2012. december - A termelő beruházások kezdenek beérni, hozzák az elvárt volument A Bakonyerdő Zrt. teljesíteni fogja szakmai terveit, sőt, némely területen túl is szárnyaljuk az elvárásokat. Az elért eredmény közös munka gyümölcse, az erőfeszítéseknek köszönhetően visszamenőleges fizetésemelésre is sor kerül!
Az év végéhez közeledve előzetes értékelésre kértük Varga László vezérigazgatót, aki szívesen válaszolt a kérdéseinkre. Jó és stabil évet zárhatunk, a vállalat szakmai terveit teljesíteni tudta. 2011-ben 1,116 milliárd, ez évben pedig 924 millió forint értékben hajtott végre beruházást a Bakonyerdő Zrt., ami nagyon jelentős dolog: Ez a kétmilliárdot meghaladó erdőgazdasági beruházás jelentősen igénybe vette a vállalat készpénzállományát, ennek ellenére elmondhatjuk, köztartozásunk nincs, fizetési kötelezettségeinket időben teljesítjük. Ami ennél is örömtelibb, a beruházások kezdik meghozni a gyümölcsüket, adta meg a beszélgetés alaphangját Varga László.
- Az éves fakitermelés és az értékesítés is megfelelően alakult, sőt, azt kell mondanom, egy kicsit az elvártnál is jobb lett. Saját faanyagunk értékesítéséből magasabb árbevételt értünk el, de a felvásárolt faanyag továbbértékesítésénél is jelentős túlteljesítés mutatkozott. Ez utóbbi területen 250 millió forintos árbevételt terveztünk, ezzel szemben el fogjuk érni a 600 millió forintot. Az árbevétel kétszerese, az eredménytartalma pedig háromszorosa az eredetinek! - tájékoztatott Varga László. A vadgazdálkodással kapcsolatban kifejtette, a szarvasbikaszezon jól sikerült. Az is bizakodásra ad okot, hogy 64 hajtásnap van lekötve a szezonban. Mindebből úgy gondolja, a kilövési tervet, amiben 4600 nagyvad szerepel, a Bakonyerdő mindenképpen teljesíteni tudja. Ez elvárás is a gazdaság vezetése részéről, hiszen olyan mértékű vadvédelmi kerítésépítési igény fogalmazódott meg, hogy ezt már tovább fokozni nem lehet! 2013-as beruházási terveinkben 72-75 kilométer hosszban, több mint 100 millió forint értékben szerepel vadvédelmi kerítés építése, ami tarthatatlan!
Ennek kivédésére egyetlen lehetséges út van, a vadlétszámot tovább kell csökkenteni! A vezérigazgató jelezte, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahonnan vissza kell lépni. A kerítésépítést úgy kell csökkenteni, hogy ne fizessünk több mezőgazdasági vadkárt, erdei vadkárt és bírságot sem, valamint felújításra kerülő erdeinket is fel tudjuk hozni! Ezért a következő évben több mint kétszázzal magasabb nagyvadkilövési keretszámot fogalmaztunk meg célként.
Fűrészüzemünkben a tervek szerint alakul a tevékenység, ami húszezer köbméter faanyag felfűrészelését jelenti. Év elején kicsit bizonytalanok voltunk, hogy a 632 ezer négyzetméteres parkettatermelés vajon fokozható-e 650 ezerre. Nos, ezen is sikerül túllépni, idén várhatóan 660-665 ezer négyzetméter legyártására és értékesítésére kerül sor, vagyis Zalahaláp túlteljesít. Ebben az a nagy szó, hogy nem csak megtermeljük, hanem értékesíteni is tudjuk a parkettát. A gyárban decemberben tudatosan csak addig dolgozunk, amennyi legyártott parkettát el tudunk adni.
Az innovációs pályázaton nyert 280 millió forint lehetővé tette, hogy ma már több mint százféle felületkezelési lehetőséget tudunk nyújtani. Korábban a parketták 88 százaléka egyszerű lakkozott felületű volt, de ez az arány kezd elmozdulni. Ma már az egyedi felületkezelés részaránya eléri a 17-18 százalékot, amit tovább szeretnénk növelni. Egyedi vásárlókat szeretnénk megnyerni minőségi parkettáinkkal. A prémium termék ára természetesen magasabb, mint ahogy az eredménytartalma is! A válság ellenére sikerült növelni az értékesítést, ami mutatja, tudjuk tartani a folyamatos jó minőséget. Erre alapozva jövőre már 700 ezer négyzetméter értékesítése szerepel a terveinkben.
Végezetül még egy jó hírt közölt a vezérigazgató: Az erdőgazdaság vezetése törekszik rá, hogy a mozgóbért maximálisan felhasználva teljes egészében kihasználjuk az idei keresettömeget. Eddig a nagyberuházások melletti likviditás biztosítása elsőbbséget élvezett, most azonban sor kerülhet bérfejlesztésre. Eddig már kifizettek prémium előleget, 88 millió forint összértékben. A második részből - ami újabb 80 millió forint - december közepén a január 1-jéig visszamenőleges alapbéresítést oldják meg, január elején pedig a maradék mozgóbért is kifizetik.
Az alapbéresítésnél a fizikai munkatársak átlagosan tízezer forint béremelésre számíthatnak, ami nagyobb mértékű emelés lesz, mint az alkalmazotti állomány esetében.
Mindezekkel együtt is úgy tudjuk megkezdeni a jövő esztendőt, hogy megfelelő pénzalapokkal rendelkezünk ahhoz, hogy a január elején esedékes számlákat is rendezni tudja a vállalat.



No events