Debrecen, 2018. május 3. - Jogerősen felmentette a Debreceni Törvényszék csütörtökön a védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás és a rongálás bűntette alól azt a kokadi gazdát, aki az ügyészség szerint 54 keleti lápi bagolylepke pusztulását okozta a Kék-Kálló völgyében.
   

 A Debreceni Járásbíróság első fokon, 2017. október 30-án bizonyítottság hiányában hozott felmentő ítéletet. Az ügyészség a bűnösség megállapításáért fellebbezett, a vádlott és védője pedig azt indítványozta, hogy bűncselekmény hiányában szülessen felmentő határozat.
    A Debreceni Törvényszék ítéletével helybenhagyta az elsőfokú döntést, és a kokadi gazdát bizonyítottság hiányában mentette fel a vádak alól - közölte Tatár Tímea törvényszéki sajtószóvivő az MTI-vel.
    A tényállás szerint a férfi 1999-ben vásárolt meg három kokadi földterületet a Kék-Kálló völgyében. A 30 hektár föld - kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területként - a Natura 2000 hálózat része.
    A gazda az ingatlanjain legeltetésre alkalmas gyepet akart kialakítani, ezért 2012 októberében az interneten bejelentette a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóságának, hogy a háromból két területén kaszálást fog végezni. Az erdőfelügyeleti hatósághoz decemberben pedig azzal fordult, hogy fakitermelésbe kezd. A hivatal két területre megadta az engedélyt, azzal a kikötéssel, hogy meg kell várnia a vegetációs időszak végét.
    A munkálatok 2013 januárja és márciusa között zajlottak: két hónap alatt csaknem 10 hektáron volt fakitermelés, cserjeirtás és szárzúzás. A beavatkozást a HNP természetvédelmi őrszolgálatának egy tagja vette észre 2013 márciusában.
    A Kék-Kálló völgyében honos rekettyefűz a fokozottan védett keleti lápi bagolylepke élőhelye. A vád szerint 54 ilyen egyed pusztult el, az okozott kár 13,5 millió forint.
    A bíróság végül nem talált bizonyítékot arra, hogy a lepkéket bármely fejlődési szakaszukban elpusztította volna a gazda. A zsombékrostos tövű sással kapcsolatban pedig arra jutott, hogy a növény egyszeri zúzással nem pusztítható el. Miután védett állat- és növényfaj nem semmisült meg a területen, a rongálásra sem találtak bizonyítékot.
    A Debreceni Törvényszék indoklásában elhangzott: az elsőfokú bíróság jogosan zárta ki az ügyészség által felkért szakértőt, hiszen már a nyomozati szakban kiderült róla, hogy korábban vezető pozíciót töltött be a HNP-nél, így pártatlanságának látszata sérült. A törvényszék szerint új szakértő kirendelésére sem lett volna szükség, hiszen olyan mértékben hiányoznak a tudományos adatok a lápi bagolylepkéről, hogy más szakértő véleményére sem lehetett volna tényállást alapozni, "lelkes lepkebarátok" megfigyelése pedig kevés a tudományos alaphoz.
    A tanács elnöke hozzátette: az erdészeti és a természetvédelmi hatóság nem kommunikált egymással, az "ex lege" védettség pedig az ingatlan-nyilvántartásban sem szerepelt. Önmagában egyébként a rekettyefűz kiirtása nem büntetendő, azt pedig felmérés híján nem tudni, hogy az ominózus időszakban mekkora volt egyáltalán a láp területe.
    A büntetőügyet megelőző polgári eljárásban a Debreceni Ítélőtábla 2016. június 3-án jogerősen kimondta, "kárt nem okozott és jogellenes magatartást sem tanúsított" a kokadi gazda, akitől az ügyészség 1,5 milliárd forint kár megtérítését követelte, arra hivatkozva, hogy a cserjeirtással 10 milliárd forint eszmei értékű lepkét - hatezer példányt - semmisített meg. A fokozottan védett faj egy egyedének eszmei értéke 250 ezer forint.
    Az eljárás során az is kiderült, hogy az a tanú, akinek a vallomására az ügyészség a keresetet építette, olyan fotót mutatott be bizonyítékként a lepkéről, amely egy hajdúsámsoni lakásban, mesterséges körülmények között készült.

 

No events