2014. június 16. - VANDÁLOK KUTATTÁK, törtek-zúztak, gyaláztak érte, de nem találták a titokzatos kincseket.

Az erdészek csendesen, kitartóan, alázattal dolgoztak – így lelték meg. Aztán megosztották mindenkivel. Mert ők értették meg a lényeget. A felsőtengelici parkerdőbe Gőbölös Péter, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. vezérigazgatója hívására mentünk el.
„Sikerül felkapaszkodnom a rácsos, csúcsíves nyílásig. Bekukkantok és megborzongok: a gróf tényleg odabent van! Száz éve aszalódik teste a kiborított koporsó mellett… Töppedt és fekete. Lemászok, és csak nézem a táblát a falon, rajta alig olvasható felirat: »Ezen kápolna jó karban tartására, valamint ifj. gróf Benyovszky Emánuel és atyja, gróf Benyovszky Rezső lelki üdvéért évenként mondandó csendes gyászmisére alapítvány tétetett.«
Vajon mit érezne az alapítványtevő, ha látná mindezt? Hogy imára legfeljebb az ősfák ágai fonódnak csendesen és karbantartás nincs, van viszont hatalmas fagyöngy – ékköves koronaként próbálja elfedni a kripta rozzant tetőszerkezetét, az élősködés gyilkos-gyönyörű iskolapéldájaként.
Szimbólumként áll mindez itt, a felsőtengelici Gindly–Benyovszky-kastély melletti arborétum közepén, mintha azt kiáltaná: így becsüli az utókor az ősöket – sírjukat, földi maradványaikat –, és hasonlóképpen tesz a múltból itt maradt építészeti remekeikkel.”

Nincs egy éve sem, hogy a fenti sorok megjelentek lapunk Loire völgye magyar módra című riportjában.
Most újra itt állok a Benyovszky- kápolnánál, s mintha az ősfák ágai valóban imára kulcsolódnának – akárcsak az alattuk álló ünneplők kezei. Előttünk a bozótból kiszabadított, felújított épület – szelíd méltósággal fogadja dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök áldását és hallgatja a létezés öröméről szóló szavait: ahol Isten ajándéka – a természet – és ember ajándéka – a templom – ilyen csodálatosan ötvöződik, ott a látogató az örök jelenbe léphet be. S tán még csodát is láthat – teszem hozzá gondolatban. Hisz’ nem csoda- e, hogy a több napja zuhogó és a mai utamat is végigkísérő országos eső az ünnepség reggelén Tengelic határában abbamaradt, s a püspök szavai közben, az erdő fáin át ránk süt a nap? Tán valóban akadnak megszentelt pillanatok – és helyek, ahol egyszerre fut múlt, jövő és jelen.
Így lehet most köztünk a gróf és a fia is. Meggyalázott földi maradványaikat néhány hete szép koporsókba tették, és szűk körű szertartással, az utókorhoz méltó módon újratemették.
S bár nyugszanak immár békében a kápolna alsó, látogatóktól elzárt részében, száz évvel ezelőtti történetük most egy pillanatra megelevenedik. Itt sétálnak kastélyuk parkerdejében: gróf Benyovszky Rezső – aki öt gyermeke közül négyet egyéves koruk előtt eltemetett – és egyetlen életben maradt gyermeke, a tizenhárom éves Emánuel. Várják a vacsorát. A fiút a játék pisztolyával az édesapa egy pillanatra magára hagyja, bemegy a kastélyba. Mire visszaér, gyermeke vérben úszó testét találja. (Nem tudni, mi és hogyan történt.) Az apa – Tolna vármegye egyik legnagyobb nagybirtokosa, főhadnagy, országgyűlési képviselő és a főrendiház állandó tagja – nem talál vigaszt. Pontosan száz éve, 1914-ben felépíti a kápolnát fiának. 1954-ben őt is ide temetik. Addigra nem csak családját veszíti el, az új rezsim megfosztja mindattól, amit ráhagytak ősei. A környékbeli mendemondák mégis sírba rejtett kincsekről mesélnek. Vandálok feltörik a sírhelyet, kiforgatják a koporsókat, meggyalázzák emléküket. De Benyovszky gróf kincsét ők sosem találhatják meg.
A kincs a miénk: azoké, akik a rendbe hozott parkerdő közepén, a hazánkban egyedülálló kalábriai fenyők árnyékában álló kápolnához egyre nagyobb számban kirándulnak.
És a Gyulaj Zrt. pincehelyi erdészetének munkatársaié, akik kötelező feladataikon túl, lelkesedésből szervezték és intézték a felújítás munkálatait. És a szombathelyi erdészeté, akik Vas megyéből támogatták a tolnai kezdeményezést – az összefogás szép példájaként.
S hogy miért érezzük, hogy a kápolna kicsit a Szabad Földé? Mert a vezérigazgató a fent idézett riportra célozva ezt mondja: – Rosszul estek a sorai, de igazak voltak. Nem bántott meg, inkább elgondolkodtatott. És lökést adott ahhoz, hogy a kápolnát felújítsuk. Kemény Krisztina

No events