Salzburg, 2020. február 20. - Vadászati és Horgászati Kiállítás (Die Hohe Jagd und Fischerei) nyílt Salzburgban, amelyen Magyarország negyven négyzetméteres standon népszerűsíti egyebek között a 2021-es magyarországi világkiállítás programjait.
    

A salzburgi kiállítást főként az Alpok-Duna-Adria régió természetkedvelői, vadászai, horgászai számára szervezik, évente átlagosan negyvenezer látogatót vonz. Idén a négynapos rendezvényen több mint harminc ország hatszáz standot állított.
    Magyarország a hazai vadászterületeken zsákmányolt, világviszonylatban is értékesnek számító trófeákat állította ki. Az Egy A Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítást szervező iroda igazgatója, Bors Richárd az MTI-nek elmondta: a stand bemutatja a magyar vadgazdálkodás eredményeit.
    A 2021-es Magyarországon megrendezendő világkiállításról elmondta: csaknem hétszáz programmal készülnek. Hozzátette: Magyarország vadászati nagyhatalomnak számít, és szeretné megmutatni eredményeit a világnak. "Szeretnénk megmutatni azt, hogy hazánk gazdag vadász- és halászterületekben, és érdemes ide eljönni" - tette hozzá.