2015. április 12. - Karczagon a belvárost, Szolnokon a Tiszaligetet tette rendezetté a királyi ügyész börtönügyi reformja.

Volt egyszer királyi törvényszéki „szép ügyész”, aki látványosan hozzájárult – más magyar települések mellett – Karcag és Szolnok városok máig tetszetős épített környezetének kialakításához. Tóth Mór város(sz)építészeti műveihez börtönlakók munkája járult hozzá.
A belvárosi, Dózsa György utcai, közel 300 fogvatartottat számláló megyei büntetés-végrehajtási intézet mellett egy újabb, nagyobb befogadó képességű börtöne lehet Szolnoknak – adtuk hírül a napokban. A megyeszékhely ugyanis, közgyűlési határozattal, megpályázza a Belügyminisztérium börtönépítésére kiírt tenderét. A mintegy félezer fogvatartott elhelyezésére szolgáló új létesítmény a Besenyszögi út mentén, az egykori Polgárvédelmi pályán, közel 4,5 hektáron épülne meg. Mielőtt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a börtönépítésre benyújtandó pályázatról szóló előterjesztést, az egyik képviselő szájából elhangzott: „Háááát, megszavazom, bár hasznosabbnak tűnne, ha egy sajtüzem létesülne a városban...”.
Ha nem is hangos felháborodás és tömeges ellenszegülés kíséri az új büntetés-végrehajtási intézet megtelepülését Szolnokon, ám sokan tájékozatlanul, már most tartanak attól, hogy Szegedhez, Váchoz, vagy Kalocsához hasonló börtönváros lesz a megyeszékhely. Néhányan a rácsos ablakú épületek szögesdrótos kerítésein kiugráló, csíkos ruhájú rabokat vizionálnak már most maguk elé, akik bújkálva az őket üldöző tányérsapkások elől, besurranak a törvénytisztelő emberek házaiba, ahol a békés családokat riogatják majd.
Ennek a víziónak mond ellent az a statisztikai kimutatás, amely szerint ahol magasabb szintű rendvédelmi szervek, illetve büntetés-végrehajtási szervezetek működnek, ott a bűnügyi fertőzöttség is alacsonyabb az átlagosnál. Sőt! A históriás könyvek nem egy fejezete szól arról, hogy rabokat fogtak társadalmi munkára, de ez természetes is. Egyrészt büntetés, amelynek visszatartó ereje van, másrészt visszaterelő folyamat a munka világába, harmadrészt a magas költségen eltartott fogvatartottak „olcsón” építik, szépítik börtönhelyük környezetét. Évtizedek óta jogos társadalmi igény, hogy az elítéltek a munkájukkal járuljanak hozzá fogva tartásuk költségeihez.
Hogy, hogy nem, 2015 januárjától már törvényi kötelezettség a büntetés-végrehajtási intézetekben az elítéltek számára a munkavégzés. A 28 hazai börtönben körülbelül tizennyolcezer a fogvatartottak száma. A betegek, a nyugdíjkorhatárt elért személyek és a jogerősen még el nem ítéltek nem kötelezhetők munkára, így a fogvatartottak közül mintegy tizenkétezer embernek kell idéntől dolgoznia.

Tizenéves szabadságharcosból királyi ügyész
No, de térjünk vissza ahhoz a „szép ügyésznek” nevezett Tóth Mórhoz (akinek életét és munkásságát dr. Varga Árpád főügyész, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség elnöke ajánlotta a figyelmünkbe). A millenniumot közvetlenül megelőző években még nem volt törvényi kötelezettség a rabmunka. Az elítéltek haszontalanul, dologtalanul töltötték le a rájuk kirótt napokat, heteket, hónapokat, éveket. Tóth Mór azonban – sajátos szemléletváltással, megreformálva a magyarországi börtönéletet – a fogvatartottak szolgálatát vette igénybe, településrendezés gyanánt. De ki is volt ez a Tóth Mór, akit Karcag Díszpolgárává avatott, Szolnokon pedig a legzöldebb városrész viselte egykoron a nevét (itt jegyzem meg, a mai Tiszaligetnek megfontolandó lenne visszavennie a Móric(z)liget nevet – a szerző). Nos, a címszereplő munkásságáról a Börtönügyi Szemle 2013/2. számában, „A magyar börtönügy arcképcsarnoka” sorozaton belül, dr. Estók József büntetés-végrehajtási dandártábornok, a sátoraljaújhelyi börtönmúzeum szellemi atyja emlékezett meg.
Eszerint: „Tóth Mór 1834-ben született Felvidéken, a Bars megyei Aranyosmaróton. Apja Tóth Dániel Aranyosmarót esküdt főszolgabírája, édesanyja draskóczi Milecz Róza. A szülők öt gyermek – Dezső, Ferenc, Izabella, Mór és Zoltán – tisztességes taníttatásáról és neveléséről gondoskodtak. 1848-ban az ifjú Mór még alig múlt 14 éves, amikor apjával együtt belépett a honvédseregbe, ahol őrmesteri rendfokozatot szerzett, és bajtársaival együtt egészen a komáromi kapitulációig hősiesen harcolt...
...Megkezdi jogi tanulmányait a Pesti egyetemen, ahol 1865-ben ügyvédi oklevelet szerez. Ugyanebben az évben házasságot köt, felesége és haláláig hű társa, lázári Nagy Clementina lett. A házasságukból azonban – Tóth Mór legnagyobb bánatára – nem születtek utódok (ennek a ténynek később ő maga adott hangot, amikor két szabadult rabnő felkereste Karcagon, hogy a börtönben megszületett, majd az árvaházban, a börtönben szerzett betegségek miatt meghalt gyermekeik sorsáról tudósítsa őket). A diploma megszerzését követően Pest vármegye törvényszékéhez került királyi ügyésznek.

Létrehozta az első magyar rabdologházakat
A kiváló képességekkel rendelkező, éles eszű, nagy tudású fiatalemberre a környezete is felfigyelt...”. Ezért, és ez akkor kitüntetésnek számított, Szegedre vezénylik, ahol a feladata a Duna-Tisza közén és a Tiszántúl déli részén a közbiztonság helyreállítása, a betyárvilág felszámolása volt (az akkor uralkodó humanizmusára jellemző volt, hogy mintegy háromszáz betyárperben egyetlen halálos ítéletet sem hozott a törvényszék). Ezt követően Tóth Mór 1872 és 1879 között rövid ideig Gyöngyösön, majd Egerben, 1879 és 1883 között Debrecenben, 1883-tól 1885-ig királyi ügyészként Karcagon dolgozott. A Karcagi Királyi Törvényszéket 1885. július 31-én megszüntetik és Szolnokra költöztetik, s ezzel egyidőben Tóth Mór is Szolnokra költözik, ahol nyugdíjazásáig, 1900. február 1-ig szintén ügyészként tevékenykedik. Munkájával, a köz érdekében kifejtett tevékenységével mindenütt kivívta magának a város és az ott élők elismerését. A magyar börtönügy reformereként Egerben, minden állami támogatás, központi anyagi forrás nélkül létrehozta az első rabdologházat. Debrecenben a „Debrecen–Nagyváradi Értesítő” így emlékezett meg Tóth Mór Karcagra történő áthelyezése kapcsán az ottani tevékenységéről: „Élénk mozgalmat indított, hogy nyomorult börtönhelyiségeink változtassanak meg”.
A rabok ellátása érdekében, hogy a szabadulásuk után némi készpénzhez jussanak, továbbá az intézetek helyzetének javításáért erősen szorgalmazta mindenütt a rabfoglalkoztatást: „Még Debreczenben is többen emlékeznek a daliás, erős termetű úrra, a kit Ráday (Gróf Ráday Gedeon, 1869-től a Szegedi Királyi Biztosság vezetője – a szerző) tréfásan a szép ügyésznek nevezett s a ki Debreczenben a Honvéd kertet szép sétakertté emelte”.

Karczag és Szolnok arculatát is megváltoztatta
Karcagon is sok hívet szerzett: „Karczagon, a város közepén egy mocsaras helyből kellemes kertet alkotott... ...annyira megnyerte a büszke kun város szeretetét, hogy Karczag díszpolgárának választotta és haláláig képviselője volt a megyei törvényhatóságban”. Szolnokon meglehetősen gyorsan ismert és közkedvelt tagja lett a város közéletének, ezen túl „...Ő alatta agyonüldözésről senki sem panaszkodott. Igazságos szigorúság, melyből a humanizmus soha nem hiányzott, vezette nehéz pályáján... ...A rabsegélyező egylet a legjobban szervezett társulatok egyike. Erre halála bekövetkezéséig büszke is volt”.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Építészek Kamarája eképp emlékezett meg róla: „Tóth Mórt 1885. március 29-én választotta Karcag város képviselőtestülete a város díszpolgárává, azért a nagy munkájáért, hogy a városháza és a törvényszék körüli elvadult teret alakította kertté, a rabok munkájának felhasználásával. A terület a parkírozási munkálat előtt puszta vadfűvel benőtt terület volt s a város kocsisai használták kaszálónak. A képviselőtestület 1884. évben a kaszálóért a város kocsisait, az elmaradt szénáért 60 forinttal kártalanította. A Tóth Mór által készített csinos, kanyargós utakkal behálózott és főleg orgonabokrokkal díszített sétakert kedves volt a karcagiak előtt, és a „térzenékre” szívesen fölsereglett a közönség. A dalárda és az úri banda szereplése is csalogatta a mindkét nembeli lakosságot a „séta hangversenyre”.
Ezt a Tóth által létesített sétateret részben 1912-ben, az új városháza építése után alakították át, éspedig a városháza előtti és mögötti részen, a sétakert többi részét, vagyis a Kossuth szobor mögötti részt meg az 1937. és 1938. évben alakították át”.
Tóth Mór kertrendező és kertcsináló kedve Szolnokon sem szünetelt. Ő létesítette Szolnokon az úgynevezett Móricligetet. Tóth Mór Szolnokon is tapasztalta, hogy a város egyes területei mennyire elhanyagolt állapotban vannak. Az 1890-es évek elején engedélyt kapott a helyi elöljáróktól, hogy a Tisza bal partján, a híd lábánál, mintegy 30 holdnyi területen, a fogház rabjaival erdőt telepítsen. Később Tóth Mórról Móricligetnek nevezték el a mai Tiszaliget területét...
Tóth Mór számos, a börtönügy kérdéskörét boncolgató írást és könyvet írt, melyek után megváltoztak a börtönkörülmények, s a fogvatartottakat a mezőgazdasági és az ipari ágazatokban termelő, értelmes és értéket teremtő társadalmi munkára fogták.

Csak a neve maradt fent, sírhelye bizonytalan
Szintén dr. Estók József kutatása nyomán ismeretes, hogy Tóth Mór – amellett, hogy vadászszenvedélyének is hódolt – kitűnő sportoló volt. Különösen a testedző sportok szerelmese, de feltűnt az akkor igen felkapott evezős egyletekben, de naponta lovagolt is. Leírták vele kapcsolatban, hogy: „Még késő napjaiban is ez a rendszeresen kifejlesztett izomerő bámulatba ejtette barátait.”
Halála előtt néhány évvel betegeskedni kezdett. Az erőn felüli sportolás kikezdte szervezetét, s a nyugdíjazását is egészségének romlása miatt kérte. Végül 1902. április 14, 68 éves korában hunyt el. Temetésére, a hozzátartozóktól, rokonoktól, volt munkatársaktól, ismerősöktől való búcsúztatására a szolnoki temetőben került sor. A temetést követően koporsóját vonatra rakták és Erdélyben, a Szatmár megyei Pusztadarócon, felesége családja, a lázári Nagy családnak a sírboltjában helyezték örök(?) nyugalomra. A temetés ténye a község református anyakönyvében szerepel, ugyanakkor a sírhely a falu temetőjében sajnálatosan ma már nem található meg... Mészáros Géza