt, voltak fiatal erdők, amiket már mi telepítettünk, gyérítési korúak, voltak idősebbek és vágásérettek. Most tizenhat község határában van erdőnk.
- Ha jól gondolom, ez egy olyan folyamat, ami még most sem ért véget.
- Valóban, szép lassan léptünk mindig előbbre. Soha sem a külsőségekre figyeltünk, így most – húsz év után – jutottunk el oda, hogy új irodaközpontot építettünk. Arra törekedtem, hogy  ne függjünk a tulajdonosoktól, mert a saját erdőben szabadabb gazdálkodást lehet folytatni. Nem kell attól félni, hogy bármikor kiveszik alólad az erdőt. Elkezdtünk mezőgazdasággal is foglalkozni, de csak kettőszáz ötven hektáron gazdálkodunk. Az erdőgazdálkodásban pedig a szakirányítás és a pályázatkezelés ad többletfeladatokat.
- Mikor vágtatok bele a vidékfejlesztési munkálatokba?
- Amint megéreztük az uniós gazdálkodás szelét. Az erdőgazdálkodáshoz is lehetett különböző támogatásokat szerezni. Ehhez meg kellett ismernem a pályázatokat, a kiírásokat, a jogszabályokat és a MEGOSZ elnökeként véleményt kellett mondanom, ugyanakkor érdekképviselőként bele is akartam szólni, a törvényalkotásba. Ehhez kapcsolódott a vidéki térségek, közösségek működési támogatása. Egy kétezres lélekszámú faluban a papnak, a tanítónak, az orvosnak, meg az önkormányzati dolgozónak van biztos megélhetése. Ebben a községben mi vagyunk a legnagyobb munkáltató. Ha az állam lehetőséget biztosít arra, hogy egy ilyen kis településnek a megélhetését támogatja, akkor azt ki kell használni. Ha nem vesszük igénybe a támogatásokat, akkor a vidék el fog néptelenedni és nem lesz, aki az országnak ezt a részét rendben tartsa. Nagyon fontos dolog, hogy ne menjen el innen mindenki, hisz köztudott, hogy óriási az elvándorlás. Lehet, hogy a következő támogatási formában azért fizetnek, ha valaki visszaköltözik öt évre vidékre. Foglalkoznunk kell a gazdálkodással, a kistérségből kikerülő termékekkel, azzal, hogy élhető legyen a vidék. Arra a munkára pedig, amit kint láthattál a térdig érő sárban, nagyon nehéz embert találni.
- Mikor is léptél be a MEGOSZ-ba?
- A Csötönyi-féle MEGOSZ megalakulásakor rögtön beléptem és nemsokára vezetőségi tag, majd elnök lettem. Mindig célokat kell kitűzni, és ha szép lassan haladunk fölfelé, akkor előbb-utóbb felérünk a csúcsra. Nem túl nagyokat, mert a kisebbeket könnyebb elérni. Ezek is adnak sikerélményt, s ezek végül eljuttathatnak egy nagyszerű dologhoz is. Soha nem jártam a fellegekben és soha nem kezdtem olyasmibe, ami eleve megvalósíthatatlannak tűnt.
Jogszabályok persze azért születnek, hogy szabályozzák a működést és a bűnözőket igyekezzenek a segítségükkel megfogni. De lassan oda jutunk, hogy a becsületes embereknek óriási árat kell fizetni azért, hogy megakadályozzák a bűnözők tevékenységét. Elérkeztünk oda, hogy a normális munkavégzés lehetetlenült el, mert meg van kötve a kezünk. Szerintem a bűnözőket nem így kellene kiszűrni, hanem kemény büntetés kilátásba helyezésével megelőzni. Ha a keményen dolgozó embereket agyonkorlátozzuk, azzal még nem jutunk előbbre az élet semmilyen területén. A mi ágazatunkban például a túlzott természetvédelmi korlátozás nem segíti az ügyet.

b_150_150_16777215_00_images_stories_MEGOSZ_luzsi_hord2015.jpg
- Amióta ismerlek, a MEGOSZ nagyrendezvényein ezt te mindig nagyon szigorúan, mondhatni radikálisan elmondtad az ott ülő minisztériumi embereknek. Most úgy fogalmazol, hogy „még ma is”. Akkor azok a mondataid pusztába kiáltott szavak voltak?
- Ahogy az indián mondja, akkor tudod meg milyen helyzetben vagyok, ha belelépsz a mokaszinomba. Akik itt dolgoznak vidéken, azok ismerik a saját tapasztalataikból, a fájdalmaikból az itteni körülményeket. A harminc fokos hideget is csak akkor ismerem meg, érzem a bőrömön a csípését, a bajt és a megoldást egyaránt éreznie kell az embernek a bőrén. Tudni kell, hogy mi mitől és hogyan működik. Azok az emberek, akik a jogszabályokat hozzák, nem rendelkeznek tapasztalatokkal, nem tudják, hogy azokat a valóságban hogyan lehet kivitelezni. Az előző uniós vidékfejlesztési ciklusról elmondhatjuk, hogy húsz milliárd forintnál több pénzt vontak el az ágazattól, mert nem használtuk fel. Ezért mi lennénk a felelősek? Holott az ember mindent megcsinál, amire nem fizet rá. De ezekkel a feltételekkel egyszerűen nem lehetett.
- Tudnál példát mondani ilyesmire?
- Például az erdő-környezetvédelem. Ez egy olyan jogcím volt, amibe bele sem kezdtünk. Tizenkét alcímmel indítottak pályázatot, amit csak bizonyos erdőkben, csak bizonyos helyeken lehetett igénybe venni. Ezek rendkívül bonyolultak voltak és óriási, kivitelezhetetlen adminisztrációt követeltek. Persze azóta se kérdezte meg senki, hogy aki ezt a pályázatot kiírta, annak mekkora a felelőssége. A természetvédelemben a tévedés nem mérhető, csak a gazdálkodásban. Azok a lehetőségek, amelyeket így elveszítettünk, olyanok, mintha elvették volna tőlünk. Ezért fontos a pályázatok egyszerűsítése, az elmélet és a gyakorlati tapasztalatok összhangja, a jogszabályi háttér egyszerűsítése és csökkentése. Fontos, hogy a vidéki ember semmire ne fizessen rá. Nem kell, hogy azonnal megtérüljön a beruházás, elegendő pár év múlva is. Mondjuk egy nyesés. Mert az már előretekintő, értéknövelő tevékenység. Aki nem segít, hogy ezek a pénzek eljussanak a gazdálkodókhoz, az vét a vidék ellen. Mert abból a húsz milliárdból rettentő sok munkahelyet lehetett volna teremteni. Ennek az elmulasztása bűn! A felelősökről pedig azóta sem hallottunk.
- Ugorjunk vissza egy kicsit azokba az időkbe, amikor a privatizáció zajlott! A kollegák közül sokan nem voltak ennek a hívei. Erről milyen emlékeid vannak?
- Az nyilvánvaló volt, hogy akinek valamikor volt erdővagyona, azt a rendszerváltáskor vissza kell adni, különben nem beszélhetünk rendszerváltástól. Aki ezt ellenezte, azért tehette, mert úgy gondolta, a hatásköre csökkenni fog azzal, ha kisebb terület fölött gyakorol hatalmat.
- Az ideológia az volt, hogy nem látták biztosítottnak az erdők szakmai irányítását, gondozását.
- Ez nagyon helytelen gondolkodás! Ilyet csak az az ember mond, akinek nincs tulajdona. Neki vajon nincs háza? Mert ha van, akkor tudja, hogy az ember a saját házára, autójára, tulajdonára sokkal jobban vigyáz, mint az állam. Miért feltételezik, hogy ami a tiéd, azt nem a leghatékonyabban működteted? Sajnos a közgondolkodásban még ma is az az uralkodó nézet, hogy az állam majd megoldja. Ez nem így van. Az egyénnek kell a lehetőségeket felkutatnia, nem fog semmi a helyébe jönni.
- Az évértékelőn Wisnovszky Károly igazgató beszélt arról, hogy nőttek az elmaradások a felújításoknál. Nálatok vannak ilyen gondok?
- Nincs és nem is volt, hogy lesz-e, azt nem tudom. De ennek is meg kell vizsgálni az okait. Annak idején volt egy nagyon jól működő szakirányítás, integrátori hálózat. 

b_150_150_16777215_00_images_stories_MEGOSZ_luzsi_traktorsar2015.jpg
- Bartha Pál volt az egyik zászlóvivője...
- Általa elindult egy folyamat, amely évente nyolcszáz-kilencszáz millió forint állami támogatást jelentett a magánerdő szakirányításában. Eljutottunk oda, hogy a negyven százaléknyi működő magánerdő ezzel a hálózattal nyolcvan százalékra nőtt. Mégis megszűntették 2010-ben. A 2009-ik évi erőtörvényben jelentős feladatokat a szakirányításra hárítottak, hogy a hatóság kevesebb létszámmal jól tudjon működni. Számos szigorítás került a törvénybe, nőttek a büntetési tételek, ugyanakkor a szakirányítók „elszálltak”. Ez egy nagyon rossz döntéssorozat volt, mert egyszer újra fel kell majd építeni a szakirányítást, igaz, akkor már háromszor nagyobb költséggel, mintha folyamatosan működtettük volna. Az idős embereknek pedig küldik ki a büntetéseket, mert elmaradtak az erdőfelújítással. De hogy újítsanak fel, ha nincs szakirányítójuk?
- Mi volt a megszüntetés indoka?
- Nincs pénz. Ennyi. Nem kellett senkinek sem indokolnia. Mi viszont újra felvetjük, s még drasztikusabban, egy jövőkép felvázolásával. Mert milyen erdőket kaptunk a privatizáláskor? A szövetkezetek küszöb alatti termőhelyein növekedő, rossz minőségű, szétszórt erdeit. A rendszerváltoztatás utáni telepítésekből születtek a jobb erdők. Ha nem lenne falugazdász, a kétszázezer gazdálkodóból százezernek vége lenne. Nekik fönntartják a hálózatot. Ugyanakkor az erdőtulajdonosoknak rengeteg közcélú kötelezettségük van, sok-sok korlátozáshoz. Mert a korlátozás az nagyon megy. De ezzel nem oldunk meg semmit, mert ha valaki nem tud megélni az erdejéből, munkanélküliként átkerül egy másik tárcához és szociális gondoskodásra szorul majd. A magánerdő működőképessége pedig egyre romlik. Miért kellett az erdőtelepítési rendszert megváltoztatni, csökkenteni az egységárakat és egyre szigorúbb feltételrendszert állítani? Elérték azt, hogy minimálisra csökkent az erdőtelepítés mértéke: 19.000 hektárról – 3 év alatt – 2.000 hektárra. Hogy lehet a szakma prominens képviselőinek ilyen szakmai hibát vétenie? Ezeknek az embereknek soha semmilyen felelősségük nem volt.
- A szankcionálásról a hatósági szakemberek azt mondják, hogy sok embert és munkaidőt kötnek le ezek az ügyek. A pénz nem folyik be és ráadásul szereznek sok-sok ellenséget. Illetve rosszkedvet generálnak az erdőtulajdonosok körében.
- A túlzott szankcionálás nem a legcélravezetőbb megoldás. Csak időt rabolunk el egymástól. Jogszabály írja elő, hogy az erdőnek adott idő alatt el kell érnie a másfél méteres magasságot. Ezt az illetékesek vajon megbeszélték a természettel is? Ezt elő lehet írni, csak teljesíteni nem. Ugyanis ez nem mindig annyira egyszerű, mint ahogy azt elképzelték. A jogszabályok olyan részletekben vesznek el, amik a gyakorlatban nem teljesíthetőek. Egyébként is, ha a saját erdőm adott idő alatt nem lesz másfél méter magas, az kit érdekel? Hát az enyém! A másik: szeptember 15 és március 15 között lehet kitermelni az erdőt. Az senkit nem érdekel, hogy milyen körülmények között folyik a munka és mennyit költesz rá. Abban a homogén nemesnyarasban mit számít az, hogy mikor termelek? Ráadásul három hektáros darabokban. Semmi értelme sincs! De így van ez a vadnál is. Ma már több ölyv van, mint fácán és az ölyv nem azért öl, mert éhes, hanem mert gyakorol. Nem is eszi meg azt a kihelyezetett, gyámoltalan fácánt, csak kiirtja. De a ragadozó madarat nem fenyegeti semmi. Nem is fél, megszokta az embert. Akárcsak a róka, amelyik bejár kukázni a városba. A rókával szemben előírás, hogy ne közelítsük meg 300 méterre, de amikor ott sétál velem szemben! Most akkor álljak meg és forduljak vissza? Ki az, aki ilyesmit kitalált? De mint tudjuk, a természetvédelem nem hibázhat.
- Milyen a MEGOSZ tagságának megoszlása a kis- és nagytulajdonosok szerint?
- Ilyen statisztikánk nincs, amúgy nagyon heterogén az összetétel. Sajnos vannak az erdőtulajdonosok között is sokan, akik potyautasok szeretnének lenni. Természetesnek vennék, hogy mi mindent elintézünk számukra, kötelességszerűen. A magyarországi magánerdők közül mintegy 700 ezer hektárra van valamilyen rálátásunk. A többiről csak az erdészeti hatóságnak van adata. Kértem adatokat a hatóságtól.
- Ez tagtoborzás.
Nem, a Natura-ügyekben akartunk tájékozódni, de nem adtak információkat.
- Hogy látod, az erdőtelepítések jövő évi esélyeit?
- Nulla, ez a gyors válaszom. Egyelőre mindenki ül a babérjain, nincsenek új kiírások. Átállás van. Az EU-s terveinket már beadtuk szeptemberben és ezzel mi a középmezőnyben vagyunk. Úgy tűnik, 2015 is eltelik érdemi változások nélkül. Ha nem kapunk semmit egy évig, akkor miből telepítsünk? A csemetetermelőknek szólt valaki, hogy álljatok le, mert nem lesz telepítés?
- Marad a szárzúzó.
- Ezt te könnyen mondod, de a termelők tönkremennek. Én nem hivatkozhatok a hatóság felé arra, hogy átállás volt a cégemnél, azért nem fejeztem be az erdősítést. Miért van az, hogy az egyik fél hivatkozhat az átállásra, a másik meg nem? Én még csak nem is magyarázkodhatok?
- A rendszerszerű falopással hogyan küzdötök meg?
- Nagyon kevés embert büntetnek meg. Nem azt vonják felelősségre, aki fát lop, hanem akitől lopnak. Ha ellopják az erdőmet, engem köteleznek felújításra, de ha nem jelentem időben, még engem büntetnek meg, engedély nélküli fakitermelésért. Nekem kell bizonyítanom, hogy nem én vágtam le. Amúgy minden nap kimegy az erdőbe vagy ötven „biciklis”, az mind visz haza fát. Ez évente 250 ezer köbméter fa, aminek nincs szállítójegye és még a rendőrautó is kikerüli az úton. Ha elvesszük a fát, akkor szabályosan le kell foglalni, jegyzőkönyvet fölvenni, utána meg járni kell a rendőrségre, bíróságra, vallomást tenni, tanúskodni. Míg mi ott vagyunk, addig egyik szól a másiknak, most menj az erdőre, mert az erdész bíróságon van. A legtöbbször meg se büntetik az elkövetőt, vagy visszahelyezik az ügyet önkormányzati hatáskörbe, ahonnan hozzám küldik közmunkára, értesítenek, hogy vonjam le a béréből a büntetést és fizessem be az önkormányzatnak. Én meg - a károsult – nem kapok egy fillért sem. Gyönyörű történet, ugye? Ilyen egy működő demokrácia.
Azt régóta tudjuk, hogy a demokrácia nem hatékony, hanem drága. Látsz valami más lehetőséget?
A falopást ezekkel a módszerekkel nem lehet megakadályozni.
- Beszéljünk a nemzetközi kapcsolataitokról! Tagjai vagytok CEPF-nek.
- A CEPF a legnagyobb európai erdészeti szövetség. Mellesleg az európai erdők 60 százaléka magántulajdonban van. Amúgy a nemzetközi kapcsolatok azért fontosak, mert ezek révén megtudhatjuk, hogy például egy osztrák erdőtulajdonosnak milyen feltételeket kell teljesítenie, milyen környezetvédelmi követelményeknek kell megfelelnie. Náluk bejelentik az ellenőrzést és adnak két hét türelmi időt a hiányosságok pótlására. Nálunk rögtön büntetnek és szankcionálnak. Ott az a jó, ha mindent a legnagyobb rendben találnak, nálunk meg az, ha minél több hibát fedeznek fel.
- Mi a helyzet az akáccal?
- Ha megkérdezed az alföldi szikes puszta közepén élő öreg tanyatulajdonost, akinek azt mondják, hogy ültessen tölgyet, tudod, mit válaszol. Nem akarom felsorolni, hogy mire jó az akác, de neki majd mindene abból készül. Nem hiába mondják, hogy a szegény ember fája. Gazdasági oldalról: egy hektár akác lecserélése tölgyre óriási szakmai felkészültség mellett is egy millió forint. Könnyen kiszámítható, 500 ezer hektár akác lecserélése mennyibe kerül. És vajon mi az a kemény fafaj, ami annyi idő alatt megnő, mint az akác? Miért kell nekünk ilyesmire pénzt és energiát fecsérelnünk? De tudjuk, egy ökológus nem hibázik. Nálunk vannak jó fák, meg rossz fák. Ezt hívják diszkriminációnak, ráadásul mindez a klímaváltozás kellős közepén zajlik.
Egyébként pedig óriási értékeket hagyunk az erdőben azért, hogy természetvédelmi célokat szolgáljunk. De egy hegyi falu lakosságából nem lehet természetvédőket csinálni. Márciustól nincs munkájuk. Mit csinálnak? Elmennek világgá. A következő évben már csak madarak lesznek, ember nem. Bezár a falu. Mi az első? A természet, vagy az ember? Az embert kiszorítjuk az élőhelyéről? Az nagyon ostoba ember, aki a megtermelt értéket kinn hagyja az erdőben. Mindent mértékkel kell tenni, mint az osztrákoknál: hektáronként három holtfa. Sajnos a korlátozás már nagyon beágyazódott a hazai társadalomba. Az ország természetvédelmi és a Natura területekkel úgy le van védve, hogy mi vagyunk Európa nemzeti parkja. Míg a környező országokban mindenki szabadon gazdálkodhat, addig mi … de ez már egy következő beszélgetés témája.
- Köszönöm a beszélgetést.   Zétényi Zoltán

No events