b_150_150_16777215_00_images_stories_gyulaj_locsapat_5004.jpgk.JPG

2016. augusztus 29. - Idén kilencedik alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. lőcsapata az évenként megrendezett, erdőgazdaságok közötti többtusa lőbajnokság záróakkordjának tartott eredményhirdetésen.

Az éves összesítésben nagyon szoros hajrával, de idén is - egyedülálló módon; immáron kilencedszer – nyerte a csapatversenyt a Tolna megyei állami erdőgazdaság csapata. Az izgalmas utolsó, Ravazdon megrendezett forduló eredménye döntötte el az évad végleges csapatversenyét, melyben éves összesítésben a II. helyezett az Északerdő Zrt., míg a III. helyezett a Gemenc Zrt. lőcsapata lett szintén kiváló eredménnyel.
(Betegség miatt a képről hiányzik a csapat egyik oszlopos tagja Bölcskei Gábor, aki lőtudásával számos versenyen járult hozzá a mostani, kilencedik győzelemhez is.)
A ravazdi záróverseny, mint az évad egyik versenyállomása is, hasonló dobogós helyezéseket hozott. A ravazdi versenynap eredményei alapján aznap a legsikeresebb az Északerdő Zrt., második helyezett a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt., míg a harmadik helyezett a Gemenc Zrt. csapata lett. Ravazdi versenyt tekintve egyéniben Tóth Péter a Gyulaj Zrt. kerületvezető erdész-vadásza második helyezést ért el. 
Egyéni versenyben az éves eredményeket tekintve a következő versenyzők osztozkodtak el az első hat helyen: I. Dobos József (NEFAG Zrt.) II. Györök Lajos (Gemenc Zrt.) 3. Pap Norbert (NEFAG Zrt.) IV. Pongrácz Viktor (Mecsekerdő Zrt.) V. Tóth Péter (Gyulaj Zrt.) VI. Király Attila (Gyulaj Zrt.).
Mutatva a lőbajnokság fontosságát, valamint a tulajdonosi joggyakorló lősportok iránti elkötelezettségét dr. Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára – egyben a bajnokság fővédnöke- nyitotta meg és zárta be hivatalosan is a 2016-os évadot, valamint a ravazdi versenynapot. Kovács Tamás