Image2004. december
Ismét lepergett egy év az idő antik titánja, Kronosz soha le nem fogyó végtelen homokóráján és újra itt van egy új esztendő. Néhány év elmúltával talán csak két-három esemény marad majd fenn emlékezetünk rostáján a 2004. évről, évezredes történelmünknek erről a másodpercéről. Az egyik bizonyára: ebben az évben, május 1-én vált hazánk az Európai Unió teljes jogú tagjává. A másik: nem mindennapi politikai-kormányzati válság rázta meg az év folyamán a magyar társadalmat, amely habár talán csak következményeiben - szakmánkat is érintette. S persze még az athéni nyári olimpia.

Ez az említett, elhúzódó válságos politikai helyzet- miként a legtöbb hasonló eset - tulajdonképpen egy gazdasági-monetáris válság talaján bontakozott ki. Medgyessy Péter miniszterelnök már január 7-én bejelentette László Csaba pénzügyminiszternek Draskovics Tibor kabinetfőnökkel történő felváltását február 15-én. Akkor bizonyára maga sem gondolta, hogy egy olyan lavina első kövét mozdítja meg, amely azután augusztus végén - szeptemberben őt magát és kormányának egy részét is elsodorja. Amikor pedig az újdonsült pénzügyminiszter február 25-én a kormány elé terjesztette és elfogadtatta a 185 milliárd forint költségvetési megszorítást tartalmazó „Draskovics-csomagot”, akkor már a legegyszerűbb újságolvasó állampolgár is felfoghatta: nagy baj lehet az államkassza körül; a gazdasági-pénzügyi helyzet a tíz évvel korábbihoz hasonlóan válságos. (Emlékezzünk a „Bokros-csomagra".)

Hogy mit jelent a valóságban a Draskovics-csomag, azt azoknak a szerveknek és intézményeknek a vezetői tudnák leginkább megmondani, akiknek a megszorító intézkedéseket végre kell hajtaniuk; így az erdészeti költségvetési szervek vezetői is. Súlyos megnyirbálások következményeit kell majd valahogyan elviselnünk. Jó lett volna (talán még nem késő?) érdekképviseleti-érdekvédelmi szerkezeteinknek ebben az ügyben összefogniuk és közös erővel menteni a szakma javára, ami menthető. Annál is inkább, mert a politikai földrengés az erdészet területén is érezhető volt. A februári országos gazdatüntetés nyomán a szabolcs-szatmár-beregi magánerdő-tulajdonosok, erdőgazdák is készültek már a félpályás útlezárást jelentő demonstrációra az erdőtelepítések állami támogatásának alacsonynak ítélt volta miatt. Azonban az utolsó pillanatban, március 8-án az FVM-nek és a MEGOSz-nak sikerült megegyeznie a vitás kérdésekben és a demonstráció elmaradt.
A hosszú, forró nyár után jött a vitatott körülmények között (egyesek szerint, úgymond, pártpolitikai puccs révén) kormányfővé avanzsált Gyurcsány Ferenc, a részben átalakított régi-új kormányával. S új programmal és új jelszóval. A Medgyessy-féle „Modern köztársaságot építünk" jelszó a kialakult helyzetben még Gyurcsány füle számára is túlzásként hangozhatott, ezért ő ezt hirdette meg: „Lendületben az ország". A néphumor azonban legott hozzáfűzte ehhez is a maga kommentárját: a lejtőn lefelé száguldva a lendületet még gyorsítani is lehet. Ami pedig a programot illeti: már óvatos a közvélemény, mert már annyira tele van a padlás kifulladt-kipukkadt vagy még éppen alig megkezdett, s máris kimúlt pártpolitikai és/vagy kormányzati hosszú távú tervvel, stratégiával, koncepcióval, programmal, hogy számba venni is nehéz őket hamarjában. S, hogy még több legyen, a nagyobbik kormányzó párt sem akarta programalkotás dolgában alább adni októberi tisztújító kongresszusán. A kongresszuson az is kiderült, hogy ez egy olyan szocialista párt, amely tulajdonképpen nem is szocialista, hanem szociáldemokrata. Most azután főhet a fejünk, hogy mi a különbség a két un. politikai értékrend között ugyanazon hitvalló esetében ? (Bizonyos sejtéseink azért vannak...)
Apropó: program! Az utóbbi években zengett szakmánk minden zeg-zuga a Nemzeti Erdőstratégia és Erdőprogram készületeitől. Tudós koponyák tucatjai dolgoztak rajta, majd széleskörű társadalmi vitára is bocsátották a „dokumentumot". Úgy vártuk, mint a messiást, aki-ami majd gyógyírt hoz szakmánk minden gondjára-bajára. Mert eszünkbe jutott az egykori, „A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1.040/1954. (V.27.) számú határozata az erdőgazdasági termelés fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről" című dokumentum, amely mögé az ötven évvel ezelőtti államhatalom valóban odaállt a maga teljes súlyával. Ennek eredményeként a magyar erdészet történetének ragyogó másfél évtizede következett. Hosszú pauza után most is született egy döntés: a Kormány 1110/2004/X.27JKorm. számú határozata a 2006-2015 közötti évekre szóló Erdőprogramról. Amint látható, a nagy műből nem lett stratégia sem, országgyűlési határozat sem (amint azt egyesek kilátásba helyezték), még kevésbé törvény (amint azt egyes naivak titkon remélték). No, de ne legyünk maximalisták, s ne mondjuk, hogy a hegyek egeret szültek. Hiszen minden program annyit ér, amennyit majd megvalósítanak belőle. S ez már rajtunk, szakmabelieken is múlik.
Szakszervezetünk szempontjából is emlékezetes marad a 2004. esztendő. Elsősorban azért, mert március 3-án bonyolítottuk le III. kongresszusunkat Budapesten. Ünnepi, mégis protokolláris külsőségektől mentes, felelősségteljes munkaülés volt, amelynek középpontjában szervezetünk működése és feladatai, s a tagságunkat nyomasztó gondok álltak. A legáltalánosabb és legközvetlenebb problémát a bérezés jelenti, elsősorban a közvetlen termelésirányítók szintjén; de gond az is, hogy a faiparban sokan dolgoznak minimálbéren. Aggasztják azonban tagtársainkat a munka világának többi gondjai is.
Nem utolsósorban a létbizonytalanság. Ez a közszférában dolgozók számára az apparátus „karcsúsítását" jelenti, a politikai retorika simulékony nyelvén az „olcsó államot". A versenyszférában pedig munkahelyek megszűnését, rendszerint teketória nélküli elbocsátást. Arról sem tehetünk, hogy a nagy privatizációs erőlködés láttán tudatunk mélyéről minduntalan elősettenkedik a sanda aggodalom: mi lesz az állami erdők és velük együtt az államerdészeti dolgozók jövője?
Ezek után latolgassuk, hogy minek nézünk elébe az új esztendőben? Sajnos, nem először kell már leírnunk ilyen év végi alkalommal: a jövő homályos; mi több, felhős a láthatár.
Igen bonyolult makrogazdasági helyzet alakult ki az utóbbi három-négy év gazdaságpolitikája nyomán: hatalmas költségvetési hiány, növekvő külső államadósság, ismét felfelé kúszó infláció, a beruházások visszaesése, országunk külföldi megítélésének romlása, a külföldi beruházók és hitelezők bizalmatlanná válása stb. Kormány és kormányfő legyen a talpán, aki kihúzza ebből a csávából a gazdaságot.
Mit tehetünk mi magunk, szakszervezetiek Ebben a helyzetben? Felelősséggel kell viszonyulnunk a kormányzat politikájához, de azt sem engedhetjük, hogy a gazdaságpolitikai hibák minden következményét a dolgozó emberekre és a nyugdíjasokra zúdítsák. A kommunikáció javult a kormányzat és a szakszervezetek között 2002 óta. Ez reményt nyújt arra, hogy esetenként kemény, de mindig korrekt megbeszéléseket folytathassunk a munkáltatói oldallal a munka világát érintő kérdésekben. Boldogulásunk feltétele az, hogy erőnk legyen. A mi erőnk pedig belső összefogásunkban és a dolgozó emberek közötti szolidaritásban rejlik!
Rövid vissza- és előretekintésünk végén tagtársainknak és az „ERFA Híradó" minden tisztelt olvasójának boldog, sikeres új évet kívánunk!

Az EFDSZ Elnöksége

No events