b_150_150_16777215_00_images_stories_egyetem_fprekt_0786.jpg

ForestPress fotók
2021. július 26. - Beszélgetés dr. Fábián Attilával, a Soproni Egyetem rektorával

A Soproni Egyetem 2020 augusztusában az elsők között lépett a modellváltó egyetemek sorába. Megalakult a Soproni Egyetemért Alapítvány, amely átvette az intézmény fenntartói jogait. A patinás intézmény szellemiségében is a megújulás útjára lépett, a fenntarthatósággal kapcsolatos képzési és kutatási területeket tűzte a zászlójára. Hagyományokról és megújulásról beszélgettünk dr. Fábián Attila rektorral, ezúttal már maszk nélkül.
Egy korábbi interjúban hivatkozott az egyetem korábbi professzorára, Kosztka Miklósra, mint példaképére. Mire gondolt?
Ha valaki jól ismerte Kosztka professzor urat, akkor tudta, hogy nagyon szigorú, minden tekintetben nagyon következetes, aki hihetetlen odaadással igyekezett átadni a tudását. A hallgatók reggel hattól este hatig bármikor fordulhattak hozzá, és mindenben segített.  Ez a fajta didaktikus építkezés a műszaki tervezésben elengedhetetlen. Ez jellemezte őt. Amikor eljött a vizsgaidőszak, akkor ugyanazzal a következetességgel és szigorral kérte számon az anyagot. Az én filozófiám is hasonló. (…) 
A hallgatók bevonása Önnek is szívügye lett. Úgy tudjuk, megvalósult például egy hallgatói faültetés…
Még nem, ez a következő ültetési időszakban, novemberben valósul meg. Az Országfásítási Programhoz kapcsolódva 2021-től minden évben egy-egy fát ültetünk el az őszi félévre beiratkozott valamennyi elsős hallgatónk után. Jelképes üzenetnek szánjuk, amivel kifejezzük egyetemünk elkötelezettségét a fenntarthatóság, a természet kezelése iránt. Mindamellett ez üzenet az egyetemre jelentkező fiataloknak is: nálunk olyan helyre érkeznek, ahol a természet iránti elkötelezettség, a fenntartható jövőbe vetett hit értéknek számít, amiért aktívan cselekszünk is.

b_150_150_16777215_00_images_stories_egyetem_farekt_0772.jpg
Van hozzá terület?
Igen, a Harkai platón, a Harkai lőtér közelében, ahol a Tanulmányi Erdőgazdaság meglévő erdejéhez tudunk csatlakozni. Közvetlenül az út melletti terület, könnyen el is érhető.
Lehet, hogy ez egyfajta zarándokhely lesz?
Annál is inkább, mert azt szeretném, hogy ez a „Hűség erdeje” legyen. Egyrészt azért, mert remélhetően majd vissza-vissza járnak a végzett hallgatók az évfolyamuk erdejéhez, másrészt pedig idén, 2021-ben van 100 éve, hogy Sopron városába költözött az egyetemünk.
Milyen jubileumi megemlékezést terveznek?
Külön emlékbizottság dolgozta ki az programtervet. A pontos évfordulóra, szeptember 8-ra tervezett ünnepségek összefonódnak a 2021-es tanévkezdéssel, és a járványhelyzet miatt elhalasztott Valétálás is ebben az időszakban, szeptember 11-én lesz. A hivatalos programok mellett fontosnak tartom a hallgatók aktív megszólítását, így például az egyetemi erdő első fáját is ekkor ültetjük el jelképesen. A várossal egyébként a programok szervezése mellett is szorosan együttműködünk, kiváló a kapcsolatuk a polgármester úrral. Az egyetem nem létezhet a város nélkül, és talán kijelenthetem, hogy a város sem az egyetem nélkül. Ezt a kapcsolatot idén tovább szeretném erősíteni, és nem csupán a centenárium kapcsán. A városban jelentős fejlesztések folynak, megújult a Várkerület, ideért az M85-ös út, felépült az uszoda és még sorolhatnánk. Az egyetem infrastrukturális megújításának tervei is ebbe a sorba illeszkednek.
Amennyiben az egyetem megfelelő forrásokhoz jut, akkor milyen fejlesztésekre fordítják? Gondolok például az E épület felújítására, a Botanikus kert rendbetételére…
A színvonalas, 21. századi, nemzetközi szinten is elismert oktató-kutató munkához infrastrukturális fejlesztésekre is szükség van. A fenntarthatóságért elkötelezett intézményként regisztráltuk magunkat a nemzetközi Green Metric világranglistán, ahol az oktatott tárgyak, az egyetem elhelyezkedése egyértelműen az erősségeinknek bizonyultak, míg jelentős igényként merült fel az infrastruktúra fejlesztése. Az egyetem megújulása egy folyamat, amiben a szervezeti reformok megkezdődtek, és az infrastrukturális fejlesztésekre is készülünk.
N.L.-Z.Z.
A teljes interjú az Erdészeti és Faipari Híradó 2021. július-augusztusi számában olvasható.

 

No events