2012. december - A korszerű munkatudomány az energiafelhasználás, továbbá egyéb mutatók alapján az egyik legnehezebb, közvetlenül a bányászat után következőnek írja le az erdei munkát, különösen a fakitermelést.  Ráadásul az erdő mindig is nagyon „huzatos" munkahelynek számított. Így az ott munkát, megélhetést találók megbecsülése egyfajta mércéje volt a társadalom fejlettségének.
Még a feudalizmus korában, a 18-19. század fordulóján több, az erdőkből nagyobb jövedelmet remélő uradalom (így a kincstár is) külföldi munkásokat telepített le hazánkban. Ők nemcsak új eszközöket hoztak, hanem egyfajta munkakultúrát is, amellyel az említett társadalmi megbecsültség emelkedett. Azaz nyilvánvalóvá vált: az erdei munkának, különösen a fakitermelésnek és a hozzá kapcsolódó szállításnak, feldolgozásnak olyan mesterfogásai vannak, amelyek révén az erdőből származó hasznot meg lehet sokszorozni. Az említett „vendégmunkások" új hazájukban külön szerződésekkel, statútumokkal éltek, amelyek a 19. század végére őket egyfajta „munkásarisztokratákká" tették. Az általuk meghonosított eljárásokat, munkakultúrát a helyi lakosság átvette, megtanulta. A hegyvidékiek azonban sokkal inkább csak alkalmi munkahelynek tekintették az erdőt. A helyzetüket mégis is rendezni kellett.

Előírta a munkaszerződést
1900 őszén-telén alkotta meg az országgyűlés a XXVIII. törvénycikket az erdőmunkásokról. A Darányi Ignác földművelésügyi miniszter időszakához köthető, az agrárszocialista mozgalmak letörését is szolgáló rendelkezések sorába illő törvény a hazai erdőkben dolgozók legtöbb rétegét érintette. Szabályozta az idő- vagy teljesítménybérben az erdei munkákban (a csemetetermesztéstől a fakitermelésig, szállításig) dolgozók és alkalmazóik (többnyire fakitermelési vállalkozók) közötti jogviszonyt.
Legfontosabb rendelkezése, hogy munkást csak szerződés alapján lehet alkalmazni. A munkaszerződést írásban (a munkásigazolvánnyal rendelkező munkások esetén) és szóban (napszámosoknál) kellett megkötni, sőt ezt hatósági tanú is ellenőrizte. A szerződésben nemcsak a járandóságokat, hanem a munkaidőt (ami általában - pihenő  beiktatásával  - napkeltétől    napnyugtáig tartott)   és   az   esetleges egyéb előírásokat, megállapodásokat is rögzíteni kellett. Általános volt például, hogy a hatóság kikötötte: a vállalkozók csak „magyar honos"   munkavállalókat alkalmazhatnak. Ezzel a fejletlenebb vidékekről (főleg Galíciából) bejövőket igyekeztek kizárni, akik esetleg olcsóbban végezték volna el ugyanazt a munkát.

Mindkét félnek kedvezett
A munkásnak kedvezett, hogy a bért csak pénzben és nem különféle, többnyire a vállalkozó kantinjában beváltható „bon"-ban, jancsibankóban stb. kellett kiadni. Szintén fontos szempont volt, hogy betegség, baleset esetén a munkás ellátásáról - legalábbis 8 napig - a munkaadó volt köteles gondoskodni. A törvény ugyanakkor a munkaadó érdekét védte azzal a rendelkezésével, amely szerint a napszámost akár karhatalommal is vissza lehetett kényszeríteni, ha önhatalmúlag abbahagyta a feladata ellátását, netalán önkényesen eltávozott. Szintén a vállalkozó érdeke érvényesült az írásbeli szerződésekben rögzíthető egyéb feltételekben. Például általános volt, különösen télen, az éjjel, fáklyafény mellett végzett szállítási munka, vagy - szintén szállításban -a különösen veszélyes munkahelyeken való folyamatos, pihenőidő nélküli tartózkodás. A törvénynek ennek ellenére nagy jelentősége van, hiszen először - mintegy fél évszázadig érvényesen - ismerte el: az erdőben végzett munka olyan értékteremtő tevékenység, amelyet az állam is figyelemmel kísér.

Akik kimaradtak
A törvény az összes erdei alkalmazottra nem terjedt ki. Kimaradtak például az állami erdőkben dolgozó úgynevezett „szegődött", az előbb említett, korábban külföldről betelepített munkások, akik nemcsak munkabért, hanem házat, egészségügyi és nyugellátást is kaptak, viszont a pénzben kifejezett bérük kezdett az időszakiaktól (munkásigazolvánnyal rendelkezőktől) elmaradni. Darányi az ő helyzetük rendezését is törvényben kívánta megoldani, de a tervezet nem került a parlament elé.
Szintén más elbírálás alá estek a különféle őrök, famesterek és egyéb, szellemi munkának felfogható tevékenységet végzők, akiknek a kiszolgáltatottsága esetenként a kétkezi munkásokét is meghaladta. Az 1900. évi XXVIII. törvénycikk mégis kihatott az erdőkben dolgozók zömének jogviszonyára, élet- és munkakörülményeinek a javulását szolgálta. Oroszi Sándor




No events