b_150_150_16777215_00_images_stories_fvm_erdotan_pelsoczycs2019.jpg
Fotó: Pelsőczy Csaba


2019. május 8. - Az Agrárminisztériumban tartotta ülését a Kormány tanácsadó testületeként működő Országos Erdő Tanács.

A magán és állami erdőgazdálkodók, az erdészeti oktatás és kutatás, a természetvédelmi és turisztikai szervezetek képviselőiből álló szervezet a magyar erdők kezelésével kapcsolatos stratégiai kérdéseket tárgyalja.
A Tanács ülésén Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár ismertette az Agrárminisztérium erdőgazdálkodással kapcsolatos törekvéseit. Elmondta, hogy országos fásítási program kidolgozásába kezdett a minisztérium, amelynek egyik első lépése az erdészeti csemetetermelés megerősítése.

b_150_150_16777215_00_images_stories_fvm_erdotana_pelsoczycs2019.jpg
Fontos célnak nevezte az erdőgazdálkodás támogatottságának növelését, a vidékfejlesztési program nyújtotta lehetőségek minél magasabb szintű kihasználását. A szakképzés területén elsősorban a szakmunkás oktatás megerősítését nevezte fontosnak, amellyel elkerülhető a terepen dolgozó szakemberhiány kialakulása.
Kiemelte az erdőgazdálkodás természetközeliségének növelésére tett intézkedések fontosságát, hiszen a magyar erdőterület és annak növelése az egyik leghatékonyabb eszköz a klímaváltozás káros hatásainak csökkentésére.
A Tanács napirendje szerint az erdészeti hatósági feladatok ellátásának aktuális kérdéseiről és az erdészeti szaporítóanyag termesztés jelenlegi helyzetéről tárgyalt részletesen.