b_150_150_16777215_00_images_stories_kaeg_fasitas_cako2020k.jpg

    Cakóháza, 2020. szeptember 11. - Ötszáz településen ültetnek fákat országszerte idén ősszel és jövő tavasszal az Országfásítási program részeként meghirdetett Településfásítási programban.

Az első 12 fát Nagy István agrárminiszter jelenlétében, Orbán Tibor, a Kisalföldi Erdőgazdaság vezérigazgatójának részvételével pénteken ültették el a Győr-Moson-Sopron megyei Cakóházán.

b_150_150_16777215_00_images_stories_kaeg_fasitas_cako2020.kaegk.jpg
    Nagy István emlékeztetett, a nyár elején hirdetett az Agrárminisztérium 500 millió forintos keretösszeggel Településfásítási programot a 10 ezres lélekszámúnál kisebb településeknek. A közterületek, óvoda- és iskolaudvarok, oktatási és önkormányzati intézmények fásítását célzó programra országszerte csaknem 500 település pályázott.
    Az agrárminiszter elmondta, mintegy 12 ezer, belterületen elültethető fa kerül így idén ősszel és jövő tavasszal a kisebb településekre, amelyeknek közel felében ezernél kevesebb lakos él, ezen belül pedig mintegy 50 település lélekszáma nem éri el a 200-at.
    Hozzátette: azért Cakóházát választották a program első fáinak elültetésére, mert ezzel is szeretnék megmutatni, hogy a jó kezdeményezések nem a településmérettől függenek.
    Rámutatott, az itt élők élni, dolgozni, fejlődni akarnak, és bíznak a jövőben.
    Csepi Éva, Cakóháza polgármestere elmondta, az alig 60 lakosú településen két helyszínen 12 fát ültetnek el, platánt, hegyi juhart, magas kőrist, nyírfát és ezüst hársat.

 

No events