2013. 4. – A 2013-as pénzügyi terv megvalósítását nem fenyegeti veszély, azt sikeresen teljesíti a ZALAERDŐ Zrt. idén - mondta Rosta Gyula vezérigazgató, majd hozzátette: ebben az évben szép számmal akadtak olyan beruházásaink, fejlesztéseink, illetve nagy nyilvánosságra számot tartó programjaink, melyekre méltán lehet büszke a társaság.

Azonban nem csak beruházásokról és közjóléti eseményekről szólt ez az év, hanem   megoldandó   problémákról   is. Melyek voltak azok, amelyek  komolyabb beavatkozást igényeltek?
- A 2013-as évet több szempontból is befolyásolták a természeti  körülmények - szögezte le elöljáróban a vezérigazgató. - A cég folytatta a 2012-ről áthúzódó lucfenyőpusztulás felszámolását. Idén 100 ezer bruttó köbméter lucfenyőt kellett kitermelnünk, ami olyannyira jelentős az  összmennyiségen belül, hogy az értékesítésünket is nagy mértékben    átrendezte. Egy gyengébb árfekvésű termékről van ugyanis szó, amiből    mennyiségileg többet kell vágnunk, mégis nagyon nehezen jön a tervezett árbevétel. Ugyanakkor a következő évekre vonatkozó felújítási kötelezettség jelentős költségtöbbletet okoz majd. A lucfenyőpusztulás miatt meg kell takarítanunk egyéb, keménylombos állományokból kitermelhető fa-tömeget, hiszen a tartamosságot itt sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A rendkívül száraz nyári időjárás miatt sok erdőfelújításunk aszálykárt szenvedett, ez tovább növelte a problémáinkat. Kocsányos és kocsánytalan tölgyből nem volt makktermés, így az egy-két éves csemetékkel tudunk majd 2014-ben erdősíteni. Számottevő erdőfelújítási feladatok hárulnak a következő évben az erdészeteinkre, melyeket pontosan és nagyon hatékonyan kell végrehajtaniuk, mert jelentős mértékű felújítási hátralék hatósági korlátozást vonhat maga után a fakitermelésben.
- Fontos lehet megemlíteni, hogy a Zalaerdő jelentős szerephez jutott idén is a szociális tűzifa-programban.
- Igen, a társaság a tavalyi 450 köbméterhez képest idén 1600 köbmétert   meghaladó mennyiséget biztosít a működési területén lévő önkormányzatok részére.
- Mit lehet elmondani a vadászai ágazat idei eredményeiről?
- Az erre az évre meghatározott 7000 körüli nagyvadlelövési tervet nagy valószínűséggel teljesíti a részvénytársaság, viszont a szarvasbőgés eredményei alapján az átlagsúly elmarad a korábbi években megszokottól. Míg korábban gyakran 20 felett volt az aranyérmes trófeájú bikák száma, idén mindössze 6 aranyérmes bikát sikerült elejteni a Zalaerdő által kezelt területeken. Az ágazat egyik legnagyobb problémája a vadkár kérdése, mellyel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy mennyiségi tekintetben jelentős csökkenést nem tudtunk elérni, azonban a kukorica piaci árának csökkenésével mérsékeltebb végösszegre számíthatunk.
- Májusban adta át a Zalaerdő első erdei iskoláját, de nem csak az ünnepélyes átadó volt a társaság egyetlen jelentős közjóléti eseménye idén.
- Különösen büszkék vagyunk a közjóléti fejlesztéseinkre, ezek közé tartozik az obornaki Nyitnikék Erdei Iskola is, melynek átépítése még 2012-ben kezdődött a vadászház mellett álló egykori szolgálati lakásból.  Idén tavasszal megtörtént a tereprendezés, bebútoroztuk az épületet, májusban pedig ünnepélyes keretek között átadtuk a nagyközönségnek. Az erdei iskola vezetője, Povics Noémi komplex programokat állított össze az
óvodás és iskolás csoportok számára, de fontos hangsúlyozni, hogy a különböző nyílt és tematikus napokra családokat is vár a Zalaerdő Zrt. Obornakra. Azért, hogy az erdei iskolánk híre minél szélesebb körben elterjedjen, a társaság felvette a kapcsolatot a környék oktatási intézményeivel is. A Zalaerdő Zrt. közjóléti tevékenységei közé tartoznak azok a rendezvények is, melyeket a cég nem csak a szakmabeliek, hanem minden érdeklődő számára szervez. Az egyik ilyen volt a júniusban megrendezett Erdei Vasút Napja is, melynek alkalmából bemutatták az idén felújított C50-es dízelmozdonyt. Talán a legtöbb látogatót mégis a hagyományos vadászati évadnyitó vonzotta, melyet idén is a Sohollári völgyben rendeztünk meg. A megyei vadászkamarával közösen egy igazán impozáns, sokak számára érdekes programsorozatot állítottunk össze: a hagyományos Hubertus-mise, a szakmai és a kulturális programok mind-mind nagy sikert arattak a megjelentek körében. Ősszel - a korábbi évekhez hasonlóan - csatlakoztunk az Erdők Hete rendezvénysorozathoz, melyből minden erdészetünk aktívan kivette a részét, sok volt az érdeklődő a különböző programjaink iránt.
- Milyen a kapcsolat a médiumokkal, hogyan „adja el magát" a Zalaerdő?
- Úgy gondolom, cégünk fontos lépést tett idén a marketing- és a sajtókapcsolatok irányába egy PR-munkatárs felvételével. Honlapunk folyamatos fejlesztés alatt áll, és ez év márciusában elindult a hivatalos Facebook-oldalunk is, ahol rendszeres frissítéssel jelennek meg a társaság programjai, szakmai ismertető anyagok, a kollégák saját természetfotói, újságcikkek és egyéb, a Zalaerdő Zrt.-t érintő írások.
- Hogyan alakult 2013-ban a foglalkoztatás?
- Idén átlagban 425 fő állandó dolgozót foglalkoztatott a cég. Továbbá 2013. március 1. és szeptember 30. között 428 fő közfoglalkoztatott végezte itt a munkáját. Elindult a téli közfoglalkoztatási periódus is, ennek keretében november 1-jé-től 159 fő dolgozhat a Zalaerdő Zrt.-nél, hozzájuk január 1-jétől újabb 41 fő csatlakozik. A téli közfoglalkoztatási program várhatóan 2014. április 30-ig tart. Mind az első, mind a második periódust érintette a képzési rendszer. A tavaszi képzéseken (kisgépkezelő, motorfűrész-kezelő, illetve erdőművelő tanfolyam) 80 fő vett részt, a téli tanfolyamok (kisgépkezelő, motorfűrész-kezelő) december 1-jén indultak 84 fő részvételével. A közfoglalkoztatottak éves feladatai közé tartozik egyebek mellett a parlagfűirtás, a hulladékgyűjtés, a szociális célú tűzifa összegyűjtése és a hóeltakarítás.
- A tervezett beruházások közül minden megvalósult az év folyamán?
- A 2013. évi beruházásainkat az előzetes tervben megfogalmazott célok alapján nagyrészt sikerült teljesíteni. Az idén az előző évet csekély mértékben meghaladó, azonban a gazdálkodás és a közjóléti szerepvállalás  szempontjából elengedhetetlen fejlesztéseket kívántuk megvalósítani. A gépi beruházásoknál a legjelentősebb tételt a faanyag-mozgatási és -kitermelési feladatok ellátására beszerzett VOLVO kiszállító szerelvények, illetve a két forwarder jelentik. A korábbi években megszokott ütem szerint folytatódott a vasúti járműpark és a pálya felújítása. Idén két kisvasúti hidat újítottunk fel, és folytattuk a Zajda-Szilvágy szakasz pályaszerkezetének cseréjét is. Elindult a tervezése és kivitelezése egy kisvasúti oktatókocsinak is, mely várhatóan a következő év első felére készül el. Az épületgépészeti rendszereket több helyütt korszerűsítettük (elektromos felújítások, vizesblokk-kialakítás, ablakcsere stb.).
- Milyen tervekkel készül a cég 2014-re?
- A 2014-es tervek között szerepel a korábban említett lucfenyőpusztulás felszámolása. Ennek mértékét ma még nem tudjuk előre megmondani, ezt a késő tavaszi, nyári erdőállapotok fogják megmutatni, de a jövő évi választék összetételt és az átlagárainkat is döntően ez fogja meghatározni. Alapvető célunk a hagyományos piacaink megőrzése, vadászati tevékenységünk bővítése piaci, értékesítési oldalról, valamint a vadkárok elleni védekezés hatékonyságának fokozása. Tovább kívánjuk fejleszteni a közjóléti tevékenységeinket, mind programok, mind szolgáltatások tekintetében. Sajnos, az idei beruházásainkat a hatósági eljárások hosszadalmas mivolta, a bürokrácia lassította. Reméljük, ez a jövőben jó irányba fog változni.
Ezúton szeretném megköszönni minden kedves Kollégámnak és tisztelt Partnereinknek egész éves kitartó és szorgalmas munkájukat! Békés, meghitt karácsonyt és jó szerencsét kívánok az új esztendőre!

Steyer Edina

No events