Zalaegerszeg, 2015. április 10. - Zala megyében csaknem 27 millió forint eredménnyel zárult a 2014-2015-ös vadászati év. Az 52 vadászterület éves árbevétele elérte az 1,404 milliárd forintot, a kiadások összege pedig 1,377 milliárd forintot tett ki - tájékoztatta a megyei kormányhivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási főosztályának vadászati és halászati főfelügyelője pénteken az MTI-t.
    

Egy évvel korábban, a 2013-2014-es vadászati évben 58 millió forint nyereséget ért el az ágazat.
    Lázár Attila elmondta: a csökkenő jövedelmezőség egyik oka, hogy a tervezett vadelejtések csak részben teljesültek, az enyhe tél miatt a nagyvad kevésbé koncentrálódott az etetők környékére, mint a korábbi években, így a hajtó- és terelővadászatok teljesítménye gyengébb volt.
    A tervezett 6 ezer gímszarvasból mintegy 4,9 ezret, a 11 ezer vaddisznóból pedig 8,3 ezret ejtettek el. A kilövési tervben engedélyezett 5,5 ezer őzből 4,7 ezer került terítékre. A több mint félszáz zalai vadászterületet érintően a nyár során ellenőrzéseket tartanak, azt vizsgálják, hogy milyen szakmai okok vezettek a kilövési tervek elmaradásához, és indokolt esetben vadgazdálkodási bírságot is kivethetnek.
    A főfelügyelő beszélt arról is, hogy a 2014-2015-ös vadászati évben a hazai bérvadászatokból származó bevétel mintegy 371 millió forint volt, míg a külföldi bérvadászatból származó árbevétel 281 millió forintot tett ki. Az elmúlt 2-3 évben az ágazatnak a hazai és külföldi bérvadászatból közel azonos bevétele származott, míg a korábbi években a külföldiek lényegesen többet fordítottak bérvadászatra, mint a magyar nimródok. 
    Lázár Attila kitért arra, hogy az elmúlt vadászati évben - bár a gyenge tél miatt kevésbé voltak eredményesek a vadászatok - csökkentette a kiadásokat, hogy a vadak etetéséhez kevesebb takarmányra volt szükség. Az is pozitívum, hogy a vadak jobb kondícióban vészelték át a telet, így várhatóan erősebb trófeákkal rendelkeznek - jegyezte meg.
    A becslési jelentések szerint Zala megyében egyébként folyamatosan csökken a nagyvadállomány, de a mezőgazdasági vadkárok miatt kiemelt cél a nagyvad létszámának további csökkentése. Mezőgazdasági vadkárra az elmúlt - február végén zárult - vadászati évben 307,7 millió forintot fizettek ki, mintegy 13 millió forinttal többet, mint egy évvel korábban.
    A március elsején elkezdődött vadászati évben 6 ezer gímszarvas, 10 ezer vaddisznó és 5,5 ezer őz elejtését tervezték, így reményeik szerint az agráriumot terhelő vadkár jelentősen csökken majd.

No events