2019. május 9. - Szerinte a maffia állhat a háttérben, amelynek az érdekeit sértette az illegális fakitermelés visszaszorításával.

Doina Pana volt román erdőügyi miniszter azt állítja, hogy higannyal mérgezték meg, és azt gyanítja, hogy a maffia állhat a háttérben, amelynek az érdekeit sértette az illegális fakitermelés visszaszorításával. A román szervezett bűnözés elleni ügyészség csütörtökön közölte, nyomozást indított az ügyben.
A volt tárcavezető, aki a Mihai Tudose volt szociáldemokrata miniszterelnök kormányában töltötte be 2017-ben a miniszteri posztot, egy televíziós műsorban jelentette ki, hogy tavaly januárban azért volt kénytelen lemondani a miniszteri tisztségről, mert egészségügyi problémákkal küzdött.
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöki tisztségét betöltő politikus elmondta: 2017 őszén kezdte rosszul érezni magát, az orvosok előbb szívproblémákat fedeztek fel nála, kezelésben részesült, de továbbra is rosszul érezte magát. Ekkor toxikológiai vizsgálatra küldték, majd tavaly januárban kiderült, hogy higanymérgezést kapott. Kifejtette, csak lemondása után tett feljelentést a rendőrségen, mert nem akart ártani Románia megítélésének.
Arra a kérdésre, hogy kit gyanúsít bűncselekmény elkövetésével, elmondta, hogy az illegális fakitermelés jelentős visszaszorításával komoly gazdasági érdekeket sértett, és ezért a famaffiára gyanakszik.
A román szervezett bűnözés elleni ügyészség csütörtökön közölte, hogy hivatalból eljárást indít az ügyben ismeretlen tettes ellen.

 

No events