2015. augusztus 07. - Cecil, az oroszlán lelövése felszította a vitát az afrikai trófeavadászatról, ami sokak szerint a belőle származó bevétellel éppenséggel a vadon élő veszélyeztetett állatok védelmében segít.

Bozóttűz sebességével lett a világ leggyűlöltebb embere az 55 éves amerikai fogorvos, Walter Palmer, mert megölte Zimbabwe legismertebb oroszlánját, amelynek életét nemzetközi kutatás keretében 2008 óta GPS-nyomkövetővel figyelték meg, feketés sörénnyel keretezett fejének képe pedig reklámkiadványokat díszített. Az teszi a férfit orvvadásszá, hogy a 13 éves, 220 kilós, a neves brit felfedező és gyarmatosító, Cecil Rhodes után Cecilnek elnevezett nagyvadat állattetemmel illegálisan kicsalogatták a fővárostól, Hararétől 700 kilométerre nyugatra lévő, 14 650 négyzetkilométeres Hwange Nemzeti Parkból, ahol élt, mert ott a szabályok szerint nem végezhettek volna vele.
A globális népharag elől szinte illegalitásba menekült Palmer szenvedélyes trófeavadász – a Magyarországon is jelen lévő Safari Club International tagja –, és 2009-ben a The New York Times amerikai napilap egyik cikkében is így szerepelt. A magát nyílt levélben mentegető, nős, kétgyerekes férfi azt állítja, helyi kísérői félrevezették, de ezt kevesen hiszik el, mert pöttyös előéletű: 2008-ban bűnösnek vallotta magát, de a 3 ezer dolláros pénzbüntetés mellett egy évre próbára bocsátották, mert két évvel korábban azt hazudta, hogy nem tiltott helyen lőtt le egy fekete medvét Wisconsin államban.
Az eset felizzította a szenvedélyes vitát arról, mit is keresnek a gazdag nyugati fehér vadászok Afrikában, ahol a nagyvadak lelövése már nem olyan romantikus fényű férfias szórakozás, mint volt Ernest Hemingway idejében. A Nemzetközi Természetvédelmi Uniónak (IUCN) nincsenek pontos adatai, de úgy becsüli, hogy a néhány évvel ezelőtti hatszáznál biztosan több oroszlánt ejtenek el évente a trófeavadászok. És ez csak a legális kilövések száma, miközben a kontinensen az egy évszázaddal ezelőtti 200 ezernek a töredéke, legfeljebb 30 ezer példány él az állatok királyából. Egy másik állatvédelmi szervezet 2011-es jelentéséből az derül ki, hogy a trófeák 64 százaléka az USA-ból érkező vadászok otthonát díszíti.
És mivel nem sikerült elérni, hogy tavaly az amerikai Hal- és Vadvédelmi Szolgálat (FWS) veszélyeztetett állatnak minősítse az afrikai oroszlánt, az maradt a fenyegetett kategóriában. Veszélyeztetettként sokkal nehezebb lenne engedélyt kapni a trófea bevitelére, így értelmét vesztené a vadászat. Kampány indult az oroszlántrófeák importjának tilalmára Európában is, ahová 2008–2012 között több százat vittek be engedéllyel, ebből a spanyol vadászok 434, a franciák 206, a németek pedig 142 darabbal büszkélkedhettek.

Az úgynevezett öt afrikai nagyvad – oroszlán, elefánt, kafferbivaly, orrszarvú és leopárd – és a kisebb, szavannai állatok kilövése komoly üzlet, ami csaknem húszezer, zömmel amerikai és európai vadászt csábít évente a kontinensre. Ők legalább százezer kisebb-nagyobb állatot terítenek le. Palmer 54 ezer dollárt fizetett a lehetőségért, és az amerikai The Washington Post napilap gyors körképet készített a tarifákról. A szafarik általában profi helyi vadászokat és egyéb segítőket, szállásként pedig luxuskörülményeket kínálnak, s a pénzért cserébe garantálják a nemes trófeát. 7–10 napos vadászat oroszlánra és kisvadakra 30–50 ezer dollár – a hím oroszlán drágább, mint a kevésbé látványos sörényű nőstény –, és napi pár száz dollárért barátok és családtagok is követhetik az áldozat becserkészését, és hűsölhetnek a bungaló medencéjében. A szavannán élő antilopok, zebrák vagy varacskos disznók kilövése tízezer dollár alatt megúszható. És persze a költségekhez jön még a trófea elkészítése és a vadállat kitömése, ami szintén nem olcsó mulatság.
Különböző, 200 és 800 millió dollár közti becslések röpködnek arról, mennyi pénzt hoz a nagyvadak kilövésre kínálása annak a 11 afrikai országnak, amely ezzel üzletszerűen foglalkozik, összesen több mint egymillió négyzetkilométernyi területet megnyitva a célra. A legnagyobb súlyt közöttük a kontinens vezető gazdasága, Dél-Afrika képviseli, ahol 70 ezer munkahelyet tart fenn az évi kilencezer trófeavadász. A skála másik végén található Zimbabwénak pedig minden pénz jól jön, mert a korábban Afrika éléskamrájának tekintett országot tönkretette Robert Mugabe diktatúrája, amely szétverte az agárszektort és a vadgazdálkodást, s kilátástalan szegénységbe taszította a vidéki lakosság háromnegyedét.
A vadásztató afrikai országok a mostani felháborodásra ugyanazt válaszolják, mint amit korábban is hangsúlyoztak: a nagyvadak trófeájára vágyóktól begyűjtött dollárszázmilliók nemes célokat szolgálnak. Ebből a pénzből mentik, figyelik és szaporítják például a vadon élő állományt, és próbálják a fejlett technikát – helikoptereket és drónokat is – alkalmazva megfékezni az orvvadászokat, akik főleg az elefántokra és az orrszarvúkra hajtanak, mert azok agyarai az aranynál is drágábbak Ázsiában, ahol különböző jótékony hatásokat tulajdonítanak nekik. Példaként emlegetik az amerikai Corey Knowlton esetét. A férfi tavaly egy dallasi aukción fizetett 350 ezer dollárt azért, hogy kilőhessen egy keskenyszájú (fekete) rinocéroszt, amelyből már csak ötezer él – a XX. század közepén még 850 ezer volt belőlük –, és különösen veszélyeztetett fajnak számít. A felháborodásnak is tulajdonítják, hogy csak az idén májusban ejthette el Namíbiában a vadat, amelynek a húsát egy kis falunak adta. Az eset védelmezői szerint a pénzből jut más orrszarvúk megmentésére, a kiszemelt egyed különben is öreg volt – a kilövése megnyitotta a párzás lehetőségét az addig általa a nőstények közeléből elüldözött fiatalabb hímek előtt –, és a 177 tagországot tömörítő, a veszélyeztetett állat- és növényfajokat oltalmazó ENSZ-szervezet, a CITES jóváhagyásával Namíbia évi legfeljebb öt engedélyt ad ki aprólékosan kiválasztott keskenyszájú rinocérosz kilövésére.

Viszonylag új jelenség, és főleg Dél-Afrikában jellemző, hogy kisebb-nagyobb vadakat kilövésre tenyésztenek. Pretoria 1991-ben engedélyezte a gyakorlatot, amely jelenleg már több száz, vállalkozásként üzemeltetett farmon, 20 millió hektáron folyik. A Dél-Afrikában élő mintegy tízezer oroszlán közül legalább hétezer ilyen helyen található, míg egy belevaló kafferbivaly bikáért dollármilliós összeget fizetnek árverésen, majd kiválasztott nőstényeket termékenyíttetnek meg vele a leginkább puskavégre kínálkozó példányok megszületése céljából.
A gyakorlat védelmezői szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy Dél-Afrikában a nagyobb emlősállatok száma 24 millióra emelkedett, ami a XIX. század óta a legmagasabb, s különösen nagy az előrelépés az 1960-as évek elejének 575 ezres állománya óta. Ellenpéldaként Kenyát hozzák fel, ahol 1977-ben, a gyarmatosítás barbár örökségének minősítve, betiltották a trófeavadászatot, és azóta az emlősök száma 80 százalékkal zuhant, mert senkinek sem áll érdekében a védelmük és a gondozásuk. Mások azzal vágnak vissza, hogy a farmokon tenyésztett oroszlánokat lényegében a vágóhídra hajtják: négyéves korukban nagy, de zárt területen elengedik őket, ahol a szabad élethez és az ellenséghez nem szokott állatoknak a vadászat etikáját megsértve semmi esélyük, a jól fizető vadászok könnyű prédájává válnak. Az ilyen hím oroszlán elejtése vad társáénak kevesebb mint a felébe, 20 ezer dollárba kerül. Véres oroszlánok címmel az idei durbani nemzetközi filmfesztiválon mutattak be egy dokumentumfilmet, amely rejtett kamerás felvételeken mutatja be a megkoreografált vadászatot.NAGY GÁBOR

No events