b_150_150_16777215_00_images_stories_vadaszat_agancskapu_szokegabor2021k.jpg

    Budapest, 2021. szeptember 11. - Monumentális, hullajtott szarvasagancsokból készült kapu fogadja majd a Vadászati és Természeti Világkiállítás látogatóit; a Totem nevű alkotást szombatra virradóra szállították el Szőke Gábor Miklós szobrászművész csepeli műhelyéből az esemény központi helyszínére, a Hungexpóra.
    

Az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítást szeptember 25. és október 4. között rendezik Budapesten és az ország több helyszínén.
    A 16,5 méter magas, 20 méter hosszú és ugyanolyan széles, bőgő szarvasbikafejet ábrázoló alkotás 10 tonnányi hullajtott agancsból készült. A Totem a kiállítás központi helyszínén, a bejáratnál fogadja majd a látogatókat, akik a szarvasbika tátott száján keresztül sétálhatnak be a Hungexpo területére.
    A hullajtott agancsokból álló installáció a világkiállítás szimbolikus bejárataként megtestesíti a nemzet egységét, a természet sajátos körforgását és azt az összefogást, amelyet a magyar vadászok tanúsítottak - hangsúlyozta Kovács Zoltán, az esemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos a szobor elszállítása előtt a képzőművész műhelyében.
    Hozzátette, hogy öt tonna agancs állami erdőgazdaságokból származik, a többi részét pedig felajánlásokból vadásztársaságok gyűjtötték össze. Elmondta azt is, hogy a Hungexpo területén hat csarnokban állandó kiállítások, két csarnokban pedig kereskedelmi kiállítások várják majd a látogatókat.
    Szőke Gábor Miklós kiemelte, hogy csapatával több mint egy éve dolgoznak a szobron, amelyen az ember és természet kapcsolata organikusan jelenik meg. A mű a Totem címet kapta, amellyel a művész magyar identitást meghatározó csodaszarvas-legendához nyúlt vissza.
    "Soha nem dolgoztam még olyan anyaggal, amelyből nincs két egyforma a világon. Itt minden egyes agancs önálló műalkotás, amelynek meg kellett találni a megfelelő helyét" - hangsúlyozta, kiemelve, a szobor az ország egész területén felelhető állatok agancsaiból épül fel, amelyeket erős acélszerkezetre rögzítettek. Nagy munkával járt a váz statikai megtervezése és kivitelezése, a rozsdamentes acélszerkezetet saját maguk gyártottak le, mintegy ötvenen dolgoztak a szobor létrehozásában.
    Az alkotást szombatra virradóra rendőri felvezetéssel szállították a Hungexpóra.

 

No events