b_150_150_16777215_00_images_stories_egererdo_keltikek_vighik.JPG
Fotók: Vigh Ilona


2018. április 13. - A tavasz zsenge színeivel hívogat a természetbe. Kankalinok, keltikék, boglárkák alkotta virágszőnyeg borítja a tájat és a szilvásváradi Fátyol-vízesésnél is kinyíltak a vörös acsalapu első virágai.

Az erdőszegélyeket a kökény fehér virága színesíti. A városi parkokban világos zöld levelek öltöztették fel a fákat, bokrokat, de a Bükk és a Mátra hűvösebb oldalain a teljes levélbontásra még várni kell. A Bükk három időszakos karsztforrása bő vízzel működik, az egyedi látványért érdemes Felsőtárkányba forrástúrára indulni.

b_150_150_16777215_00_images_stories_egererdo_levelek_vighi2018.JPG
Galya-kilátó
A Galya-kilátó környezetében a veszélyes fák kitermelése befejeződött. A faóriások szinte mindegyike álgesztes, korhadt belsővel rendelkezett. Sőt olyan fákat is kitermeltek, amiknek a „belseje” már teljesen lyukas volt, ami a fa állékonyságát, szilárdságát jelentős mértékben rontotta. Egy erős szél, esőzés, havazás hatására könnyen előfordulhatott volna, hogy ezek a hatalmas bükkök maguktól összeomlanak, kidőlnek. Jó hír, hogy az új erdő már a helyszínen garantált, hiszen a nagy fák makkjaiból fiatal erdő fejlődött.
A munkák befejezésével a kilátó már a hétvégén is látogatható.  
Hétvégi rendezvények – Construma 2018
Az otthonunk meghatározó része a fa, mint alapanyag. Gondoljunk a fából készült ablakokra, ajtóra, lépcsőre, bútorra, burkolatokra stb. A Construma 2018-as kiállításon sok-sok kiállító mutatja be legújabb fából készült termékeit, amik között az Egererdő Zrt. Mátraparkett egységének fal-, és padlóburkolatai is szerepelnek. A G pavilon 304-es standján megtekinthető és megrendelhető a Wallwood 3D új termék, bátran tervezzenek vele a tavaszi felújítás során!

b_150_150_16777215_00_images_stories_egererdo_vorosacsalapuvighik.JPG
Erdei rendezvények - Mátrabérc
Az Egererdő Zrt. támogatásával a Hanák Kolos Turistaegyesület a hétvégén rendezi meg a Mátrabérc Gyalogos teljesítménytúrát, amire több mint 3000 fő túrázót várnak. A négy különböző nehézségi távból mindenki megtalálhatja a saját edzettségi fokához illő megmérettetést.
Erdei vasutak
A kisvasutak hétvégén menetrend szerint közlekednek. Következő rendezvény a Gyereknap a Mátravasúton, 2018. május 27-én, ahol a mátrafüredi parkban erdei sportágválasztó programmal várjuk a családokat. A program részletei hamarosan. Vigh Ilona kommunikációs és közjóléti vezető

No events