Zalaegerszeg, 2019. november 27. - Mézlovagrendek felvonulásával szombaton megkezdődik a XVI. Kárpát-medencei mézfesztivál Zalaegerszegen. A kétnapos rendezvényen mézes programokkal várják a látogatókat, többek közt mézszépségversenyt és mézfelismerő versenyt rendeznek és jótékonysági mézfutamot indítanak.
    Az ország különböző tájairól tíz mézlovagrend érkezik a zalaegerszegi fesztiválra - mondta el a szerdai programismertető sajtótájékoztatón Németh Zsolt, a söjtöri Ambrózia Mézlovagrend nagymestere.
    A lovagrendek kitűzött célja, hogy népszerűsítsék az adott vidékre jellemző, legnagyobb mennyiségben gyűjtött mézet. A söjtöriek a zalai akácmézet képviseli, de van olyan lovagrend is, ahol a napraforgó mézet preferálják.
    Czémán László, a Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete elnöke elmondta, hogy míg tíz évvel ezelőtt a magyar emberek évente átlagosan 30-40 dekagramm mézet fogyasztottak, az átlagos mézfogyasztás idén elérte az egy kilogrammot. Hozzátette: a méhészek, mézlovagrendek munkája kezd beérni, a mézes rendezvények pedig újabb lehetőséget adnak a méz népszerűsítésére.
    Szombaton és vasárnap 20-30 fajta mézet kóstolhatnak a látogatók, hazai, többek közt sárréti, alföldi, tolnai és zalai, valamint határon túli, székelyföldi méhészek termékei közül választhatnak. A szakmai előadásokon a méhészeti újdonságokat mutatják be és megvitatják az ágazat aktuális problémáit. A gyermekeket a Züm-züm játszóházba várják, ahol a viaszozás mellett az adventhez kapcsolódó mézes süteményeket is készíthetnek.
    Vasárnap jótékonysági mézfutamot rendeznek, melynek bevételét a Nyitott Ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény javára ajánlják fel. December első napján, a fesztiválon mutatják be a tégelyes "iskolás mézet", amit hetente juttatnak majd el az alsó tagozatosoknak és amelyhez egy mézes tanmese-sorozat is kapcsolódik - jelezte Czémán László.
    Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója kiemelte: a mézfogyasztással az egészséges életmódra lehet nevelni a gyermekeket.
    Vigh László országgyűlési képviselő közölte, hogy a városban gyümölcsfa-ültetési mozgalmat indít, azok a kisebb falvak pedig, ahol minden ház előtt gyümölcsfa áll, a Tündéri település felirattal ellátott, aranyozott táblát nyerhetik el.
 
No events