b_150_150_16777215_00_images_stories_szemelyek_solymos_k.JPG
Pethő József gyászbeszéde prof. dr. dr. h. c. Solymos Rezső akadémikus (1929-2019) búcsúztatásán 2019. november 9-én, a Magyar Szentek Templomában.

Kedves gyászoló Család, Tisztelt gyászoló Közösség, tisztelt gyászoló magyar Erdészek!

A természet temploma egy nemes tölggyel lett szegényebb.
A magyar erdésztársadalmat pótolhatatlan veszteség érte.
Eltávozott az élők sorából Solymos Rezső okleveles erdőmérnök, akadémikus, a XX. század második felének – s jutott még a XXI. század elejére is másfél évtized – erdésztudósa, az erdészeti kutatás nemzetközileg is elismert szaktekintélye.
Ezen a szent helyen, szerettei, barátai és tisztelői, volt munkatársai, volt tanítványai veszünk végső búcsút Tőle.
Életét – születésétől, 1929-től – a szülői ház odaadó szeretete, rendíthetetlen hite, tiszta erkölcse vette körül. A kis Vas megyei falu, Halogy, elemi iskolájában, ahol az őrségi erdők levegője töltötte meg a tantermeket, tanító szülei vetették el, az erdőszeretet első magvait. A szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium oktató-nevelő munkája, tovább erősítette a természet iránti vonzalmát. Kitűnő tanulmányi eredményei révén egyenes út vezetett – 1947-ben – a József Nádor Műegyetem Bánya,- Kohó,- és Erdőmérnöki Karára, Sopronba. Tehetsége, szorgalma az Erdőmérnöki Kar szigorú követelményei között is érvényesült, 1951-ben kiváló eredménnyel zárta egyetemi éveit. Pályaválasztáskor is jó döntést hozott, amikor így gondolkodott, idézem: „Először a gyakorlati erdőgazdálkodást kell megismernem.”
Szilárd hitén alapult választott jelmondata: „Per silvam pro homine – az erdőn keresztül szolgálni az embert”. Hitte, ez az út csak a Szent István-i intelmek követése útján járható, miszerint: bölcsekkel járj…, s kövesd az atyák hagyományát, és az ősök által kitaposott utat.”
1951-1961: szakmai életútjának első szakasza.
1951-ben a Vas megyei Rábagyarmaton, akkor az Őrségi Erdőgazdaság 6,5 ezer hektáros üzemegységében kezdődött, ott ahol „az Őrség erdőt lombozott”, ahol, az erdőgazdálkodást térben és időben kellett irányítania – erdei munkások százait mozgatva a terepen, a kor kiemelt erdőfelújítási és erdőtelepítési programjában – „igazi férfimunka” volt. Nagyon hamar megyei szintre emelkedett szerepe, a szombathelyi erdőgazdaság osztályvezetői beosztásában, az erdőművelés egyik szellemi vezetője lett. A magyar erdészet felgyorsult évtizedét töltötte Vas megyében, a szó szoros értelmében, Ő volt a motoron száguldó erdőmérnök, minden feladat tudója. Már erre a sok ismeretet rejtő világra való rácsodálkozással vallotta Vörösmartyval: „A természet könyvét lapozni ne szűnjél meg, benne az Isten képmása leírva vagyon.”
Elkezdte a nagyreményű pálya felépítését. Kísérletezni kezdett az újonnan létesített csemetekertekben, fokozatosan tervezte meg kísérleti területeinek hálózatát. A táji erdőművelés országos programja keretében (az ún. Zöld Könyvek sorozat) elkészítette a Szombathelyi Erdőgazdaság erdeire vonatkozó erdőművelési irányelveket és eljárásokat.
Ez a tíz éves gyakorlat – a kutató pályára is – magabiztossá tette.
1961-1983: a szakmai életút meghatározó második szakasza.
A gyakorlati- és elméleti ismertek magas szintjének birtokában lépett az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) szolgálatába. A részvételével és vezetésével folyó, hosszúlejáratú kísérletek hálózatára épült erdőművelési, fatermesztési és faállomány szerkezettani kutatások terén maradandót alkotott. A végeredmény esszenciája: „Az erdőnevelés az optimális törzsszámtartás művészete.” Mindez az erdész kutató elméleti munkája és az erdészeti gyakorlat találkozásának méltó kifejezése lett.
A költővel vallotta: „utaimon erdők kísértek.”
1983-1989: Az aktív szakmai életút befejező harmadik szakasza.
A MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalának vezetőhelyettesévé nevezték ki. A magyar erdészek Főerdésze lett. Irányítókészsége, rátermettsége az erdészeti szervezet, legfelsőbb szintjén is érvényesült. Megbecsülést, tekintélyt szerzett szakmánk külföldi képviseletével is.
1990-től, nyugdíjazásától egy újabb negyedszázad kezdődött életében, szünet nélküli intenzív munkával, még szélesebbre tárva az erdészet kapuját. Nyugdíjasként nemcsak kritikusa, alakítója is lett a rendszerváltás erdészetre ható folyamatainak.
Előbb 1993-1999 között visszatért egykori erdőgazdaságához, és lett annak Igazgatósági Elnöke. A sors különös ajándéka volt számomra, hogy hat évig közvetlen munkatársa lehettem, és biztonságot jelentő tudása, tekintélye hátterében dolgozhattam. Kutatása eredményeit szintetizáltuk az erdészeti gyakorlatban.
Mindeközben nagy sebességre kapcsolva elindította a magyar erdésztársadalom egészét érintő tudományszervező tevékenységét. A magyar erdészeti tudományt és –gyakorlatot, soha nem tapasztalt közelségbe hozta egymáshoz. Ennek gyakorlati megvalósítója is Ő volt személyesen.
1996-tól tíz éven keresztül, évente legalább egyszer a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermét magyar erdészek népesítették be, és részesei lettek – a szent cél – a tudomány és gyakorlat találkozásának.
ÉS MAGA AZ EMBER…
A hat és fél évtized – sodró lendülettel - az erdészpályán kutatóként, oktatóként, előadóként, lapszerkesztőként, tudományszervezőként, erdészpolitikusként – határtalan munkabírást, tudást, tehetséget, rátermettséget takart. Nyitott, megnyerő, színes, a feszültséget feloldó egyénisége, a munkában nem ismert engedményt. A magyar erdészek tanítója volt.
Sokszor, sokat, távol a családtól. Sikerének záloga volt a biztos családi háttér, a szeretett feleség családot összefogó ereje, lánya és fia gyermeki ragaszkodása, életét bearanyozó unokái és dédunokái. Boldog ember volt, hisz egymásért és egymásnak élő család volt az övé, élete kritikus pillanataiban a biztos menedék.
Solymos Rezső akadémikus életműve – szolgálni az erdőt „nem középiskolás fokon” – példa mindannyiunk és az utókor számára. Európai formátumú erdészkutató, tudós volt, aki, a világra nyitotta a magyar erdészet, a magyar erdészettudomány kapuját. Az „Értől” indulva – élete hajóján – beevezett a nagy „óceánba”. Kitűnő bizonyítvánnyal állhatott Teremtője elé.
Saját vallomásoddal búcsúzom Tőled:
„Szeret engem az Isten… Rám bízta az erdőt, hogy féltve vigyázva őrizzem, neveljem… Fél évszázadon át kutattam, vizsgáltam, naponta csodáltam az erdő életét. Feltárva, meglátva, alázattal áldva a Teremtő erejét… Szeret engem az Isten, egyre közelebb érzem szeretetét. Hallom hívását…
Tisztelt Solymos Rezső akadémikus Úr!
Szeretetve tisztelt Rezső Bátyám, meghallottad Teremtőd hívását!
Isten Veled! Nyugodjál békében!

Dr. Pethő József