2015. december 6. - Zalalövő külterületén egy magaslesen érte tetten az elkövetőt egy vadászmester.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. december 5-én 7 óra 30 perc körüli időben Zalalövőn, a Borostyán tó melletti vadászterületen lévő magaslesen vadászott egy 28 éves helyi lakos. A vadászmester ellenőrizte a férfit és megállapította, hogy a vadászathoz és a nála lévő golyós vadászpuska tartásához szükséges engedéllyel nem rendelkezik.
A helyszínre érkező rendőrök házkutatást tartottak az elkövető lakásán, ahol még egy távcsöves vadászpuskát és lőszereket találtak. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte, azt mondta a nyomozóknak, hogy a fegyvereket 2014-ben Zalalövőn találta. A vadászathoz szükséges lőszereket egy hivatásos vadász ismerősétől kapta, akivel korábban egy kilőtt szarvasborjút tulajdonítottak el.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette, orvvadászat bűntette és jogtalan elsajátítás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett - indított eljárást. A másik férfit, aki őriszentpéteri lakos, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

No events